A nulladik napon
Megkezdődött a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Nincs rossz idő, csak rossz turista, vagy városlakó, vagy fesztiválozó. Az esővel riogató alkonyatban kellett bátorság elmenni hazulról, a Benkó Dixieland Band híre mégis csak megtöltötte a főteret.
Kisvárdán a fesztivál nulladik napját írtunk pénteken. Szólt a Fever, és mi nem fáztunk. Dzsessz tett, lehet hangos és zakatoló, lehet halk és édesen simuló, lehet fújva és lehet pengetve, de bárhogyan is van, a Benkó Dixieland Band tegnap esti koncertjén ismét bebizonyította – mintegy irányt mutatva a kezdődő fesztiválhoz –, hogy a jó zenének nincsenek szabványai. Így, péntek este, a Basin Street Blues dallamára húzódott végig a New Orleans utcáin jól ismert „türelmi zóna” képzeletbeli vonala itt, Kisvárdán is, felfüggesztve egy hétre a hétköznapokat. Olyan határvonal ez, melyen belül a színház szabályai érvényesülnek: elmerülni, mássá válni és azonosulni; megélni, átérezni, felfüggeszteni a jelent.
A nulladik napon tehát, a több mint harminc éve aktív jazz zenekar adta meg a kezdő ritmust Benkó Sándor vezetésével, miközben mi, a fesztiválozók, belemerülhettünk Berki Tamás csodálatos vendégéneklésébe is. Zenét hallgatva elveszni olyan dallamokban, mint a Petite Fleur, amelyet Benkó Sándor másképp fúj, az Alexander´s Ragtime Band, vagy a Down by the River gospel lüktetése, mindenképpen olyan élmény, amelyért megér elviselni némi hideget. És mikor újra New Orleans utcáin találhattuk magunkat, ahogyan a Bourbon Street Parade-el vonultunk végig az elképzelt 45 fokos fülledt hőségben, figyeltük a teraszokra kikönyöklő testes, meztelen felsőtestű fekete nők sziluettjeit.
Mindezt hogyan kötötték össze a színházcsinálással? A válasz már szinte magától adódó. Berki Tamás újra színpadon állt, és megszólalt Bicska Maxi cápadala, amely nemcsak a vásári hangulatot tette erőteljesebbé, hanem emlékünkbe idézve a Koldusopera részleteit, elővarázsolt bennünk bizonyos színháznézői erzetet. Így hát, habár a hivatalos nyitó ünnepség csak ma este lesz, a tegnapi napon a sátrak már fenn álltak, délelőtt a gyerekek bábelőadást nézhettek, és este mindenki dzsesszt hallgathatott.
Benkó Sándor, nagyon érzékletesen összefoglalta a jazz szakma lényegét, kiemelve: ez egy olyan terület, ahol a zenészek megmutatják, hogy csoportban mit tudnak; figyelnek, követik egymás mozdulatait. De, amikor jönnek a szóló részek, mindenki saját magából szakít ki egy darabot, a legtöbbet adva minden alkalommal, és teszi az egészhez, létrehozva a zenei harmóniát.
Végül tehát, értsük helyesen a kialakult „türelmi zónában”: jöjjenek a csoportok, és jöjjenek a szólók, mi készen állunk a színházra!