Összepréselt, boldog élet

A nyíregyháziak a POSzT-on

Tragikus Hanta története. De olyan szépen tragikus, amikor az ember a szemétdombok fölé képes emelkedni, ki tudja magát emelni a saját nyomorúságából és szárnyalni akkor is, mikor a környezet és a repülő idő nem engedné.

Ez az ő világa, és ebben a világban a legcsodálatosabb, hogy meglátja benne a szépet, meglátja az értékeit. Ő a présember, aki varázslatot csempész a bálák közé, az utókornak, saját magának. Bár élete nem csupán a munkájáról szól, mégis ez az, ami igazán meghatározza a lényegét. Egyértelmű, hogy a papírpréselés kiváló szimbóluma hol könnycsalogató, hol örömteli életének.

Ivo Krobot rendezése elgondolkodtató történetet prezentál; olyan alkotásról beszélünk, ami már az alapanyagból képes lélegezni. Bohumil Hrabal cseh prózaíró műve önmagában egyedi, egy korszakra hat, egy korszakról mesél. A rendező ennek megfelelően teljes alázattal emelte át az anyagot és alkotta meg színpadi műként.

Koncepciója elementáris és grandiózus, ez mind az elbeszélésben és a díszlet megálmodásában megmutatkozik. Végig szeretettel várt és fogadott vendégei vagyunk a hulladékbegyűjtőnek, ahol Hanta élete nagy részét tölti. Itt meséli el nekünk a főszereplő élete nagy történeteit, fordulópontokat, azokat a nagyon is fontos gondolatokat, amik még a magányában is boldoggá teszik.

Nagyon zajos az a csend, amelyről a Hantát alakító Horváth László Attila mesél nekünk. Gondolatok születnek, szárnyalnak, eközben tanítják őt életről, szerelemről, általuk bizonyosságot nyer számára olyannyira fontos emberségéről. Ebben a szerepben ez a csodálatos: a boldog megelégedés, értékelése mindannak, ami már a mienk. Kétség sem fér hozzá, hogy a hasonlóságok okán Horváth nem csupán szerepet játszik: a színpadon ö maga Hanta, ő maga az, aki 35 éve dolgozik itt, ő az, aki megbizonyosodik az élet értelméről és az igazán fontos dolgokról.

Az idő eközben telik és számos kihívás elé állítja őt. Varga Norbert bújik a fiatal Hanta bőrébe. Bájos és hiteles, kiválóan bontja le azokat a gesztusokat és tapasztalatokat, amik eggyé érve, az idő eltelésével összeállva majd Horváth-ot fogják alkotni. Így nem meglepő, hogy mikor együtt lépnek színpadra, különleges pillanat tanúi lehetünk.

Mindazonáltal nem könnyű ez az élet, ami Hantának jutott. Mély és remekül megkomponált anekdota a kapcsolata a cigánylánnyal. Az előadás ezen a ponton éri el valódi célját, és válik egyszerű élettörténetből egy valódi és lélekérintő memoirrá. Állítom, hogy Krobot rendezésének egyik legjobban megalkotott szeletéről beszélhetünk, amely személy szerint a legjobban megérintett. Mindez legalább annyira a zeneszerző érdeme is, mint a rendezőé. Zdenek Kluka zeneszerző munkájából dolgozott Kazár Pál, aki így nagyban felelős az előadás hangulatának sikerességéért. A dallam fájdalmas, mégis, a végletekig gyönyörű; akárcsak az élet.

Hanta fokozatosan, végül egyre kiábrándultabban fogadja a sors csapásait, és hamar megtanulja, hogy az ég valóban nem emberséges. Ennek ellenére az irodalom és elméjének palotája előtt tiszteleg minden egyes alkalommal, amikor munkája során előtérbe helyezi a művészet oltalmazását. Kis ember, hatalmas gondolatokkal és nyitottsággal a világ, a művészet, és önmaga iránt.

Személyes nyomorúságában Hanta képes megtalálni munkája értelmét, és magasztosságot csempészni oda, ahol elképzelni sem tudjuk a művészet gyönyörűségét. Lomok közé az irodalmat, bálák közé a költészetet. Mindezt egy rendkívül alázatos és remekül megalkotott színdarab keretein belül.