A történelem páternoszter

A Lear király a POSZT versenyprogramjában

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, de végső soron mégiscsak van olyan, hogy jó, és van olyan, hogy rossz. Vannak pillanatok is, amikor meg kell állni, és ki kell mondani evidenciának számító megállapításokat, vagy fel kell tenni triviálisnak tűnő kérdéseket. Ezt teszi meg a Radnóti Színház Lear király-előadása, Alföldi Róbert rendezésében.

Kissé ugyan málló falú, de hajdani jólétet sugalló polgári szobabelsőbe helyezi Alföldi Róbert Lear történetét, s valószínűleg nemcsak a „maiság” szándékával. Ez a szűkre szabott tér egyrészt mindenféle történelmi kontextusból kimozdítja a sztorit, másrészt erősen kiemeli a családi-emberi dráma-jellegét, amelyben nincsenek nagy tablók, felesleges sallangok, valóban egy saját sorsában gyötrődő figura áll a középpontban. Ugyanezt a sallangmentességet erősíti a szöveg, Nádasdy Ádám fordítása, amely szinte nyersen-csupaszon tárja fel a szereplők közötti viszonyokat, a lélektani vívódásokat. (Talán éppen ezért felesleges még káromkodniuk is a szereplőknek, enélkül is elég mai a hatás.)  Mindenesetre a közeg, a tér, a letisztult mondatok egyaránt jól szolgálják a drámaiságot. Minden történés a beázott falú nappaliban zajlik, melynek hatalmas étkezőasztala hol erdei rejtekké, hol sziklává válik, mikor mit kíván a helyzet. Hol alatta, hol rajta mozognak a szereplők, mint valami fura ördögi körben. Mégis minden világos, egyértelműek a járások, tudjuk, éppen hol vagyunk, tiszta az összkép ebben a színpadképileg leszűkített miliőben.  

László Zsolt

Lear tragédiája a mindenkori jó pozícióban lévő ember kényelmességéből és homályos látásából fakad: nem tud különbséget tenni üres hajbókolás és a valódi támaszt jelentő kapcsolatai között, s ebben az olvasatban egy érdekes, a férfihiúságot talán a szokottnál jobban kiemelő árnyalatot is kap. A címszerepet alakító László Zsolt elementáris erővel hozza ezt a férfi-hübriszt, annak minden zegét-zugát bejárva a lányos apák szürkehályogos eufóriájától a hatalomvesztéssel járó teljes megalázottságig. Ezt a vonalat erősítik bizonyos szereplők szintén a szokottól eltérő megjelenési formái: a mindvégig hű társ, a Bohóc női alakban jelenik meg (Kováts Adél), csakúgy, mint Kent gróf (Csomós Mari), ráadásul hangsúlyozottan nem „nemtelen” figurákként. Különös pszichés vetületet ad ennek az értelmezésnek, hogy a Bohóc mint egy kitartó feleség, Kent pedig mint egy gondoskodó anya kíséri végig a gőgös férfiból lesújtott emberré váló Lear útját.

Mindvégig feszes, átgondolt, pontos értelmezés érzetét kelti az előadás, amelyben igen erős színészi alakítások sorjáznak. Gonerilt Szávai Viktória, Regant Andrusko Marcella, Cordeliát Sodró Eliza kelti életre, mindhárom lány karakteres, kimunkált figura, öröm nézni a játékukat. A férfi szereplők közül számomra kiemelkedik Szatory Dávid Edgar alakjában, aki egyfajta „párhuzamos Leart” képez, gyakorlatilag, mintha az említett férfi-hübrisz fiatal kiadásának drámáját játszaná – kiválóan. A többiek (a már említetteken kívül: Gazsó György, Rétfalvi Tamás. Adorjáni Bálint, Fehér Balázs Benő, Schneider Zoltán, Pál András, Martin Márta, Bodoky Márk eh., Olasz Renátó eh.) is egytől egyig pontos és erős színészi munkával vannak jelen az előadásban.

Kováts Adél, László Zsolt, Csomós Mari

A hatalmi játszmákból következően emberi, családi és társadalmi kötelékek hullanak szét, az értékek elveszejtődnek, csakúgy, mint az életek, sorsok – vajon mit hoz fel, s mit le legközelebb a történelem páternosztere? Mi tesz hatalmassá valakit? Pénz, hadak, vagy a körülötte állók? Hatalom-e a lélek nemessége? Lehet-e jó, aki éppen fönt van, vagy törvényszerű ilyenkor az emberi deficit? Mire megyünk a becsülettel? S csak veszteséggel tanulhatjuk meg, mi számít igazán? Világos kérdéseket tesz fel a Lear király ürügyén a Radnóti Színház előadása. Kell-e ennél több ma egy teátrumtól?

Ungvári Judit