A Gyulai Várszínház elismerései

A hagyomány szerint ősszel, a napokban adták át a Gyulai Várszínház nyári évadának elismeréseit. Az 50. évadot lezáró ünnepséget egy budapesti étteremben tartották.

A Sík Ferenc – nívódíjat Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház közösen alapította, idén Mihályfi Balázs színművész vehette át A fáklya kialszik című ősbemutató és a Mórok című bemutató főszerepeinek magas szintű megformálásáért A díjat Gajda Róbert országgyűlési képviselő, alpolgármester és Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója adta át.

A Havasi István-díj a városi ökormányzat elismerése, Fodor Tamás színművész vehette át az Egy világhírű kisváros: Gyula – Krasznahorkai László írásain keresztül című felolvasószínházi bemutatón nyújtott teljesítményéért és a Caligula helytartója című előadás Barakiás szerepének magas szintű megformálásáért. Gajda Róbert adta át.

Az Őze Lajos-díjat a várszínház alapította, idén Mátray László színművésznek a Hamlet című bemutató főszerepének és a Bánk bán című előadás főszerepének magas művészi színvonalú megformálásáért érdemelte ki. A díj átadására később kerül sor Mátray László színházi elfoglaltsága miatt. A díjat Gedeon József  fogja átadni.

Cs. Z.