Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

A csókos asszony Újvidéken

Rica-Maca és a multifunkcionális lavór

Kiirthatatlan. Kivésni sem lehet a fülből azt, ami fülbemászó. Örökzöld dallam a neve, s nem csak abban az értelemben, hogy felidéződik örömünkben, bánatunkban, táncos jókedvünkben, vagy/mert kilövi belőlünk a mélabút. Nem. Visszacseng azoknak is, akik sohasem hallották: örökbe kaptuk őseinktől a slágeremlékezetet.

Végy egy rugalmas-bölcs librettószerzőt, aki belátja, hogy Józsefvároson kívül is lehet józsefvárosias az élet, legfeljebb ott más szlenggel értenek szót egymással az őslakók. Szilágyi László ilyen. A Csókos asszony szövegkönyve az átíró hajlamú rendezők Mekkája, az sem világtragédia, ha egy kimaradó szám helyett más Zerkovitz-nóta fonódik a cselekménybe. Shakespeare mindig arról szól, amit éppen gondolunk róla, miért ne lehetne ez egy operettel ugyanígy? Működhet szabadon az alkotói képzelet, s persze érvényre juthat a megrendelő igénye is. Utóbbiról Böhm György, hazánk első számú Csókos asszony szakértője adott közre egy tanulságos esetet. „Ha hívnak, bárhova szívesen megyek. Helsinkiben színpadra állítottam A dzsungel könyvét svédül. Olyan nagy a jólét ott, hogy nem lehet kibírni… (Nevet.) Teljesen más a mentalitás az ottani színházban: 11-től 15-ig tart a próba, 13 órakor a színészek kiejtik a kezükből a példányt, azzal hogy ebédidő van. Majd este fél 7-től 10-ig dolgoznak újra. A színész nem viszi haza a szövegkönyvet, azt mondja, a színházban töltött idő a munkaideje. A próbákon kívül ő magánember. Kaptam érdekes kéréseket a színház vezetésétől: Balu nem pofozhatta meg Mauglit a híres számban, a fiú nem hagyhatta ott a falusiakat a darab végén, mert ezek politikailag nem lettek volna korrektek. A vadászok karába nőket is bele kellett tennem, mint ahogy az asszonyok karába is férfiakat – máskülönben diszkriminációt emlegettek volna. Kompromisszumokat mindig kell kötni, de nem a végtelenségig.” (Forrás: Fidelio)

 

2016.11.08.13.00.13_img_1906a.jpg


Az újvidékiek Csókos asszonya, a nem-végtelenségig kötött kompromisszumok előadása. Juraj Fabri díszletében zártszelvény állványzat jelzi a bérház körgangját és az emeletességét. A józsefvárosiak életének tere a bérházudvar, amelyre majd mintegy szűrrátétként kerül fel a Bajza utcai palota szalonja (az I. felvonás és a II. felvonás 2. kép Pesten, a Nagytemplom u. 48-ban, a II. felvonás 1. kép a Bajza utca 10-ben). Semmi romantikus naturalizmus előbb, semmi dekadensen csillogó sváb-rokokó, utóbb. Trimmelt bársonyon futnak a történet percei is: eredetileg az ezerkilencszáztízes évek végén, április 27. és május 1. között; Radoslav Milenković rendező elképzelése szerint, viszont inkább az előző század 50-60-as éveinek Dél-olaszországi légkörébe, Fellini világára vetíthető át a világháború-szüneti boldog békeidők Pestjének hangulatát.

 

2016.11.08.12.59.58_img_1657a.jpg


A világbéke a különcség melegágya. Békében szabad privát hóbortoknak hódolva nyüzsögni: létezhet Dorozsmai Pista, az aluszékony zeneszerző, Csipcsala Béla Géza pék lehet mostohaanyja a bérház árvalányának, a szépreményű Pünkösdi Katónak. Helyén van Ibolya Ede, a torkos, éhenkórász kuplé-író, Rica-Maca, az orfeum első számú üdvöskéje, Kubanek, a józsefvárosi műpártoló háziúr, és keresgélheti következő áldozatát a többszörös özvegy, Hunyadi Evermódné – valamennyien az akkori irodalmi-kávéházi Budapest jellegzetes figurái. A bérházudvaron közös lavór. Az egyik a bicikligumiját mártogatja bele, a defekt helyét keresve, a másik kortyint belőle, ha izzadtan hazafut, a harmadik beletisztálkodik. A multikulturális bérlősereg multifunkcionális lavórja – határozott utalás arra, hogy ebben az előadásban nem a Kálmán Imre fémjelezte, arisztokratáktól hemzsegő nagyoperett-világ megidézése várható. Sőt, elhajlik majd a végkedély még a Zerkovitz diktálta csókosságtól is, pedig a két, külön úton szerelmesedő szív nagy összeboruláshoz, a szabályosan kikövezett cselekményi út vezet.

