A kihívások embere

Basselné Járási Ági a Győri Nemzeti Színház új fodrásztár-vezetője

A győri színháznak nagy szerencséje volt. Basselné Járási Ági, a Miskolci Nemzeti Színház fodrász- és sminkmestere, annak érdekében, hogy családtagjai földrajzilag közelebb kerülhessenek egymáshoz, Győrbe költözött. Ági 10 éven keresztül vezette a miskolci színház fodrásztárát.

– Nehéz döntés volt a költözés?
– Nagyon könnyű volt, pedig egyik pillanatról a másikra kellett elhatározni magunkat. Régóta szerettem volna, ha közelebb kerülünk a fiamhoz és Linzben élő családjához. Megkérdeztem, hogy az elkövetkezendő időszakban, ha lesz hely a győri fodrásztárban, akkor jöhetnék-e. Forgács Péter igazgató már másnap felhívott, hogy jönni is kellene. (Mészáros Józsefné Tupi ebben az évadban nyugdíjba vonult). Aztán, mint egy lavina, jött is a költözködés.
– A győri színházban nagy örömet okozott, hogy kétféle szaktudás birtokában érkeztél. Melyikkel foglalkoztál előbb a sminkkel, vagy a fodrászattal?
– Először fodrász voltam, ahogy mindenki, én is így csöppentem a színházi fodrászatba. Ott aztán sokáig tanultam a színházi fodrász szakmát, aztán ezzel együtt az idősebb kollégáktól a sminkelést, vagy a maszkolás tudományát is. Ahogy a szükség hozta, bajuszok, szakállak, parókák elkészítésének módszereit is elsajátítottam. Mindezeket munka közben folyamatosan tanultam meg. Később rendes sminkiskolába is jártam, később fodrászmester és okleveles sminkes lettem.
– Létezik színházi fodrászképzés?
– Állami képzés nem létezik, csak magánúton lehet ilyesmit tanulni, tudomásom szerint egy helyen lehet színházi fodrásznak tanulni. Valójában az a fontos, hogy az ember nagyon szeresse a színházat, aki nem vonzódik hozzá, az ebben a szakmában nem marad meg.
– Te miért kezdtél bele?
– Úgy kezdődött, hogy nem is akartam fodrász lenni. Tanárnőnek készültem, de az nem sikerült, szakmát kellett keresnem. A pályaválasztási tanácsadó könyvet lapozgatva böktem rá a fodrászra, iskolába mentem és az ország egyik leghíresebb mesteréhez kerültem, aki egy év után ki is jelentette, hogy belőlem soha nem lesz fodrász. Aztán a második év végére összeszedtem magam, tanulóversenyeket nyertem, bekerültem a Borsod Megyei Fodrász Szövetkezet országos csapatába, évekig versenyeztem. A végén csak fodrász lett belőlem. A színház azonban már gimnazista korom óta vonzott, minden előadást megnéztem, amit csak el lehetett érni. Mindent kívülről tudtam, ismertem még az énekkar, tánckar tagjait is. Akkoriban járt hozzám egy öltöztető néni, akinek sokat rágtam a fülét, hogy szóljon nekem, ha lesz hely, mert mindenképpen szeretnék bekerülni a színházba, egyszer csak eljött az én időm, így jutottam be.
– Miben ragadható meg a színházi és civil fodrászat különbözősége?
– Amikor színházban dolgozunk, akkor egy-egy előadás karakterarcait kell megalkotni, itt a rendezővel, a jelmeztervezővel és a színésszel együtt kell dolgozni. Közösen tervezzük meg az arcot, a cél, hogy segítsük a színészt az elképzelt karakter kialakításában. Fontos a frizurák ismerete koronként, annak elkészítési módja a hozzá illő sminkkel együtt. Egyre kevesebb parókát használunk előadásokhoz, főleg saját hajjal dolgozunk, ezt szükség esetén pótoljuk, kiegészítjük, színpadiasabbá alakítjuk. A színházi fodrászat megköveteli a gyorsaságot, nemcsak az előadás folyamán végigcsinált gyorsváltozások miatt, hanem az előadás előtt is mindig igyekezni kell, nem lehet azzal senkit idegesíteni, hogy órák hosszat fésüljük, vagy festjük.
– Előfordul, hogy kell hadakozni? Itt nagyon sokan szólak bele egyszerre a munkába.
– Nincs ebben küzdelem. Mindenki azt akarja, hogy a színész érezze jól magát. Ez a legelső szempont, mindig meg lehet találni azt az utat, ami mindenki kedvére tesz.
– Hogy fogadott a győri társulat?
– Fantasztikus társulat fogadott, nagyon jól érzem itt magam. Egyáltalán nem érzem furcsának, olyan a színházban, mintha mindig itt lettem volna. Csak az furcsa, amikor kilépek az utcára, hogy: Jé, ez egy másik város! Gondolom, hamarosan ez is elmúlik, hisz Győr is nagyon tetszik, megszerettem. Örülök, hogy hamar befogadtak.
– Mindjárt megtalált egy testre szabott feladat, A kripli című színműben sokat kell maszkolni…
– Öröm számomra az ilyen feladat, a kihívások embere vagyok. Fiatal színésznőket kell ebben a darabban öregíteni, mert jóval idősebb szerepeket játszanak majd. Nagyon várom már a hatást. Mióta itt vagyok Győrben, sokat gondolkodtam azon, hogy a szakmám melyik részét szeretem jobban, de egyelőre nem tudom eldönteni.
– Van szakmai vágyad?
– Most ott tartok, hogy talán ki merem mondani: Minden vágyam teljesült az életben. Nemcsak szakmailag, hanem a családi életemben is.

Pottyondy Nóra
Fotó: Fehér Alexandra