A Csokonai Színház nyári programjai
Zavarban vagyok, ha valaki azt kérdezi, mikor ér véget Debrecenben a színházi évad. Van itt is ünnepélyes évadzáró társulati ülés évadértékeléssel, díjak, elismerések, (jó esetben…) jutalmak kiosztása, és nem marad el utána a buli sem a szabadban, focimeccsel, gulyással, tombolával, bulival, ahogy kell.
Természetesen ezt a dátumot tudom. De másnap próba van és indul a társulat a Miskolci Operafesztiválra (a Bánk bánnal), rögtön utána a Zsámbéki Színházi Bázison főpróbahét lesz (Vidnyánszky Attila új előadása Mesés férfiak szárnyakkal címmel először itt látható), aztán előadások, bemutatók nyári színházakban szerte az országban augusztusig. A Csokonai Színház nyári évada több mint 20 előadásból áll, ebből két új bemutató lesz. Az Erkel-év tiszteletére a gyulai Tószínpadon augusztus 3-án látható először Erkel Ferenc: Hunyadi László című operája, a fiatal debreceni származású, Szabó Máté rendezésében. A Bánk bán és a Borisz Godunov színreviteléhez hasonlóan a zeneszerző eredeti elképzeléséhez térünk vissza a Hunyadi László előadásában is. Muszorgszkij: Boris Godunov című operája, Vidnyánszky Attila rendezésében, két alkalommal júliusban Budapesten is látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ebben az előadásban a címszerepet az Amerikában élő, orosz származású Nyikita Sztorozsev énekli, aki a világ legnagyobb és legjelentősebb operaházaiban, koncerttermeiben és fesztiváljain lép fel, többek között Bécsben, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban, San Franciscóban, Firenzében, Münchenben, Tokióban és Berlinben, olyan énekesek partnereként, mint Plácido Domingo, Luciano Pavarotti, Agnes Baltsa, Edita Gruberová.
Évad végén minden színházban összegzik az évadot: hány előadás, hány bérletes, hány néző, hány fesztiválmeghívás. A Csokonai Színház közönsége folyamatosan gyarapodik, Debrecenben kétszeresére nőtt a bérletesek száma a 2006/2007-es évad óta (az elmúlt évadban 30%-al) és a nézőszám a 2009-2010-es évadban 20 ezerrel lett több. Mindezek mellett a debreceni színház minden hazai színházi fesztiválon ott van: a POSZT-on, a monodráma fesztiválon Egerben Kóti Árpád az Én, Károli Gáspárral aratott sikert (a debreceni Tóth-Máthé Miklós számára írt monodrámájával), a kaposvári Gyermekszínházi Biennálén Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjének színpadi adaptációjával szerepeltünk Árkosi Árpád rendezésében. Nagy sikert aratott színházunk a szolnoki Vándorfesztiválon a tavalyi POSZT közönség-díjas Oblom-off előadással, és Kóti Árpád a Károli Gáspárról szóló monodrámával. A POSZT versenyprogramjában az utóbbi négy évben mindig meghívtak egy debreceni produkciót, idén a Medvegyev: Fodrásznő című előadást. A pécsi előadásra eljön Moszkvából a Fodrásznő szerzője, Szergej Medvegyev is, a Nyílt Fórum keretében tartott szakmai programon beszél a kortárs orosz drámáról, és sor kerül a dráma magyar fordításának könyvbemutatójára is. A kötet a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelenik meg, a Repertoár világ-dráma sorozat részeként. A sorozat szerkesztői a Csokonai Színház dramaturgjai, Rideg Zsófia és Kozma András olyan kortárs külföldi darabok megjelenését tervezik magyar nyelven, melyek a világ színpadain jelenleg repertoáron vannak, jelentős rendezők színrevitelében, de magyar színpadon eddig még nem szólaltak meg. Ugyancsak a L’Harmattan Kiadónál jelent meg Rideg Zsófia fordításában Valėre Novarina Képzeletbeli operett című darabja. Ezt a művet maga a szerző rendezte meg Debrecenben, a magyarított Képzeletbeli operett előadást 2010 novemberében Párizsban, az Odėon Színházban öt alkalommal játssza a Csokonai Színház társulata.
Lublin, Gdanszk, Kijev, Jaroszlav, Neus, Párizs – sorolta Vidnyánszky Attila a jövő évad programjáról tartott sajtótájékoztatón a színház prózai társulata külföldi fellépéseinek helyszíneit. A sziléziai Operaház meghívta 2011. június 30-adikára a debreceni Bánk bán előadást, az EU vezetés Lengyelországnak való átadásakor tartott ünnepélyes gálára. A debreceni teátrum kilépett a nemzetközi porondra, operával, prózával egyaránt. Az egész világon láthatják az Arte, Mezzo és Duna Televízió közvetítésében a Prokofjev: Tüzes angyal című operájának magyarországi ősbemutatóját novemberben. Ez a debreceni előadás vesz részt az Armel (néhai Mezzo) Nemzetközi Operaverseny és Fesztiválon Szegeden, a világhírű mester, Silviu Purcărete rendezésében.
Rákattintottam a karakterszámlálóra, ezért kénytelen vagyok abbahagyni a felsorolást. Négyezer karakterbe úgy sem fér be a Csokonai Színház nyara. Kimaradt a gyulai Shakespeare Fesztiválon szereplő A makrancos hölgy (Trill Zsolt és Szűcs Nelli főszereplésével, Budapesten a Városmajori szabadtéri színpadon is megnézhetik!); szót sem ejtettem arról, hogy Kapolcson a Gástya-Szín-Ház-Téren tíz napon át debreceni és beregszászi előadások láthatók, valamint…
Kulcsár Edit