 

2016.11.08.13.00.27_img_2190a_1.jpg


Az egész Józsefváros arról beszél, micsoda híres színinövendék lett a Nagytemplom utca talált gyerekéből, a Katóból. Őt éljenzi az egész utca, élén a kerület bohém fiataljaival, a kedvesen szerencsétlen költővel, Ibolya Edével és a vagány orfeumi chansonettel, Rica Macával. Katóka nevelőapja, a hentes Kubanek nagy vacsorát rendez és meglepetést készít lányának; az ünnepség tetőpontján jelenti be, hogy Katóka és szerelme, a zongorista Dorozsmai Pista jegyesek. Csakhogy Dorozsmai előző éjjel, a nagy mulatozás hevében zálogba csapta a jegygyűrűket, s hogy elkerülje a balhét, megszökik az érte rajongó Rica Macával. Természetesen kitör a botrány. Ráadásul feltűnik Báró Tarpataky, az ifjú tehetségek mecénása, hogy felajánlja pártfogását Katókának. A lánynak döntenie kell: az arisztokrácia csillogó és sikerrel kecsegtető világát választja, vagy a szegényes Józsefvárost, ahonnan még a vőlegénye is eltűnt. A rendező meséje eddig szabályos, itt következik a Tarpataky-Deus ex machina. A báró visszabocsátja a palotacicaságában búskomorrá lett Katót Pistája karjaiba, ám csak egy űrfagyosan forró ölelés erejéig: az igazi, a művész-Kató kezében már ott a vonatjegy, várja a külföldi karrier.

 

2016.11.08.13.00.29_img_2202a.jpg


Milenković, Giricz Attila (Tarpataky) és Orlovity Sztaniszlava (Pünkösdi Kató) ismeretségét szerelmi drámává építi. A szép korú báró most nem a pályakezdő színésznők kétes önzetlenségű patrónusa, hanem az a férfi, aki az utolsó igaz szerelme lángjára lobban. Az őszinteség a legkevésbé elhihető tett. Sztaniszlava, először a hentesbolt környékén nevelkedett árvák természetesen plebejus mozdulatával hárítja el a báró varratta primadonnaruhát, aztán mégis elfogadja, de úgy ölti magára, hogy a mozdulatait inkább meztelenre vetkőzésnek érezzük. Láttuk már ezt a rendezői megoldást Újvidéken. A Bernarda Alba házában Táborosi Margaréta, amikor Adela szerepében nyíltan anyja és a testvérei szemébe vágja, hogy nővére vőlegényének, Pepe el Romanónak a szeretője lett, hirtelen ledobja a ruháját, és anyaszült meztelenül néz elébe a következményeknek, hogy aztán a színről kirohanva önmaga ellen fordítsa anyja puskáját. Puska és sztárjelmez – rokonfegyverek az önpusztításhoz; a meztelenségben felmutatott védtelenség, azonban az önvédelem fegyvere lehet. A Csókos asszony akadémiai hallgató színésznője reménykeltő színpadi (belső) tér- és arányérzékkel tárja elénk a pályakezdői, személyes dilemmáját, egyesítve, de el is tartva magától a szerepbeli, és a privát motívumokat. Az erényét megőrizni képes nő eljátszásához szüksége van persze a nemesen veszedelmes kísértőre. Giricz az öregedő szerelmes bioritmusa szerint váltogatja a lobogó énjét a kimerült emberével, a nagy önbizalmú, macsóveterán pénzemberét a kishitű kamaszként reménykedőével. Végül pedig hitelesen hozza azt a kudarcmenedzser diplomatát, aki összehozza a vonatjegyes – azzal a mozdulattal megfosztani a vetélytársat a természet szerinti jussától, amellyel visszaadom – kompromisszumot. E nemzedéki, és társadalmi fékrendszerű szerelmi dráma árnyékterében, pontosan kidolgozott szétszórtsággal alakítja a következménytudat nélkül nagykorúsodott vőlegényt Sirmer Zoltán. Katóhoz fordul, de hármuknak – tehát nekünk, szerelempártoló, lelkesült nézőknek – szól kabinetalakításában, a Kövecsesné szerepe ürügyén fellépő Krizsán Szilvia.

 

2016.11.08.13.00.38_img_2472a.jpg


„Megtanulsz fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni,
Magaddal törődj csak, más senkivel.
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek,
Ne higgy az eskünek, ne higgy soha,
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden, minden csak komédia.”

 

A Tanulj meg fiacskám c. nóta nem része a darabnak, eredetileg a Nemzeti (Royal) Orfeumban énekelte Papp János. Beemelése, Milenković rendezésének egyik hangulati hozama: az operett társadalomlélektani, történelmi irányban történő tartalommélyítése, a vészérzettel színezett mélabú.


A másik hozam, az operett-játszás alkalmi stílusreformja. A reformert az alkalom szüli. A mediterrán életritmusú Délvidéken pergőbb a világ, mint Pesten. Az akademikus nagyoperett-hangzásnak a jazz, majd a swing irányába való elmozdítása már az amerikai export beindulása, Ábrahám Kálmán idején megtörtént. Ehhez a formabontási tradícióhoz nyúl vissza Klemm Dávid hangszerelése, s a virgoncabb zene Ista Stepanovot is megsegíti abban, hogy koreográfiájával elszakadjon az operettbeli mozdulatsémáktól. Megoldásai egyrészt szükségszerűen igazodnak a prózai színészek táncképzettségéhez, másrészt alkalmazkodnak a megformált karakterekhez. Kötődése a zenés darab szövegvalóságához, a mozgásszínházi koreográfia iránti nyitást eredményez, mintegy a fundamentumát adva a kisrealista kommersznek.

 

img_2361a.jpg


A kisrealista kommersz sztárjai, a Nagytemplom utca 48-beli hétköznapok hősei, Magyar Attila (az eljegyzésszervező Kubanek), Banka Lívia (a jegygyűrűt visszaszerző sorozatözvegy, Hunyadiné) és László Judit (a vőlegénycsábító chansonet, Rica Maca). Banka Lívia szavai szerint, az operett attól örökéletű, hogy olyan, amilyen. „Vannak szabályai, amelyeket nem lehet és nem is szabad megkerülni. Hogy ezen belül a rendező mit szeretne elvenni vagy hozzátenni, mit szeretnénk mi ma Újvidéken mondani egy operettel, az már más tészta.” Az ő alakítása bizonyos értelemben ellenpontja a trimmelt kisrealista játéknak, szemben a Magyar Attiláéval, aki aláveti magát a stíluskövetelménynek: nem mindig a zsigeri ütemérzéke vezérli, s olyankor bizony elzúgnak a cél mellett a szerző által találónak szánt mondatok: egy prole-társalgási dráma elménckedésévé sápad a szöveghumor. Ez nem színészhiba. László Judit játéka koncepciósemleges. Úgyszólván az énektudásához, a mozgáskultúrájához és a színpadbiztonságához szabták a darabot. Rica Macája a Csókos asszonyban – mindent visz!


Újvidéken egy szakmai elismerésre érdemes átirat, és közönségsikerre ítélt előadás született.

Képek: Srđan Doroški

 

Hirdetés

Évadmustra

Arat a Charley nénje Szatmáron is

Egy príma Don

Minden feltörekvő nemzedék alanyi joga, hogy a színházi formanyelv megújításában saját zsákutcája legyen. Vége csak a végtelennek nincs. Ha a zsákutcákat nem korosztályoknak nyitnák, nem lenne a színház egyetemes fejlődése folytonos. A formabontásból való kibontakozás egyik lehetősége a vakmerő visszatekintés, a brutális retró. A Charley nénje ilyen.

Az operett ekézése ősi foglalkozás. Művelői többnyire merő irigységből szántják fel a harmóniavágyó publikum lelkét. Hatalmas területet kellene megművelniük, eleddig nem is boldogultak vele. Az irigységet az ekefajtáinak sokfélesége jellemzi. Lehet azt hirdetni például, hogy az osztrák-magyar operett Kálmán Imrével született, virágzott és porladt el. Kivesztek a nagy dramaturgiai gépezet működtetésére alkalmas, leleményes librettisták, de nincsenek már olyan zeneszerzők sem, akik egy szerteágazó cselekményű történetet fel tudnának slágerekkel tölteni. Aztán előkerül ugyanarról a Zeneakadémiáról, amelyen Bartók, Kodály és Kálmán tanult, egy Aldobolyi Nagy György nevű klarinétos. Operett színpadra alkalmazza Brandon Thomas háromfelvonásos énekes bohózatát, komponál áriákat, duetteket, tercetteket, kvintetteket, írat hozzájuk dalszövegeket Szenes Ivánnal, s hódító útjára indít egy kacagtató-könnyeztető, örökzöldmezős ekézni valót.

