A színházban kiderül, ki milyen ember
Nemcsák Károly: „Manapság nem nagyon lehet látni színészt a tévében…”
Nemcsák Károlyt színdarabokban és filmekben egyaránt láthatja a közönség, népszerűségét mégis elsősorban a Szomszédok című televíziós sorozatnak köszönheti. A Jászai-díjas színművész a Békés Megyei Jókai Színház 56., klasszikusnak hirdetett évadában Plautus: A hetvenkedő című burleszk főszerepét játssza. A darabot a nyáron már előadták Kecskeméten, Budapesten és Pécsváradon, a szeptember 10-ei hazai premier előtt itthon újra próbálták. A vendégművésszel a színpadra szólítások között beszélgettünk.
– Művész Úr! Árulja el, mindig előny a másik műfajban, egy-egy új szerepnél, ha a közönség a televíziós sorozathőssel, Vágási Ferivel azonosítja?
– Úgy gondolom, minden színész örül, ha sokrétű munkában vehet részt. Tény, hogy akik Budapesten és környékén élnek, sokkal több lehetőséget kapnak televíziós vagy filmes produkciókban, bár ma már nem készül annyi tévéfilm, sorozat, mint régebben. S ennek nem a kevesebb pénz az oka szerintem, inkább az aránytalan elosztás. Egy vetélkedőműsor költségvetéséből például – aminek a kiállítása több millió vagy tízmillió forintba kerül – színvonalas televíziójátékot lehetne készíteni. Elment a világ valami rossz irány felé; és a legnagyobb baj az, hogy butítják az embereket, nem oktatják. A két kamasz fiam – egyik 13, a másik 14 múlt – nagyon rossz információkat kap a televízióból. Én huszonévesen az Egri János és Vitray Tamás által vezetett vetélkedőműsorokat láttam, és azok nem a pénzről, nem a gyors sikerről szóltak. A celeb világ, ami itt eluralkodott, nemcsak a mi munkánkat teszi tönkre, hanem ártalmas a fiatalok számára is. Ezek a műsorok felborítják az értékrendet, és nagyon sok embert félrevezetnek, boldogtalanná tesznek.
– A televízió óriási hatalom, ott van minden családban; moziba, színházba viszont sokkal kevesebben járnak.
– Persze, nem is lehet a tévével versenyezni; s álságos lenne, ha valamelyik színész azt mondaná, nem akar filmezni, televízióban szerepelni, nem érdekli a népszerűség. Mi exhibicionista emberek vagyunk, ezért kerültünk erre a pályára. Erős a késztetés bennünk, hogy elmondjuk, megmutassuk azt, amit belül érzünk, s ezáltal szeretnénk megérinteni az embereket. Mindenfajta szerepet lehet hasznosítani, és nem a népszerűség a fontos, hanem az, hogy sokfélét kipróbáljon az ember. Az én tanárom a főiskolán, Békés András mondta: „Ezt a pályát az ember haláláig tanulja.” S gazdagodik minden szereppel. Nem hiszem, hogy akadna színész, aki egy lehetőséget könnyen eldobna magától. Én is játszottam több magyar filmben, de engem a televízió valahogy jobban megtalált. S a mi sorozatunk, ami 13 évet élt, az emberre kicsit rányomta a bélyeget. De én földön járó típus vagyok; a kézzel fogható dolgokat próbálom értékelni, és az apró örömökkel, amiket adnak, próbálok jól gazdálkodni. Nem nehezítem az életemet azzal, hogy töprengek, miért nem játszom inkább filmben. Harminc éve lesz jövőre, hogy a pályán vagyok. Ez a harminc év – és előtte még hét – felkészített arra, hogy el tudjak viselni kudarcot és sikert. Valószínű, nehezebb a sikert elviselni, mert az könnyen kibillenti az embert a normális kerékvágásból, meghamisítja az értékrendjét. A mondva csinált, napi sztárocskák nincsenek felkészülve, és komoly tragédiák lesznek abból, hogy tartalom nélküli embereket hoznak olyan helyzetbe, amivel nem tudnak mit kezdeni. S csak addig használják őket, amíg szükség van rájuk, utána eldobják.
Niedzielsky Katalin
Keresse a cikk folytatását az októberi Magyar Teátrumban!