Álomalapítás

P o r o n d s z í n h á z    s z ü l e t i k

Magyarországon ritka, hogy egy új játéktér születéséről adhatunk hírt, de tény, Békés megye székhelyén, rövid időn belül a harmadik színpad népesül be, a Jókai Színház közreműködésével. A színház épületében nyílt Stúdiószínházat, egy félbehagyott udvari házrészben a Ro(o)mszínház követte, és most a Jókai Porondszínház kel életre. Olvasóink szeme előtt.

A Porondszínház alapját egy négyárbócos cirkuszi sátor képezi, míg a ponyva alatt korszerű színházi technika lapul, a közönség legnagyobb örömére.

Image

A mobil játszótér létrehozása némi anyagi ráfordítás mellett természetesen hatalmas találékonyságot kívánt meg, az „álomalapító” Fekete Pétertől és a legénységtől, többek közt az angol Howard Lloyd színházi dizájnertől.

Image

A koncepció egyszerű volt: kell egy színház, amiben elfér legalább 500 ember, és két kamion bármikor bárhova elviheti.

Image

Ezen kívül lehetőleg legyen több mint száz négyzetméteres színpada, beépített forgóval.

Image

A megvalósítást tekintsék meg képekben, de, hogy a happy end-et máris lelőjük, (szándékos képzavar) elárulhatjuk: az új színtér és színház Békéscsabán az AIDA musical-lel debütált, és kirobbanó sikert aratott.

Image

A plafonról csak azért nem lógtak, mert nincs, de szabad székkel még véletlenül sem találkozott a színészek szeme. A Jókai Porondszínház fényes jövő elé néz, ezt bizton megjósolhatjuk.

Image

További részletek a Magyar Teátrum szeptemberi számában