A miniszter a bizottság véleménye alapján választotta Vidnyánszky Attilát

December 17-én reggel Balog Zoltán illetékes miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) sajtótájékoztatón jelentette be hogy a benyújtott pályázatok alapján, és az azokat értékelő egy kilenc tagú bizottság véleménye alapján döntött a Nemzeti Színház következő igazgatójának személyéről.

A miniszter elmondta, hogy bizottság tagjai Vidnyánszky Attilát egyhangúlag támogatták, míg Alföldi Róbert a másik érvényes pályázat benyújtója, a Nemzeti Színház jelenlegi vezetője – 1 támogató, 4 tartózkodó, és 4 ellenszavazatot kapott a bizottságtól.

Vidnyászky Attila kinevezése 5 évre szól, és 2013. július 1-től lép életbe. Addig Alföldi Róbert pozíciójában marad, de január elsejétől Vidnyászky Attilával egyeztetve vezeti a színházat. A zavartalan váltás lebonyolítását január elsejétől miniszteri biztosként segíti Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója,.

Vidnyányszky Attila elmondása szerint szakmai pályája csúcspontjának tekinti a mai kinevezést. A budapesti Nemzeti Színház, számára A SZÍNHÁZ, a világ első és legfontosabb színháza. Mindig is az lebegett a szeme előtt, hogy egyszer ebben a színházban dolgozhat, ennek a színháznak a vezetője lehet, itt fejtheti ki tevékenységét a magyar színházi élet, a magyar kultúra érdekében. Mint nyilatkozta tisztában van azzal, hogy rengeteg feladat vár rá, egy teljesen más hangvételű, értékeiben mást közvetítő színház szerepel a terveiben, amit részben új társulattal kíván megvalósítani. Sokkal nagyobb hangsúlyt helyez majd, a jó értelemben vett konzervatív értékekre, széles együttműködést kíván megvalósítani azokkal a külföldi színházakkal szerte Európában, akik gondolatvilágában a legfontosabb a saját nemzeti kulturális értékek védelme és bemutatása.

Vidnyányszky Attila a nemzeti jelzőnek valós értelmet szeretne adni, úgy érzi, most lehetősége van a küldetését beteljesíteni. Van egy értékrend, ami mentén gondolkodik, a bemutatható szerzők közül sem zár ki senkit, egyetlen kritérium, hogy jó író legyen. Vannak méltatlanul elfeledett szerzőink akiket újra műsorra szeretnének tűzni. Irányváltást szeretne az elmúlt közel húsz évhez képest, nézhető és mondanivalójában is közlési módjában magyarabb, a szó szoros értelmében nemzeti színházat szeretne megvalósítani. A színház vezetésében – ahogy az már korábban is nyilatkozta – mindenképpen számít Eperjes Károly szakmai segítségére, a határon túli és a vidék színházakkal kapcsolatos tapasztalataira.

Tölgyesi Tibor
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Eperjes Károly arra kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak, hogy szerepet vállaljon a Nemzeti Színház irányításában, a következőket  válaszolta:

– Mert már talán kellően érettnek érzem magam arra, hogy felelősséggel tudjam elvállalni Vidnyánszky Attilával és munkatársaival ezt a nagyon megtisztelő feladatot. Minden más kérdésre pedig szívesen válaszolok, ha eljön az ideje.

V. R.

 

Vidnyánszky  Attila  pályázata  itt  olvasható: