A Turay Ida Színház új bemutatója

Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom

November 5-én az Óbudai Kulturális Központban (Budapest, San Marco u. 81.) kerül sor az Elveszett paradicsom előbemutatójára, majd november 12-én a József Attila Színházban mutatja be a társulat Sarkadi 1961-ben írt utolsó drámáját.

Az Elveszett paradicsomot először, 1961. május 26-án, a Madách Színház tűzte műsorára néhány héttel Sarkadi Imre halála után, ami a mai napig nem tisztázott. Kondor Béla festőművész lakásán tartott baráti összejövetelen, a negyven éves Sarkadi ittas állapotban két kézzel kapaszkodva az ablakpárkányba, kifüggesztette magát a többemeletnyi magasságba, és lezuhant. Baleset vagy öngyilkosság? A vélemények megoszlanak. Akik közelebbről ismerték, öngyilkosságot gyanítanak, hiszen Sarkadi egész élete egyetlen szakadatlan játék volt a halállal. Hányattatott életében 1956 után került olyan mély magánéleti és lelki válságba, hogy inni kezdett. Önpusztító és virtuskodó magatartásából kifolyólag máskor is megtörtént, hogy alkoholtól bódultan mászott ki egy háztetőre és kötéltáncosként végigegyensúlyozott a tetőzet gerincén, vagy az ablakpárkányba kapaszkodva lógott több emeltnyi magasságban, majd visszahúzódzkodott, és nevetve kért még egy pohár pálinkát. Azon a végzetes estén azonban lezuhant. Alkoholizmusa és hullámzó élete alaposan legyengítették idegrendszerét, amitől kedélyállapota a felfokozott boldogság és a gyötrő búskomorság között csapongott. Kezdetben Móricz Zsigmond volt a példaképe, a magyar nép sorsának, életkörülményeinek ábrázolásával, későbbi írásai egyre tragikusabb egyre drámaibb hangvételűek lettek, ahogyan élete hullámzott végig a lelkén.

Vitathatatlan, hogy Sarkadi Imre a XX. század egyik meghatározó írója. Például A Kútban című novellájából – a paraszti környezetbe helyezett Rómeó és Júlia történetből – 1955-ben Fábri Zoltán forgatott filmetKörhinta címmel, Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével. Életének utolsó drámáját, az Elveszett paradicsomot, a Turay Ida Színház 2004. január 25-én már egyszer bemutatta. Koltai János rendezte és játszotta az idős Sebők szerepét, fiát pedig Bubik István. Bubik István, aki magában hordozta Sarkadit, aki nemcsak érezte, de élte is a Sarkadi által megírt Zoltán kétségbeesett, lelki válsággal küzdő, életbe vetett hitét vesztő, cinikus figuráját. Alakítása a mai napig emlékezetes azoknak, akik látták. Sajnos az előadás sikersorozatát Bubik István tragikus 2004. november 28-ai halála megszakította. A Turay Ida Színház igazgatója akkor úgy döntött, leveszi műsoráról az Elveszett paradicsomot, mert Bubik nélkül az előadás már nem lett volna ugyanaz. Most viszont, Sarkadi halálának 50-ik évfordulóján a Színház újra műsorára tűzte Csiszár Imre rendezésében. Az idős Sebők szerepében Koncz Gábort és fia, Zoltán szerepében Viczián Ottót láthatja majd a közönség. Kitűnő színészgárda kíséri őket végig a gyönyörű, szívbemarkoló történeten: Bregyán Péter, Magyar Tímea, Schnell Ádám, Kocsis Judit, Márkó Eszter, Ömböli Pál és Tóth Judit. Őt azért hagytam utoljára a felsorolásban, mert Tóth Judit annak idején ugyanazt a szerepet játszotta, mint a mostani változatban, csak akkor Bubik István partnereként a Koltai féle rendezésben. Ő az egyedüli kapocs a múltbéli Elveszett paradicsom és a mostani között. Ha más is a rendezés, ha más is a szereposztás a történet ugyanaz. A nyugalmazott tanár, Sebők Imre születésnapjára megérkezik két fia. Az egyik, Zoltán, sebész orvosként tiltott beavatkozást hajtott végre a szeretőjén, aki belehalt a műtétbe. Már ezzel a lelki teherrel érkezik édesapjához, hogy elbúcsúzzon tőle. Börtön vár rá, amit nem tudna elviselni, orvosi karrierje ketté tört, az életről teljesen lemondott. Megismerkedik az Erdélyből édesapjával ott vendégeskedő Mirával, akibe beleszeret. Az érzés kölcsönös, a lány elutazása előtt megígéri, megvárja, bármikor is szabaduljon a börtönből. Ám Mira őszinte szerelme már jóvátehetetlenül későn érkezik. Sarkadi Imre a vázlatában a következőt írja a darab végéről: „ A vendégek aztán elutaznak, az apa egyedül marad a fiával: a két ember, mint két világ ül az asztal mellett, s rövid szavakkal próbálják megfogalmazni saját érveiket; az egyik, a gyűjtő ember, aki öregségére is egyre gazdagabb lesz munkában, szellemi kincsei s megbecsülés által – a másik, a tékozló ember, aki tehetségét, kiváló kvalitásait lassan elherdálja, s most siratja a számára elveszett paradicsomot.”

Shirley