Állandó játszóhely a fővárosban

Január 15-én, pénteken sajtótájékoztató keretében jelentették be azt a határozatlan idejű együttműködési megállapodást, ami a Duna Palota és a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház között jött létre, és a színháznak játszási lehetőséget biztosít a Zrínyi utcai épületben.

Bába Szilvia, a Duna Palota kulturális vezetője – követve a Palotában tevékenykedő nagy elődök nyomdokait, akik mecénásként támogatták a művészeteket –örömmel és megtiszteltetéssel jelentette be a színházzal kötött megállapodást. A kulturális centrum eddigi szolgáltatásai így – a kölcsönös előnyök jegyében – egy állandó játszóhelyű színház előadásaival bővültek.
Andrási Attila a színház művészeti vezetője elmondta, hogy mostantól minden budapesti fellépésük a Duna Palota színpadán történik. Budapest a főváros szíve, ezért nagyon fontos az itteni közönséggel való kapcsolattartásuk, a szerződéssel az állandó fellépési helyszín ezt biztosítani fogja. Az eddigi történelmi témájú előadásokon kívül a színház egy szakrális vonalat feldolgozó repertoárbővítésbe is kezdett, aminek egyelőre eddig két darabja készült el. Ez az oldalág egy egyedülálló, hiánypótló kezdeményezés a színház életében, hiszen a jelenünket eredményező múltunk, és a magyar történelmi sorsfordulókat feldolgozó darabok mellett fontos a keresztény/keresztyén értékrend átörökítése, továbbhagyományozása is. Az állandó budapesti helyszín megléte mellett a színház folytatja azt a missziós küldetését, hogy előadásaival minél több vidéki, határon túli játszóhelyen fellépjen.

A sajtótájékoztató után Andrási Attila és Szemerédi Bernadett színésznő, az Udvari Kamara művészeti titkára, rövid interjú keretében kiegészítette számunkra a sajtótájékoztatón elhangzottakat.
Elsőként a színház művészeti vezetője, rendezője nyilatkozott.

Mit várnak a Duna Palotával kötött együttműködési szerződéstől?
Elsősorban lehetőségnek tekintjük. Első feladataink közé tarozik majd, hogy mint színházi játszóhelyet bevezessük a közönség számára a Duna Palotát. Ez a szerződő felek közös célja de a közös munkája is lesz.

Jelenleg úgy látjuk, hogy a „Duna Palotában” ezen a patinás, de színházi térként nem igazán bevezetett helyszínen, havonta két-három előadást tudunk vállalni. Legalább egy-másfél évadnak kell eltelnie ahhoz, hogy a Székesfőváros közönsége, rendes és rendszeres színházi térként fogadja el, ezt a különben felemelő hangulatú, pazar palotát. A jövő évadban, átlagban heti egy-két előadás megtartását tűztük ki célként.
Természetesen a jövőben is eleget szeretnénk tenni azon kötelességünknek, hogy a jelenünket eredményező múltunk előadásait az egész magyar szállásterületen játszassuk.
A Duna Palotával megkötött megállapodásunkat módfelett örvendetesnek tartom, hiszen egy évtizede törekszünk arra, hogy színházunknak ott, ahol közösségünk központja vagyon, állandó játszóhelye legyen.

Milyen darabok szerepelnek most a repertoáron?
Jelenleg a Halottak napjától virágvasárnapig és a Kié ez az ország van műsoron, illetve még ebben az évadban 1918 Őszirózsák – Zuhanórepülés-t újítjuk fel. Március 31-én bemutatónk lesz a Fehér szarvassal, ősztől pedig, reményeim szerint felújítva visszük színre a Magyar Piétát. Őszi bemutatónk Pozsgai Zsolt darabja, a Zergetánc lesz.
Eddig kizárólag magyar szerzők, közösségünk múltját feldolgozó színdarabjai színrevitelével foglalkozunk. Délvidéki és anyaországi színészek alkotják azt a pár fős alkalmi társulatunkat, amivel ezt a küldetésünket teljesítettük be.
Az eddigi tevékenységüket, a keresztény/keresztyén hitélet színpadi megjelenítésével bővítjük. Mivel az általunk is vallott hit adta meg az elmúlt másfél évezredben Európa arculatát, azt a hovatartozás tudatot, amely az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóan nem a puszta véletlenek egybeesése folytán, lett háttérbe szoríttatva. Hitünk szentjeinek, nagyjainak és példaképeinek a bemutatása, természetes módon képezik az állandó értékeink melletti folyamatos kiállást.

Itt kapcsolódik a beszélgetésbe Szemerédi Bernadett, aki délvidéki születésű, és a Pesti Magyar Színiakadémián végzett színésznőként 2012-ben. Az oklevél megszerzése után pár hónappal már a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásban debütált, s azóta is állandó tagja a társulatnak.

Honnan jöttek a szakrális ihletésű darabok?
Az előadások ötletgazdája és rendezője színészkollégám Dóczy Péter, a kezdeményezés az ő fejében született meg. Mindkét előadás egy-egy jubileumhoz kapcsolódott. A Bazilika lovagtermében mutattuk be tavalyelőtt a Sík Sándor születésének 125. évfordulójára készült művet, Százgyökérű szív címmel. Ez a költő a Keresztút című monumentális művéhez illesztett istenes verseiből, megzenésített verseiből, illetve az édesanyjával folytatott levelezés részleteiből áll.
Tavaly Avilai Szent Teréz jubileuma kapcsán született a Lélek röpte, ami a Bazilika altemplomában került bemutatásra. A darabokat több helyen játszottuk már azóta, de eddig szinte mindig szakrális helyszíneken.
Az előadások ugyan meghatározott dramaturgiára épülnek, de a konkrét cselekmények helyett inkább érzelmeket, gondolatokat közvetítenek. Több szereplővel nagyjából egyórás időtartamban kerülnek színre.
Műfajuk meghatározásánál, elnevezésüknél nehéz a helyes kifejezést megtalálni. A színdarab megnevezés nem igazán fedné a valóságot, az előadás kifejezésnél is sokkal többet jelentenek ezek a művek.  Az összművészet jegyében fogantak, s olyan lelki húrokat pendítenek meg, amire egy átlagos színházi előadás ritkán képes.

Milyen volt a művek fogadtatása?
Ha keresztény nézőkről beszélünk, őket egyértelműen nagyon megrendítették a látottak, tudtak azonosulni mind a gondolatisággal, mind annak művészeti keretével. Sok olyan ismerősöm is látta őket, akik nem hívő emberek, de beszélgetéseink során elmondták, hogy a tartalom, s az azt kifejező verbális, zenei és vizuális formák őket is mélyen megérintették, mindenképpen gazdagabbnak érezték magukat a megtekintés által.
Az előadások után szinte vágni lehetett a csendet a templomokban, mielőtt felcsattant volna a taps. Érdemes volt megfigyelni a padokban ülő közönség tekintetét a taps alatt, mert abból lehetett igazán leszűrni, nekik mit is jelentett az addig eltelt egy óra.

Vajon más lesz egy színházteremben ezeket a szakrális témákat felvonultatni?
Ezek az előadások már a lényünkbe ivódtak. Úgy gondolom, és remélem, hogy tértől függetlenül is – hiszen eddig zömében templomokban játszottuk – megállják majd a helyüket. Izgalommal várom, milyen lesz a kiváltott hatás a Duna Palota Széchenyi termében – ahol majd láthatják a két szakrális darabot a nézők -, de meggyőződésem, hogy ezeket a műveket nem elsősorban a helyszín, hanem a mondanivalójuk teszi azzá, aminek az alkotók szánták őket.

Tölgyesi Tibor