A Milošgyerek

Szigorúan ellenőrzött vonatok – bemutató Kaposváron

Az állomásfőnök asszonya libát töm, az állomásfőnök galambdúccá alakította az indóház padlását, Hubička forgalmista telepecsételi Zdenička távírásznő popóját, ami közben a szomszédban porig bombázzák Drezdát. Tragikus örömgroteszk Bérczes Lászlótól és a frissült kedélyű kaposvári társulattól.

A Zádor András fordítása nyomán Bérczes László és Kiss Mónika által színpadra alkalmazott Hrabal-mű szuverén dráma. Dalszövegeit Háy János írta, s bizonyos értelemben valószínűleg inspirálta is a darab szerzőit. Közel másfél évtizede, a Háy János költőt drámaszerzővé avató debreceni ünnepen (A Gézagyerek), boldogult Vámos László rendező jutott az eszembe, aki vitát vezetett, valamikor a nyolcvanas évek elején Sarkadi Imre Elveszett paradicsomának kecskeméti előadásáról. Sebők Zoltán szerepét méltán osztották akkor Tolnai Miklósra. A színész meg is jelent bátran az ankéton, ám hiába várta, hogy sor kerüljön a dicséretére, mert a Tanár úr belemerült az 1961-es, Madách-béli ősbemutató hangulatába. Az akkori történelemformáló napok atmoszféráját idézte, amely rásugárzott a darabra, tartalmában mintegy kimélyítve azt. Gagarin űrrepülését és Sarkadi tragikus zuhanását vetítette egymásra. A rajongást az égre törő, isteni rangra emelkedett emberért, s a döbbenetet, amikor kiderült: egy emeleti ablak és az utcakő közötti térben, emberáldozatot követelt az imént még legyőzöttnek kihirdetett gravitáció. Talán az áldozati alany hitte el legelébb: Isten az ember!

Fehér László

Az isteni gravitációt most a szemaforoszlopról tüdőlövéssel földre pottyanó Miloš, a szerelemittas férfigyermek idézte fel bennem, s élhetnék rögtön a jelenkorra való utalás lehetőségével, hiszen a Földre szállt mennyországot jelentette neki az állomásra érkezett trotilfutár, aki az állomásfőnök bőrdíványán a szexuális gátlásaitól megszabadította: éppen azt a mennyországot, ahol az iszlám hitű öngyilkos merénylőket száz feleség várja. (Miloš jelzőkar-javítást mímelve mászott az oszlopra, hogy onnan dobjon időzített bombát egy lőszerszállító, szigorúan ellenőrzött német vonat középső vagonjába.) Csakhogy Hrabalnál, Bérczesnél, Háynál nem küldetés a halál, legfeljebb eshetőség: alakulhat úgy az élet, hogy szépséges véget ér: a férfivá válás elragadtatásának pillanatában bármire képesnek és hajlandónak érzi magát, s ez a bármi történetesen a végzet, de csöppet sem a tragikus végzet: a megismételhetetlen teljességet talán nem is muszáj túlélni. Miloš, a szemaforpóznán üdvözül.

