A képzelet valóság

Don Qujote – interjú az átiratot készítő Verebes Ernővel

A búsképű lovag történetével zárult a POSZT-on a versenyelőadások sora, a Don Quijotét játszotta a Nemzeti Színház társulata. Verebes Ernő, a teátrum fődramaturgja készített izgalmas átiratot a regényből. A fikció és valóság kontrasztjára épülő mű mai olvasatának lehetőségeiről kérdeztük.

– A lehetőségeket tekintve a bőség zavarával küzdött az ember, a regény nagyon sokféle utat kínál, hiszen hatalmas világot fog át. Nem volt egyszerű a feldolgozás. Az eddigi adaptációk ismerete persze arra is lehetőséget nyújt, hogy ne egy már kitaposott utat kövessünk. Nem mondhatom ugyanakkor, hogy célom lett volna egy, az eddigiektől gyökeresen eltérő feldolgozás készítése, és maga a regény is diktált sokszor menet közben. Azért nem volt egyszerű ez a munka, mert már Cervantes tollából is eleve fikció született, a 17. században visszahozta a párszáz évvel azelőtti lovagregényeket. Ezeknek a regényben megjelenő felidézett elemeknek a továbbgondolása tulajdonképpen dupla asszociációt jelent. A szerző élete is, mondhatni, olyan regényes volt, már önmagában megér egy mesét. Ez is inspirált arra, hogy Cervantes bekerüljön a darabba. Ugyanakkor a legizgalmasabb kérdés az volt, hogyan lehet mindezt a mából szemlélni. Rá kellett jönni, hogy az az „aranykor”, ami iránt a szerző nosztalgiát érez, nekünk és neki is azonos tartalmakat jelent, hiszen olyan morális értékekről beszélünk, amiket Cervantes és mi is ugyanúgy értelmezünk. Ezek változatlanok többszáz év óta, és ebben éreztünk határozott párhuzamot az 500 évvel ezelőtti íróval, hogy ugyanazokra az értékekre vágyunk vissza. Érdekes momentum még az is, ahogyan a főhős, Don Quijote a saját maga által olvasott regények figurájává válik. Ez azt is jelenti számunkra, hogy minden, amit elképzelünk, az valós, az igenis létezik. Nagyon nagy kérdés volt, hogyan lehet mindezt a mi korunkban elmondani. Kell-e egyáltalán nekünk ez a hóbortos lovag és az ő képzeletvilága, kell-e valamit még hozzátennünk ahhoz, hogy őt megfogalmazzuk? Végül az lett, hogy a darabban megidézzük magát az írót is, akinek az élete egyébként nagyon hasonlított a saját hőse életéhez. A börtönben kezdte el megírni a regényt, és megfogalmazni azt, ami számára szép, tiszta és szabad, ezt próbáltuk megfogni ebben a feldolgozásban és áttenni mai nyelvre.

– Miben tud újat hozni ez az átirat a korábbi feldolgozásokhoz képest?

– Főleg a nyelvezetében. Ha elfogadjuk, hogy a nyelv a gondolkodásmóddal azonos, akkor egyértelmű, hogy a nyelv definiálhat egy kort, trendeket mutat meg, humort hordoz. Nyilvánvalóan ma nem ugyanaz tűnik viccesnek, mint ötszáz évvel ezelőtt, éppen ez volt a nagy kihívás. Az ismert helyszínek megmaradtak, a keresztút, a szélmalom, a kocsma, mint várkastély, csak az átfogalmazás igyekezett mai humorral töltekezni. Nagyon fontos elem a regényben a szerelem képzete. Hogyan válik a szerelem testté, hogyan lehet először a szerelembe beleszeretni, és később testet teremteni a vágynak, ahogy Don Qujote esetében tapasztaljuk. A Cervantes által tulajdonképpen megtestesítetlen nő képe nálunk megjelenik az előadásban, Udvaros Dorottya játssza. Ebben a műben azonban nemcsak a szerelemben teremtődnek ideák, hanem a hősiesség terén is. Ilyen momentum a birkanyáj, mint hadsereg elleni küzdelem, amelyben a hajcsárok nemes ellenféllé lépnek elő, hogy az őket legyőző hős valóban hőssé váljon. A hősiesség kérdése ma is érvényes.

– Itt, a POSZT-on sok klasszikus mű előkerült. Könnyebb elmesélni valamit a klasszikus történeteken keresztül?

– Klasszikus, ez igaz, de olyan klasszikus, ami maga a modern regény. Cervantes témája éppen a groteszksége miatt tud egyetemessé válni. Ezt a fogalmat még akkor nem is ismerték, ő maga sem tudott a létezéséről, csak megteremtette azáltal, hogy egyszerre jeleníti meg a nemes komolyságot és a frivol humort. Ennek az ütköztetése óriási hatású, és máig működik. Azért hat modernül ma ez a mű, mert a megfogalmazások egyszerre húsbavágóak, mélyek és torokszorítóak, ugyanakkor nagyon ironikusak, az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen.

Ungvári Judit