Ádámok és Évák Ünnepe 2012
A fiatalság, az irodalom és a színház harmadik ünnepét tartották a középiskolások Szolnokon, ezúttal a Magyar regék és mondák bűvkörében. A színház ismét megtelt ünneplő diákkal. A zsűri tagjai közt Jókai Anna mellett ott láthattuk Jankovics Marcellt, a téma legkiválóbb ismerőjét, annyi klasszikus rajzfilm megalkotóját is.
A csapatok a következő sorrendben léptek a közönség elé: 1. Hunor és Magor (A csodaszarvas) – SZOLGSZI Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye;2. Attila (Buda, Isten kardja) – Magiszter Alapítványi Gimnázium és Szakiskola; 3. Álmos (Emese álma, vérszerződés) – Városi Kollégium; 4. A fehér ló (Szvatopluk) – Verseghy Ferenc Gimnázium; 5. Lehel kürtje – Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola ; 6. Botond – Pálfy Tagintézmény; 7. A szentgalleni kaland – SZOLGSZI Ruhaipari Tagintézménye; 8. A Szent Korona – SZOLGSZI Egészségügyi, Szociális Tagintézmény; 9. Szent István tettei (A veszprémi Gizella kápolna) – Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézménye; 10. Korona és kard – SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény; 11. Szent László tettei – Liget Otthon; 12. Szent Erzsébet – Széchenyi István Gimnázium; 13. Jankula – Varga Katalin Gimnázium; 14. Mátyás király tettei – Humán Intézet Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Humagi).
A legügyesebb fiú epizódalakítás Karkecz Konrádé lett, Novák Zsófia kapta a legügyesebb lány epizódalakítás díját. A legügyesebb fiú főszereplőnek Kovács Olivért, a legügyesebb lány főszereplőnek Lapis Dorottyát találta a zsűri.
A legötletesebb megvalósítás a Tiszaparti Gimnázium csapatát, illetve Csengeri Gábort dicsérte, a legügyesebb csapat címét, Szolnok különdíját a Széchenyi Gimnázium csapata nyerte el. A legszebb kiejtésű szereplők, így Szolnok városának másik különdíját Hám Réka Ágnes és Papp Zoltán érdemelték ki. A Magyar Teátrumi Társaság Különdíját a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény diákjainak nyújtotta át Szabó László, a társaság titkára.
A Szigligeti Színház vezetőségének nagy öröm és büszkeség, hogy kezdeményezéséhez egyre több színház és város csatlakozik, mint eddig Sopron, Debrecen, Zalaegerszeg, Keszthely, Békéscsaba és Veszprém. A szolnokiak reményei szerint az Ádámok és Évák Ünnepe hamarosan országos, majd a határokon is átívelő nemzeti mozgalommá válik, s követheti a táncházmozgalom sikereit. Ha ez így lesz, megpályázzák, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága az úgynevezett „Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” felvegye a módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének harmadik magyar modelljévé válhat, a busójárás és a táncház után.
K. J.

