A színház befektetés – mint az oktatás

Színigazgatók tapsban és viharban a Hitel-esten

Tapsvihar. Ez, és az őszinteség jellemezte a júniusi Hitel-estet a budapesti MOM Kulturális Központban, ahol a színház került terítékre, négy színigazgató, Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), Balázs Péter (Szolnoki Szigligeti Színház), Ókovács Szilveszter (Magyar Állami Operaház) és Fekete Péter (Békéscsabai Jókai Színház) részvételével. A moderátor Gazsó L. Ferenc ismert újságíró volt. Az est a Színigazgatók tapsban és viharban címet kapta, a résztvevőknek az utóbbi időkben mindkettőből bőven kijutott…

A magyar ember nagyon szereti a színházat és ebben ápolni kell – ez volt a kétórás, nívós műsorszámokkal fűszerezett, beszélgetés végkicsengése. Megérezhette a közönség, hogy itt egy rendkívüli estében lesz része, négy rendkívüli életpályát magának tudó színházi ember főszereplésével, hiszen sokaknak már csak állóhely jutott a MOM egyik nagy termében, ahová beférnek majd háromszázan. Már a részt vevők bemutatásakor kitört a szimpátia tapsvihar, színházban éreztük magunkat, ahol olyan darabot játszottak szünet nélkül, amelyet az élet írt. Zenével kezdődött, a házigazda, Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző, a Fővárosi Roma Oktatási Központ igazgatója játszott hegedűjén, majd Gazsó L. Ferenc bemelegítő kérdése – jó-e az igazgatói posztra kiírt pályáztatási rendszer? –, illetve a ráadott válasz, megadta az est alaphangját, őszinte hangvételét. Ókovács Szilveszter határozottan kijelentette: nem híve a pályázatnak!
– Annak idején a magyar operaház élére, Gustav Mahlert is kinevezték, de tőlünk nyugatabbra, ma is divat erre a posztra való kijelölés – érvelt Ókovács. – Miért baj az, ha egy általunk felhatalmazott kormány, érvényt szerez saját értékeinek? Egyébként benne voltam a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatokat elbíráló bizottságban és meg kell mondanom, élvezet volt olvasni a pályaműveket, mert szellemi felüdülést jelentettek a számomra. Ilyen magasröptű esszéket ritkán lehet olvasni! Különben az a véleményem, képtelenség összehozni olyan bizottságot, amely mindenkinek megfelelne…
– Köztünk ül az első fecske, aki körül kitört a kultúrbotrány. Hogyan keveredtél ki belőle? – fordult az est moderátora Balázs Péterhez, aki így válaszolt:
– Ebből nem lehet. Hogyan lettél a Szolnoki Színház igazgatója?, szegezték nekem sokszor a kérdést, mire a válaszom igen egyszerű volt, a polgármester kért fel, pályázzak a posztra. Zajos visszhangja lett a pályázatnak, kigyót-békát kiabáltak rám, de mindig bíztam abban, ha elkezdek dolgozni, elcsitulnak ezek a hangok. Hat éve vagyok Szolnokon igazgató, és újabb négy évre „hívtak”, minden párt rám adta a voksát.
A másik kultúrbotrány, illetve vihar frissebb, a Nemzeti Színházhoz kapcsolódik. Az Alföldi hívek aknamunkát végeztek hónapokon át, Vidnyánszky kapott hideget-meleget. Jól állta a sarat, sárdobálásról részéről nem beszélhetünk. Pályázat-győztes, július 1-től kinevezett igazgatója a nemzet színházának. Az átmenetet kormánybiztos segítette, segíti, Fekete Péter személyében.
– Ilyen helyzetben, mit tehet a kormánybiztos? – szegezte neki a kérdést Gazsó L.
– Amikor elfogadtam a kinevezésemet, hangoztattam, senkinek, még a sajtónak sem tudok szenzációval szolgálni – mondta az igazgató-kormánybiztos. – Nem ez a dolgom, hanem az, hogy törvényesen megtörténjen az átadás-átvétel. A törvény jó, jó hogy fél évvel a régi igazgató végleges távozása előtt, már tudjuk ki az új, akinek kormánybiztos segíti az átvételt, mert régen ilyenkor a búcsúzó igazgató még megtervezte a következő évadot és szerződéseket kötött, ami egy évre megkötötte az új színházvezető kezét. Erre most már nincs lehetőség.
– Miben fog változni a Nemzeti Színház? –hallottuk a következő kérdést.
– Mindenben – kaptuk a rövid választ Vidnyánszky Attilától. – Az elmúlt tíz-húsz évben eltűntek a színpadokról az igazi hősök, deheroizálás folyt, nem szólt jól a kisemberekről. Ezen változtatni szeretnék a jövőben. Hiszek abban, hogy a következő korszak megint a színészről fog szólni. Olyan színházat kívánunk felépíteni, amelyben a színészek valóban kiteljesedhetnek, helyzetük megerősödik.
Balázs Péter az összeforrott társulatról beszélt, Ókovács Szilveszter pedig arról, hogy céljuk a legjobb énekesek megszerzése. Gazsó L. Ferenc végzetül arra is kíváncsi volt, mi az a gördülő opera?
– Két vasúti kocsi – válaszolta az operaház direktora. – Ősszel újra indítjuk, tizenkét vidéki kőszínházat látogatunk meg előadásainkkal. Nem haknizni megyünk, komplex előadásokat viszünk magunkkal.
Fekete Péter és Balázs Péter örömmel látja majd vendégül az utazó operatársulatot, mert mint mondták, közönségük nagyon nyitott és befogadó. Igaz, a „befogadás” pénztárca függő is, erre mondta Ókovács Szilveszter, hogy „az emberek igény színvonala nem csökkent, csak a pénze…”, mire Fekete Péter: „A külföldiek el sem hiszik, hogy már ilyenkor tízezren eljönnek egy kis városban jegyet, bérletet váltani az őszi előadásokra, pedig még nem is tudják, mit kapnak cserében… Egy angol szerzőt meghívtam és csak ámult azon, hogy fogynak a jegyek hónapokkal előbb.”
Hogyan is fogalmazott az est egyik színházi szakembere? „A magyar ember nagyon szereti a színházat és ebben ápolni kell. A színház befektetés, mint az oktatás.” A beszélgetés alatt vihar helyett tapsvihar volt, amiből jutott bőven a többi szereplőnek is, ugyanis a Hitel-estet színesítette még Balázs Péter egy szabadságról szóló verssel, Szóka Júlia énekművész a Szép primadonna csodál a világ című Kálmán-dallal, Gubik Petra színész a Monte Christo grófja című musical egyik slágerével és Trill Zsolt, a dohányzás ártalmairól szóló monológgal. Különleges színházi estében volt részünk.
Temesi László