A Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése Zalaegerszegen: új tagokkal bővültünk

A Magyar Teátrumi Társaság Egyesület 2010. február 18-án, Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban tartotta idei első közgyűlését.

A Magyar Teátrumi Társaság elnökének és egyben a debreceni Csokonai Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakról szóló beszámolója nyitotta meg a közgyűlést, majd sor került a társaság 2009. évi mérlegbeszámolójának és a 2010. évi költségvetésének elfogadására.

A Magyar Teátrumi Társaság – tagfelvételi kérésüket elfogadva – a budapesti Aranytíz Művelődési Házat és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat tagjai közé választotta. Így a korábban 15 alapító taggal elindult egyesület 17 tagúvá bővült, melyek között most már egy külhoni, magyar nyelven játszó teátrum is képviselteti magát.

A közgyűlés a tavaly ősszel elindított Magyar Teátrum újság kiadását sikeresnek értékelte és arról döntött, hogy a lap kiadását a 2010-es évben is folytatja.

A társaság a színház-finanszírozás és az előadó-művészeti törvény változtatása kapcsán szakmai javaslatot kíván készíteni és azt az új kormány figyelmébe fogja ajánlani.

Vasvári Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója tájékoztatta az egybegyűlteket a 2010. május 9-én megrendezésre kerülő, Kaszás Attila-díjátadó ünnepségről. A társaság ezen a napon, Székesfehérvárott tartja majd következő közgyűlését.