A lányok ugrálnak majd…,  Charley nénje…,  Charley nénje – finálé, Csá-csá-csá-csá-Charley…, Egyenesen észvesztő!,  Ha nincsen autó…, Maga nekem úgy kell, mint a levegő…, Most mi három lányok… és az Orchideák. Szatmárnémetiben hat zenész összmunkája elegendő ahhoz, hogy az első taktusok működésbe hozzák a közönség szövegemlékezetét, feltöltsék a könnyzacskókat, s a refrénekhez szinte már ne is kelljenek a színpadi szereplők. A nyolc sláger slágervolta a szereposztás alapja. Manfrédi Annamária zenei vezetőként és karmesterként ügyeli a hangzásvilágot. Jótét közreműködésével, a Harag György Társulat színészei a nehéz pillanatokban sem ismerik a kiénekelhetetlent: hol a dallam hajlik a hangalkatukhoz, hol dallamkövetően rábeszélik a szöveget a zenére. Alapjaiban azonban mindenki biztosan, szeretnivalóan énekel. Ahhoz, hogy ez így lehessen, a produkció menedzsmentje bátran, és helyeselhetően, lemondott a szerepek életkorhű kiosztásáról, a diákok és felmenőik között nincs meg az emberöltőnyi korkülönbség. Az élethosszig tanulás csak nálunk újdonság. Oxfordban lehetett valaki véndiák már a bohózat megszületése idején is, most pedig éppen, hogy igen. Különösen akkor, ha a színész temperamentumos, szerelmesen pulzáló és akrobatikus. Mert miről is szól a darab?

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

A szerelemvalló expozíciós tételekre az első elágazási jel akkor következik, amikor színre lép Nagy Orbán mint Brasett, az arisztokratikus szolga, leheletfinom iróniával fogadva gazdái urizálását. Különös figyelemmel van a csöppet sem úrias, közönségesen pezsgőt tolvajló, Lord Frank Babberley, oxfordi diák iránt, akinek hamarosan – mintegy vezeklésképpen a tettéért – női ruhákat kell öltenie, hogy eljátssza az első vizitvacsorán Charley nénje szerepét. Nagy Csongor Zsolt masszív bariton özvegy; Brazíliában, a majmok hazájában bizonyára ilyenné özvegyülnek az Európából oda férjesedő nők, főképpen a szigetországiak. Az előző század elején, a Magyar Színházban Csortos Gyula volt a címszereplő. Szoknyát, fűzőt, kékszalagos női bugyogót viselt. „A merész s egyben eredeti ötletet a szerző ízlésesen, épp annyi elmésséggel, mint tudással viszi diadalra” – jegyezte fel a kor jeles színi krónikása, Kosztolányi Dezső. Bessenyei István, a szatmári vaudeville rendezője sem kevésbé mértékletes a humor és az érzelmek adagolásában, ám az adott szituáció kínálkozó komikumforrásai közül egy másikat választ: színpadán az ál-néni minden kecses mozdulata árulkodóan tramplinak van mutatva: a csaló diáktársak kétségbeesetten igyekeznek leplezni a mámi kitüremkedő férfiasságát, teljesen fölöslegesen: Spittigue hozományreménye és a lányok szerelmes vágyakozása álomba ringat minden gyanút: az epekedőknek a vakság elemi érdekük.

A színrevitel másik erénye, hogy tartózkodik, és távol tart minden színészt az elhamarkodottságtól. Aldobolyi professzionális zenedramaturg. Az első jelenetekben Péter Attila Zsolt (Jack Topplebee, oxfordi diák) és Gaál Gyula (Charley Wykeham, oxfordi diák) ingatag lelkű szerelmesként téblábolnak a színpadon: lenn van az előadás, amiként a hősök is, maguk alatt. Fordulat a haditerv végrehajtására szövetkezés tercettje, roppant erős mozgáskísérettel. A koreográfusok, Bordás Attila és Gabriela Tănase kihasználják a színészek összes tánc- és akrobatikus képességét, precízen beosztják energiájukat, s megadják az énekes tánchoz elengedhetetlen légzésszüneteket. Ami közben fergeteges az iram a szerep szerinti ifjak számára, azonközben dallamhoz igazodóan lágyak a mozdulatok ott, ahol nincs helye a vehemenciának.

