Maradjunk kapcsolatban!

Határtalanul

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a kolozsvári román színház kapta idén a legrangosabb román színházi szakmai díjakat

A nyugalom című előadást a marosvásárhelyi színházban színpadra állító Radu Afrim rendező, valamint a kolozsvári román színház által Bocsárdi László rendezésében bemutatott A mi osztályunk hódította el idén a Romániai Színházi Szövetség (Uniter) legrangosabb díjait.

Az Uniter az idén a nagyváradi színházban tartotta az éves gáláját hétfőn, amelyen a tavalyi legjobb előadásokat díjazták. A legjobb produkciónak járó elismerést a kolozsvári román színház kapta A mi osztályunk című produkcióért. Tadeusz Slobodzianek drámáját a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állította színpadra. Az előadás díszleteit Bartha József tervezte, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna jegyezte, az előadás dramaturgja Benedek Zsolt volt, a zenéjét Boros Csaba írta.

A legjobb előadás díjára Bartis Attila regénye, A nyugalom alapján készült produkciót is jelölték. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott előadást három kategóriában javasolták elismerésre. Végül a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg, amit Radu Afrimnak ítélt a zsűri.

A nézők körében igen népszerűnek bizonyult A nyugalom, hiszen a közönség internetes szavazatai alapján az előadás a legjobb rendezés, a legjobb előadás és a legjobb női főszerep kategóriában is első helyen végzett. Ez utóbbi díjra a marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet színművészt javasolták.

Az Uniter-gála zsűrije Emilia Dobrin színésznőnek ítélte a legjobb női főszerep kategóriájának díját, amivel a bukaresti Teatrul Mic színház Casa cu pisici (Macskás ház) című előadásában nyújtott alakítását tüntették ki. A legjobb férfi főszerepért járó díjat a népszerű Marian Ralea bukaresti színművésznek ítélték, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat szintén egy ismert és sokat foglalkoztatott román színész, Marius Manole kapta.

Az éjszakába nyúló Uniter-gálán több kiválóságdíjat is kiosztottak. Ezek egyikét Gigi Caciuleanu román rendező-koreográfus kapta. Életműdíjban részesült a pályafutása során több magyar drámát színpadra állító Victor Ioan Frunza rendező, valamint különdíjat kapott a kolozsvári Bács Miklós egyetemi tanár, akinek a fiatal színészek nevelésében játszott meghatározó szerepét ismerték el.

Hirdetés

Határtalanul

Nagy Orbán a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatója

Sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn Nagy Orbánt, a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatóját, aki versenyvizsgán nyerte el a tisztséget. Mandátuma öt évre szól. (tovább…)

Tovább olvasom

Határtalanul

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez az SZFE februárban

Jövőre is megrendezi a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) elnevezésű nemzetközi fesztivált: 2018. február 1. és 4. között öt külföldi és két magyarországi színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be Budapesten.

(tovább…)

Tovább olvasom

Határtalanul

Tánc- és összművészeti fesztivál lesz Nagyváradon a helyi színház szervezésében

Második alkalommal szervezi meg az Infinite Dance Festival elnevezésű tánc- és összművészeti fesztivált a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese – közölték csütörtökön a szervezők.

Az október 26. és 30. között zajló eseményen csaknem húsz program várja az érdeklődőket.

A fesztivál idei programjának összeállításában a szervezők arra törekedtek, hogy megmutassák a táncművészet műfaji sokszínűségét, így Budapesttől Bukarestig a térség kilenc fontos mozgásszínházi műhelye lesz jelen az eseményen. Fellép többek között a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, a budapesti Feledi Project, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat és a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház, de marosvásárhelyi, budapesti és bukaresti tánc szakos diákok csoportjait is láthatja a közönség.

Az eseményt gálaelőadás zárja, amelyen a Magyar Állami Népi Együttes csaknem ötven művészt felvonultató, Megidézett Kárpátalja című produkcióját adja elő. A gálát a Csillagocska Néptáncegyüttes vezeti fel.

A táncelőadások mellett koncertek is lesznek, fellép az Oradea Klezmer zenekar, a Perihelion, a Hiperkarma, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel.

Dimény Levente, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy idén kiemelt figyelmet szentelnek a társművészeteknek, így a már hagyományosnak mondható utcai rendezvények, koncertek és műhelygyakorlatok mellett egy különleges összművészeti performanszra is számíthatnak a résztvevők.

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű