Albee-tól Shakespeare-ig | Csankó Zoltán
A változások félelmeket is hoznak magukkal. Az újdonság szelét, amit nem ismerünk, érzelmekkel fűtötten fogadjuk. Találkozások, városok, utazás – ezekről beszélgettem Csankó Zoltánnal. Az idei szezont nyitó előadás Bulgakov: Moliére, avagy az álszentek összeesküvése című darabban címszerepet alakító művész a Hamletből Claudius szerepére készül.
– Ez a harmadik évad amit Győrben tölt. 2009-ben a Nem félünk a farkastól előadásban George szerepét alakította. Ezért a munkáért a társulat Kisfaludy-díjasa lett. Hogy fogadta az elismerést?
– Váratlanul ért ez a nagy megtiszteltetés. Abban az évben jöttem először Győrbe, alig tettem be a lábam a színházba, és meglepetésemre a társulat engem jelölt. Különösen ezért van nagy értéke számomra.
– A Nem félünk a farkastól kamara előadás sikert, és szerencsés belépőt hozott. A rendezővel, Ács János hogy találkozott?
– Ács Jánossal sok-sok évvel ezelőtt a Félőlény című musicalben dolgoztunk együtt. Azután jó néhányszor összefutottunk, de a közös feladat váratott magára. Épp abban az időszakban lettem szabadúszó, amikor megkeresett János, hogy újra együtt dolgozhatnánk. Nem mondtam rögtön igent, kértem egy kis gondolkodási időt. Korábba Nick szerepét száznegyvenkilenc alkalommal játszottam a Radnóti Színházban. Nagy sikerem volt benne. Bálint András George-ot, Csomós Mari Martha-t, Nagy Mari Honey-t alakította akkor, Gothár Péter rendezésében. Fantasztikus előadás volt. Sok élmény kötődött hozzá. Az volt számomra a kérdés, hogy ezeken az élményeken át tudok-e lépni. Úgy elfelejteni azt az előadást, hogy megtudjam csinálni a saját George-omat. Tele félelemmel, elvállaltam a felkérést. Amikor a próbák alatt George-ként Nick-kel beszélgettem, úgy éreztem magam, mintha saját magammal társalognék. Minden mondatát tudtam. Nehéz volt, de leküzdöttem, és azt is, hogy ne kezdjem el instruálni a kollégámat, hagyni őt megszületni, miközben én is megszületek egy új szerepben. A munkával töltött időszakban kiderült, hogy nagy találkozás volt ez Ács Jánossal. Jó barátságba kerültünk.
– A a kamarelőadás után egy nagyszínházi szerep várta, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámában. Milyen volt dolgozni ebben a másik győri közegben?
– Ez egy nagyon nagy falat volt, rettenetesen nehéz szöveg, hatalmas színpad. Akkor találkoztam igazából a győri kollégákkal. Nekem mindig az a félelmem, amikor elszerződök valahová – a Radnóti Színházból tizenegy év után váltottam, és a Nemzeti Színház tagja voltam 2008-ig –, hogy az a munkamorál, amit korábban megszoktam, az vajon milyen lesz az új közegben? Tudom, hogy tehetséges emberek közé kerülök, de hogyan tudunk majd együtt dolgozni? Miről beszélgetünk majd a büfében? Vajon meg tudunk-e felelni egymásnak, ők megfelelnek-e nekem, én megfelelek-e nekik? Sok efféle kérdés volt bennem. Nagyok az elvárásaim, de magammal szemben is kíméletlenül azok. A lényeg, hogy a kétségeim végül is alaptalanok voltak. Fantasztikus embereket ismertem meg, örömteli, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozik és maximális felkészültséggel áll a feladathoz. Igazán színvonalas, minőségi munka folyik itt. Funtek Frigyes rendezővel szintén egy nagy találkozás teljesült be. A Moliére-t jó hangulatban próbáltuk végig, annak ellenére, hogy nem egy egyszerű darab. Bonyolult, összetett előadás. Egy hangos szó nem volt a próbákon. Együtt mentünk előre, őrületes iramot diktálva, hihetetlenül jókedvűen, remek hangulatban, az egész társulatnak fontos lett az előadás. Boldog vagyok, hogy ennek a sikernek is komoly részese lehettem. Funtek Figyessel így alakult ki egy szoros barátság, folyamatos kapcsolattartás.
– Visszatérő állomása pályafutásának lett Győr. Nem fárasztja az ingázás?
– Eleinte tartottam attól, hogy bírom majd az utazást. Be kell látnom: nagyon jól. Vonaton utazom, és mondhatom, imádom. Győrbe fantasztikus a vonatközlekedés. Egy példa: a napokban elindultam Budapestről Győrbe három napra, és a vonaton vettem észre, hogy nincs nálam a mobilom. A délelőtti próba után visszautaztam Budapestre, fél ötkor már a kezemben volt a telefonom és estére rendben megérkeztem a próbára. Győr nem távolság. Az egyetlen gond az az átmeneti állapot, amit az állandó jövés-menés jelent. Mosás, tiszta ingek, vasalás, pakolás és a többi. Én egy „rendes ember” vagyok és ilyenkor ez az állapot fellazul, amit nem szeretek.
Trombola Anita
Fotó: Detvay, Tóth Tibor
A cikk folytatását keresse a márciusi Magyar Teátrumban