A csabai egerek szeretik a sajtot

Egerek – Békéscsabai Jókai Színház

A műsorfüzet kerek ementálit formáz. A nézők közül egyedül én tudok már olvasni, a többiek jövőre mennek iskolába. Magam is óvodásként láttam először mesedarabot – gyermeki emlékezetembe égett az érzés, hogy a felénél futni, menekülni akartam…

… megszabadulni a furcsán viselkedő nénik és bácsik elnyújtott kiabálásától, lerázni magamról az elfajzott jelmezek keltette irtózatot… Most, húsz évvel később, színházi tudósítóként újra próbálkozom.
Valóban nem arra készültem, amit a békéscsabai színház Egerek című előadása elém tár.

Az első jelenetben Zakariás (Presits Tamás) és Jozefina (Csonka Dóra) berzenkedésében még régi beidegződéseim támadnak vissza – habár apró nézőtársaim kultiválják a stílust –, a függöny felemelkedésével azonban elénk tárul a sajtműhely, mely mesés, színes és különleges, ezer veszélyt és ezer csodát rejt – és innentől kezdve az előadás visz magával. Nem gagyisít, nem „gyerkőcözik”, hanem hallatlanul szellemesen, gazdag rendezői-színészi eszköztárt megcsillogtatva meséli el, hogyan változott meg gyökeresen két egércsalád élete.

Kezdetnek a látvány is pozitív sokk – kézzel festett papírmasé díszletek helyett profi, „felnőtt” előadásokat megszégyenítő színpadképpel találkozunk. Középen hatalmas trambulin, kétoldalt csúszdák, egy artistalány a padlásról lógva éppen ámulatba ejti a közönséget. A díszlet a későbbiekben is aktív „szereplő”, Tóth Géza rendezése kreatívan használja a teret. A művészek már a premier előtti előadáson otthonosan forgolódnak a zegzugos sajtműhelyben, váratlan helyeken tűnnek el és bukkannak elő.

A jelenetek kezdettől fogva „tétre mennek”, az előadás feszes tempójával a monitor vibrálásához szokott Z nemzedéket és a mesekönyveken szocializálódott színházi tudósítót egyaránt képes lekötni. Csak úgy sorjáznak a poénok – valódi, igazi, hamisítatlan, eredeti, felnőtteknek is szóló poénok! A(z egér)jellemrajzok a tízpontos telitalálat fogalmát merítik ki, melyet a szinte megszólaló jelmezek és a kifejező játék életre is kelt. A színészek odaadással vegyes szakértelemmel oldják meg a feladatukat. Lidi mama (Fehér Tímea) zsörtölő háziasszonyként tartja rendben teszetosza, örök-gyerek, infantilis papucsférjét (Szabó Lajos) és bájos, jólnevelt, ám igencsak életrevaló Samu-fiát (Ragány Misa). Megszokták, hogy az élet nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, míg Albin papa (Nagy Róbert) és Szeréna mama (Tatár Bianka) fehéregér-duója kifejezetten rangon alulinak érzi a munkát és legfeljebb arisztokrata őseik tablóját cipelik egyik helyről a másikra. Ismerős a korrajz? Bármiféle egyezés pusztán a véletlen műve.

Van-e itthon elég sajt? Mikor jönnek vissza az emberek? Lejön-e egyszer a macska a padlásról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a közönséges szürke egeret nap, mint nap. Van-e itthon elég sajt? Mikor jönnek vissza az emberek? Lejön-e egyszer a macska a padlásról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések pedig az elegáns fehér egereket gyötrik szüntelen, és mégis: amikor a két család találkozik, krétával jelölik ki a demarkációs vonalat. Persze, hogy az ifjúság – na meg Ámor nyila – fittyet hány a territoriális megfontolásokra. Samu, a szürkeegér-fiú és Fruzsi (Gábor Anita), a fehéregér-lány bájos szerelme gáttörő erőnek bizonyul. Kiderül, mire képes két begőzölt kamaszegér egymásért, és fény derül rá, mire (vagy mire nem) képesek a szülők azért, hogy gyermekeik választását elfogadják. Színre lép a Nagy Macskamágus (Vadász Gábor) és Pascal, a titokzatos Varázsegér (Harcsa Boglárka/Réger Wanda); történetükön keresztül szembesülünk vele, hogy legkínzóbb félelmeink mögött néha egyáltalán nem az lappang, amit hittünk.
Az előadás hallatlanul minőségi zenékkel fűszerezve vezet végig egy mozgalmas spirituális ösvényen, melynek pusztán kiindulópontja a sajtműhely; végállomása valahol mélyen a lelkünkben lakozik.