A színek és formák dramaturgiája

Olekszandr Bilozubot – ahogy a színházakban szólítják: Szását – Magyarországon úgy ismerjük, mint Vidnyánszky Attila előadásainak díszlet- és jelmeztervezőjét. Pedig ő rendező szakot is végzett, díjakkal elismert előadásokat rendezett Kijevben, valamikor még játszott is saját előadásában. Legutóbbi debreceni munkája az orosz operairodalom remekműve, a Borisz Godunov színreállítása a Csokonai Színházban. Az operát júliusban a Szabad Tér Színház is műsorára tűzte a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

OLEKSZANDR BILOZUB: Közismert, hogy Muszorgszkij operájának számos változata létezik. De engem, mint díszlet- és jelmeztervezőt, elsősorban Borisz Godunov témája, mint megrázó emberi dráma érdekelt, függetlenül a különféle hangszerelésektől, a librettó verzióitól és egyéb zene- vagy irodalomtörténeti vonatkozásoktól. Hiszen a közönség mindig egy adott előadást néz a maga teljességében, és ezen belül az én feladatom az volt, hogy a rendező és a zenei vezető által értelmezett, megálmodott darab világát, atmoszféráját vizuális eszközök, színek, formák, anyagok segítségével fogalmazzam meg. Borisz Godunov drámáját régebben többnyire valamiféle patetikus, elnagyolt történelmi tablóként ábrázolták, ami leginkább a grandiózus díszletekben és a drága, látványos jelmezekben, arannyal és gyönggyel teli pompában nyilvánult meg. Nagyon sok ilyen jellegű előadást láttam, de gyakran éreztem, hogy a túlzásba vitt, külsődleges vizualitás elnyomja a valódi, személyes drámát. Engem személy szerint nagyon izgatott az a feladat, hogy mai emberként és képzőművészként hogyan ábrázolnám Borisz Godunov történelmi hátterét. Hiszen ennek az operának az alaptémája, a nép és az uralkodó, az egyén és a hatalom konfliktusa rendkívül izgalmas, örökké aktuális kérdés, kimeríthetetlen tárháza a gondolatoknak. Én, mint az előadás tervezője, a tér és a jelmezek nyelvén beszélek. Tehát a rendezői és a zenei gondolatot a térszerkezet, a színek és formák dramaturgiáján keresztül erősítem fel. Nem törekszem az erőltetett történelmi hűségre, szándékom szerint nem egy muzeális panoptikumot hozok létre, hanem a történet egyetemes üzenetét próbálom megfogalmazni, felhasználva, természetesen, a korra és az orosz kultúrára jellemző utalásokat is. A néző sokféle „oroszos” motívumot ismerhet fel, de az előadás díszletének egyik legfontosabb eleme a széttört „Cár-harang”, amelyet e formájában ugyan egy későbbi korból kölcsönöztem, de a leírások szerint Godunov idejében is öntöttek ekkora harangot, amely szétrepedt. Ez egy rendkívül erőteljes szimbólum, amely egyszerre jeleníti meg a „kizökkent időt”, a széthasadt történelmet, illetve az emberi lélekben lejátszódó tragédiát.