Szvetnyik Kata és Fehér László

A rendező-szerző úgy látja, „alapvető feladat a Szent és a Profán ötvözésének összetéveszthetetlen, egyéni hangú megszólaltatása. Hrabal felmutatja a másodperc töredéke alatt elolvadó hópehelyben a végtelent, a törmelékben, a salakban, a fekáliában, lengyel példával élve a hamuban a gyémántot, a kicsi, jelentéktelen kamaszfiúban, Milošban a nagy és kivételes, egyszeri Embert, az árnyékban élőkben, az alullévőkben a mindenek fölé magasodó hősöket, az életben a halált, a halálban az életet. És teszi ezt mindent átitató fájdalmas derűvel, amiben komédia és tragédia maszkjai egymásra csúsznak.” A fiút Fehér László, a Forte Társulat tagja játssza. A Miloš családban örökletes a különcség, és örökletes az irántuk érzett irigykedő gyanakvás. Kényszerképzete, hogy mindenki őt figyeli, különösképpen a csuklóján, a szerelmi kudarca miatti érvágás helyét. Tipikusan autista (gézagyerekes) a feszengése, és a szerelemzavara is. Oltalmazója, menedéke az édesanyja. Csonka Ibolya büszke az egyenruhás állásba került fiára, ugyanakkor – adva az anyafüggőség érzékeltetésének némi Ödipusz-komplexusos árnyalatot – vele játszatja a rendező az állomásfőnökné szerepét is, akin Miloš a szexet gyakorolni próbálja. Fáslibontó táncuk fergeteges. Csonka Ibolya klimaxos asszonyába visszalopakodik a kíváncsi gyermekmúltja. Birtokában van a szerepnek, szigorú önmagával szemben, s jeleneteiben a ritmusteremtő energiája igazodási pont a partnerek számára: vágyja szeretni a feladatát, és az ügybuzgalma bűvkörébe vonja a többieket.
Miloš kétféle nő vonzásában él: az anya mellett, ott volna a szerelme. Bérczes az utóbbi esetben is szerepduplázással él; játékosan feltárja a nő kettős természetét. A Kaposvári Egyetem végzőse, Szvetnyik Kata bemutatkozott már a közönségnek Az eltört korsó c. produkcióban, rátermettsége azonban most, a Szigorúan ellenőrzött vonatokban domborodik ki igazán. Mášája a közös kerítésfestésben megszerelmesedett, pironkodó, halk beszédű, lassan gerjedő legényfaló, míg a távírász Zdeničkaként egyetlen forgalommentes, fülledt éjszakán kiprovokálja, hogy Hubička forgalmista az irodai bélyegzőkkel körbecsiklandozza a pucér fenekét. Mindkét lendülete szuggesztív és érzéki, de intelligens.

Kelemen József és Szvetnyik Kata

Az intelligencia alaperénye a rendezésnek. Az intelligencia arányérzékből és tapintatból áll. Az eszességi tartományban ez jellemzi Kelemen József (Hubička) hedonizmussal álcázott, németellenes partizánmunkáját, és ilyen a kiseszű hőbörgő kategóriájában Hunyadkürti György (Állomásfőnök) játéka is. Ám az elismerés, a színészi teljesítményeken túl, a színrevitel dramaturgiai leleményének egészét illeti. Jól tudják az alkotók, hogy a kisregényből, vagy Jiři Menzel nagyszerű filmjéből ismert lehet a cselekmény, mégsem hagyatkoznak a közönség feltételezett tájékozottságára: az események nyomon követéséhez megadják a vezérfonalat, igaz, nem a nyílegyeneset. Brechti módon, váltakoztatják a jelenetezést az elbeszéléssel, s ez által eltartják maguktól önmagukat a szereplők: fanyarul kijjebb tolják az érzelmeiket, a cselekedeteik súlyát az önbelátás csökkenti. Az elbeszélőmód és jelenetezés váltakozásához dalbetétek is társulnak. Háy János szövegeire Rozs Tamás komponált zenét, Widder Kristóf készített koreográfiát.

Kelemen József és Kalmár Tamás

A cselekményszaggató elemek azonban nem az elidegenítés eszközei, sokkal inkább a jelenlévők képzelőerejét mozgósító jelzések: a néző érzékpróbának van kitéve: nem az akciók teátrálisak, hanem az akciók elképzelésére ösztönző jelek, amelyek azonban nem ridegen talányosak, hanem megejtően impulzívak. A felszín alatti rétegek villannak elő, s a nagy tudatossággal széthintett motívumok mentén, megrendezheti a néző maga magának, a saját előadását: a stáb reménye szerint, egy hon- és sörderűvel teljes, a Cziegler Balázs díszlettervező favasútjával, meghitt lomfészkével körített, kacagtató tragédiát.
A válogatói ciklusom egyik legizgalmasabb előadásával leptek meg a kaposváriak.

Fotó: Memlaur Imre