Ilyenek az egymástól elsodródott szerelmesek találkozásai. Ellenpontosan szimmetrikus szerkezetű a cselekmény. Négyen helyben szerelmesek, négyük számára az emlékeket megszépítő messzeség válik igaz-gyönyörű valósággá. Az előzőeket a közelgő elutazás rémíti, majd sarkallja tettre, az utóbbiak a messzi Indiából és Brazíliából térnek vissza a szigetországi révbe. A képletet követi le a koreográfia, s a rendezői instrukció. Rappert-Vencz Gábor (Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes), akinek van szerencséje kikosaraztatni az ál-néni által, majd még nagyobb szerencséje, előtalálni a régmúltból a valaha volt legigazibb szerelmét – a vaudeville legösszetettebb, szinte drámai szerepét játssza. Ugyanez mondható el Bogár Barbara munkájáról, akinek lépésről-lépésre, apró jelenként kell felismernie a női maskarába öltözött férfiban a szíve vágyottját, párhuzamosan rezegtetve a kétség és a reménykedés húrjait. László Zita Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje. Övé a leghálásabb feladat: szerelmi beteljesüléseket és gazdagságot hoz a történet szerint, személyesen pedig olyan szerepet játszhat el fiatalon, amelyet szinte mindnyájan a szép korú Tolnay Klári alakjához kötünk. Ellenpontja, illetve Brasett, szolga párja Diószegi Attila (Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd): pökhendi, pénzsóvár, esetleg pedofil – egy mámorfürdős darabban nem egykönnyű boldogságot osztani neki is.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata beírt egy új lapot a Charley nénje Aldobolyi-korszakának diadalkódexébe.

Képek: Czinzel László

Tovább olvasom

Évadmustra

Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Zeck&Hrabal Színmanufaktúra

Téri Sándor rendezése a Csokonai Színházban

Mi kavaroghatott a hitvesem menyasszonyfejében rólam, a legénybúcsúm sújtotta lakást takarítva, a reménybeli esküvőnk napján? – kérdezhette írógépét költőien Bohumil Hrabal, majd belepötyögte a Házimurik c. kisregényébe, amit a témáról évtizedeken át a leghitelesebb forrásból, az asszonya emlékeiből meríthetett, vagy amit onnan sem. (tovább…)

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Pilinszky Egyenes labirintusa a Fővárosi Nagycirkusz stúdióterében

Cirkoratórium

„Abszurd rendezetlenség és mérnökien tudatos szerkesztés egysége: a véletlen uralma, mely vaskövetkezetkezetességű törvények parancsát juttatja érvényre” – fogalmazott Pilinszky Négysorosáról egy méltatlanul kevésszer idézett irodalomprofesszor, Tamás Attila. Ha élne, jelen lett volna a Hegymegi Máté rendezte Egyenes labirintus-bemutatón, s alighanem az önmagát idéző szavakkal tiszteleg.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

A Tóték Egerben

Bartalaposi capriccio

TÓTÉK PRODUKCIÓ – a történelem cirkuszának artistái lépnek színre Egerben. Vadonatúj világszámokról nem beszélhetünk, hiszen az emlékezetes filmszatírát – Fábri Zoltán rendezésében, Latinovits Zoltánnal Az őrnagy szerepében – 1969-ben kezdték vetíteni a mozik, sőt Örkény Istvánnak, a kisregényéből maga írta tragikomédiáját már 1967-ben bemutatta a Thália Színház, s az óta levehetetlen darabja a színházi repertoároknak országszerte. Szerepbravúrok sorát kínálja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Alice – bölcseleti koncertszínház Sepsiszentgyörgyön

A fekvőkút királynőt álmodik

Királykék kötényrátétes türkiz pendelykosztümben, tintakék térdvédővel és alsóneműben, tavaszkék sportcipővel a lábán, tapod üvegbura-gyerekkora törmelékén egy kamaszlány, majd nővé éretten átfogja maga lőtte, őz-férfitársa derekát, és faképnél hagyja az álmait. Korodi Janka főszereplésével, a sZempöl Offchestra zenéjére Bocsárdi László rendezett maszkos koncert-mesedrámát a Tamási Áron Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: