A revizor – Mészáros Tibor

Két előadással szerepelt a Csokonai Színház a XI. POSZT versenyprogramjában. A Vidnyánszky Attila rendezte Mesés férfiak szárnyakkal című űrpoéma mellett jelen volt Vlad Troickij színrevitelében Gogol színjátéka, A revizor is, amelyet nemrégiben nagy szakmai érdeklődés mellett mutattak be a budapesti Rivalda Fesztiválon. Hlesztakov, az álrevizor szerepét Mészáros Tibor játssza.

 

– Meggyőző pályaív. Egy nagy létszámú színészosztályból nyolc frissdiplomás érkezett 2006-ban Debrecenbe, közülük ketten maradtak itt. Mercs János és Ön. A sasfiók, a Ribillió Rómában, az Egy szerelem három éjszakája, majd a Képzeletbeli Operett olyan előadások, amelyeknek egy-egy periódusában az Ön játékritmusa, rögtönzőérzéke befolyásolóan hat a színpadi történések egészére, szinte egy személyben a játék iram- és stílusfelelőse. Azt gondolom, alakításainak érlelődése, a fejlődése jutalma e mostani abszolút főszerep. Benne volt a levegőben, hogy megkaphatja?

– Természetesen örültem, hiszen ez komoly feladat. De túl a lehetőségen örültem annak is, hogy csapatértelemben jó a szereposztás, ami alapfeltétele az eredményes munkának. Vladról (Troickij, a rendező), ugyanakkor hideget-meleget lehetett hallani. Ilyen értelemben a pozitív nulláról indultunk neki a próbának, azzal a hangulattal, hogy ’bármi lehet’.

– Első munkahelye a debreceni, kikerülhetetlen az egyetemi évekre történő visszautalás. Emlékeztettek Troickij rendezői módszerei azokra, amelyek szerint nevelkedett?

– Szerencsére mi az egyetemen nem egyetlen tanár metódusa alapján dolgoztunk, hanem nagyon jó műhelyt alkotva. Több olyan tanárom is volt, akit a mesteremnek vallhatok: beszédművelésből, zenés mesterségből, színészmesterségből, mozgásból egyaránt. Vlad visszahozta számomra a pezsgő, eleven, dinamikus egyetemi életet, de úgy, hogy közben egyszer sem jutott eszembe: ’hú de jó, ez olyan, mint az egyetemen’, hanem csak a jóleső munka élménye idéződött fel; sőt: nála még a diákkorinál is nagyobb szabadságot kaptunk. Igaz, a szabadság felelősségével együtt. Mert szép dolog ráeszmélni a szabad próbafolyamatban, mennyire elfelejtjük a kőszínházi munkában az improvizációt, ám át kell érezni a gátjait annak, amit az improvizáció, mint felelősség hordoz magában. Sokszor elhangzott a próbán: improvizálhatunk bármit, de nem akármit, hiszen közben adott a mű anyaga.

 

 

 

Varga József és Mészáros Tibor A revizorban
Fotó: Máthé András

 

 

– Az anyag. Ennek a darabnak komoly sikertörténete van Magyarországon, szinte törvénybe foglaltak az eljátszás szabályai. Könnyű volt a társulatot a kitaposott ösvényről letéríteni?

– Mindenképpen a rendező előnyére szólt, hogy Gogol a sajátja. (A Gogol Fesztivál szervezője, gazdája, következetesen hirdeti, Gogol nem orosz, hanem ukrán író.) Kecskeméti munkájából, ahol Gogol-szövegekkel dolgozott, kiderült, a világát érti és ismeri. Alapvető elvárással érkezett, ami szintén szimpatikus volt. Premierkényszerben élve megszokja az ember a gyárszerűséget, hogy fix szövegkönyvet kap előre megtervezett instrukciókkal. Picit talán féltve magát, picit redukálva a próba megterhelő részét, szeret minél előbb valami kész világot kapni. Ezt nem hagyta Vlad. Sokszor „felháborító”, néha megmosolyogtató egyszerűséggel és higgadtsággal mondta az alapvető dolgokat: ’jó, nagyon jó volt, jól eljátszottad, ügyes színész vagy; most azonban ezt oldjuk meg úgy, hogy ne színész legyél, hanem ember’. Nagyon jó az ilyen instrukción felháborodva visszakérdezni: ’de hogy a másik ugyanígy, és akkor neki miért nem szóltál?’. ’Igen, igaz, az sem volt jó’, és ezt kapva a fejéhez, szépen építkezik az ember elölről. Hazamenve a próbáról, két napig azt gondoltuk, hogy kész, világvége, tehetségtelenek vagyunk, nem értünk hozzá, azt se tudjuk, miről van szó. Aztán harmadik nap visszamentünk, és a négy órából sikerült tizenöt perc, ami fellelkesített és nagyszerű volt. Akkor Vlad azt mondta, ezt most jegyezzük meg, már nem is próbáljuk többet, mehetünk haza. És ugyanilyen édes bizonytalansággal jöttünk a következő nap, hogy ’de tulajdonképpen mi is lesz ebből a végén?’. Egyszerűen egymásra utalt, egymásra kényszerített minket, amiből nagyon sok feszültség adódott, nagyon sok vita is hál’ Istennek, és csak utólag ismeri be az ember, hogy igenis volt értelme. Tény az is biztos, hogy nem a magyar színjátszás hagyományában élő pörgős, frappáns, kacagtató vígjáték kerekedett ki. Vlad egészen más világot hozott, az autentikusan gogolit, ami egyrészt csodálatos, másrészt félelmetes. Misztikus, sötét humorú világ. Miközben mi próbáltuk megteremteni a tradicionális előadásunkat, ő észrevétlen alánk terítette a saját nagy, fekete varázsszőnyegét. Gyanútlanul elkezdtünk rajta játszani, s amikor már nagyjából azt hittük, állunk a talajon, lenéztünk és láttuk: ez másik talaj, nem az, amelyiken eddig játszottunk. Ettől megint kibillentünk. Így szép lassan körbefogott, és a maga világán belül kerített minket.

– A darab csattanójaként, a valódi revizor érkezését is Ön jelenti be. Mikor tudta meg, hogy többletfeladata lesz?

– A próbafolyamat legvégén. Azzal láttunk munkához, hogy bizonyos alappillérek felállítása mellett, improvizáció lesz az egész előadás; menetközben rátaláltunk azonban egy formanyelvre, amelyről azt gondolta a rendező, ezen továbblépni már nem érdemes. Rögzítettünk dolgokat, s ebből álltak össze olyan képek, amelyek logikus következménye lett – három-négy nappal a bemutató előtt – a döntés, hogy az érkező valódi revizor hírnöke is én legyek. ’Ó, hoppá!’ – hangzott fel a nézőtérről a spontán reakció. Ennél többet nem akarhat egy előadás.

– Elérkezett a ’hoppá’ pillanata a társulat számára is?

– Gátak oldódtak fel emberek között. Generációs és stíluskülönbségek simultak el. Ma már nem csak kollegák vagyunk – együtt játszunk.

A RIVALDA Fesztiválon a Csokonai Színház Gogol: A revizor előadása nyerte a legjobb előadás díját és az előadás főszereplője, Mészáros Tibor a legjobb férfi alakítás díját!