A János Vitéz zenés adaptációjának ősbemutatója lesz Debrecenben

A Nagyerdei Szabadtéri Játékokon lesz a János Vitéz alapján készült zenés mű, az Ezüstbojtár ősbemutatója – jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.

A darabot a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok együttműködésében mutatják be június 22-én.

Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője fontosnak nevezte, hogy olyan ősbemutatók kerülnek a szabadtéri színház nyári, majd ősztől a Csokonai Színház repertoárjába, amelyek helyi értékekre épülnek.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékezetett: tavaly a Kőműves Kelemen című rockballada bemutatójával kezdődött az együttműködés.

Fontos üzenete ennek az együttműködésnek, hogy olyan klasszikus történetek kerülnek fókuszba, amelyek ma is erkölcsi tanulságokat közvetítenek.

Az Ezüstbojtár, amely a János Vitéz modern feldolgozása, ilyen alkotás – mondta.

Bejelentette: az iskolák javaslatai alapján több gyerek ingyen tekintheti meg a darabot.

A mai világról szól ez a zenés játék – mondta Jantyik Zsolt szövegíró-zeneszerző.

A PG Csoport alkotója kiemelte: az Ezüstbojtár írásakor döbbent rá, hogy több mint 170 év telt el az eredeti mű megírása óta, de "nem változott semmi".

Hozzátette: a nagyszínpadra alkalmazott változat Fekete Péter rendezésében lesz látható a nagyerdei szabadtéri színpadon.

Mészáros Ibolya, a Csokonai Színház színművésze kiemelte: rendkívül inspiráló a közös munka a PG Csoport tagjaival.