Maradjunk kapcsolatban!

Premier

A Bunkerrajzolót mutatja be a Pannon Várszínház

A Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell élettörténetét dolgozza fel A Bunkerrajzoló című “zenés életrekonstrukció”, amelynek ősbemutatója szombaton lesz a Pannon Várszínházban Veszprémben.

    Két műfaj találkozásának nevezte az ősbemutatót a pénteki veszprémi médianapon a Pannon Várszínház igazgatója. Vándorfi László elmondta: Géczi János tavaly megjelent A Bunkerrajzoló című könyve egy “monológszerű szociografikus mű” a Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell vallomásaiból és ott vannak az együttes dalai, melyek mondanivalójukkal az érzelmeket erősítik.
    “Extrém és artisztikus”, a kortárs táncot, a prózát, az éneket és a képzőművészetet ötvöző előadás jött létre – fogalmazott a színházigazgató, aki Lenchés Mártonnal és Molnár Ervinnel, a társulat két tagjával közösen állította színpadra a darabot.
    A műben a főszereplő három különböző, a szenvedélyek poklában néha egymással is harcban álló személyiségét három színész formálja meg: Szente Árpád Csaba a naivabb, Szelle Dávid a szenvedélyesebb, míg Kékesi Gábor az érettebb, összegző alakjaként jelenik meg.
    A darab ötlete a várpalotai Molnár Ervintől származik, aki olyan előadást kívánt létrehozni, mely a mostani 30-as, 40-es korosztályhoz szól egy nemzedék problémáiról. Lenchés Márton kiemelte: elsősorban a könyv adaptációjáról van szó, amelyben a dalok az érzelmeket erősítik fel olyan szituációba helyezve, ahol azok együtt élnek a játékkal.
    A koreográfia Krámer György munkája, aki – némán, csak mozdulatokkal kommunikálva – maga is megjelenik a színpadon, a díszletet pedig Khell Csörsz tervezte.
    A Bunkerrajzoló premierjét szombat este tartják Veszprémben, november 14-én pedig Budapesten a Thalia színházban is bemutatják a darabot.

Hirdetés

Premier

Történelmi drámát mutat be az Újszínház pénteken

Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház; a történelmi drámát Nagy Viktor rendezésében pénteken láthatja először a közönség. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

A vámpír és az Oberon látható az Erkelben

Pénteken Heinrich Marschner A vámpír című műve hangzik el koncertszerű változatban, vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera mutatja be Carl Maria von Weber Oberon című alkotását a budapesti Erkel Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Mondj egy mesét! címmel készül bemutatóra a Kolibri Színház

Mondj egy mesét! címmel láthatja a közönség a Kolibri Színház legújabb, improvizációra épülő előadását szombaton Budapesten. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Spanyol rendező előadását mutatják be a kolozsvári magyar színházban

Paco Alfonsín spanyol rendező Csehov Regény nagybőgővel című novellája nyomán készült előadását mutatják be szombaton a kolozsvári magyar színházban. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Bognár Péter darabját mutatja be a Katona József Színház

Kortárs író, Bognár Péter darabját mutatja be kedden a Katona József Színház a Kamrában; a fiatal szerző a színház számára írt Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című művét Gothár Péter állítja színpadra. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Két bemutatót tart karácsony előtt a Katona József Színház

Két bemutatót tart karácsony előtt a Katona József Színház: kortárs szerzők, Pintér Béla és Bognár Péter darabját tűzi műsorra. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: