Stúdiószínpadtól a fesztiváldíjig

Járai Mátét immáron másodszor jutalmazták a legjobb színésznek járó díjjal a Thália Humorfesztiválon, amelyen a Győri Nemzeti Színház előadása, a Primadonnák elsöprő sikert aratott. A hol férfiként, hol nőként felbukkanó művésszel – aki már a puszta jelenlétével képes mosolyt csalni az emberek arcára – a fesztiválról és magáról az előadásról is beszélgettünk.

A Primadonnák minden ízében tipikus bohózat, a legnagyobb erénye pedig, hogy nem is akar ennél több lenni. Vállaltan használja fel a vígjátéki hagyomány kliséit, mer túlozva, de nem eltúlozva komédiázni, ezzel pedig garantálja, hogy a közönség soraiban szem nem marad szárazon. Ti nyitottátok a IV. Thália Humorfesztivált, mennyire nehéz első produkciónak lenni egy ilyen eseménysorozaton?

Egy idegen helyen játszani mindig nagyon más. A mi Primadonnák előadásunk eredetileg stúdiószínpadra készült, tehát százhúszan nézik esténként, amiatt pedig, hogy a Humorfesztiválon egy több mint négyszáz fős közönség előtt játszhattunk, és azt is tudtuk, hogy rengeteg ismerős ül közöttük, illetve szakmai zsűri értékeli a produkciókat, természetesen mindannyiunkban munkálkodott egyfajta izgalom. Szerencsére én elég sokat szerepeltem már a Thália Színház színpadán, így nagyon otthon tudtam érezni magam. Azt hiszem, a Primadonnák elég erős kezdés volt, és az, hogy utána még díj is járt vele, azt bizonyítja, hogy jókor voltunk jó helyen.

Kellett-e változtatni valamin amiatt, hogy ezúttal nagyobb színpadon játszottatok?

Nagyon minimális módosítások voltak, ezek is leginkább a díszletezőket érintették. Az előadás picit vesztett az intimitásából, hiszen tágasabb volt a tér, de a sikert lemérve azt mondhatom, hogy ezt senki nem nehezményezte. Művészileg csupán annyiban változott az egész, hogy szélesebb gesztusokkal kellett operálnunk, de ez egy színésznek nem jelent problémát. Az az egyik nagy előnye ennek az előadásnak, hogy elbírja azt is, ha stúdiókörülmények vannak, és azt is, ha egészen nagy színházi élményként élhetik meg a nézők.

A darab alapszituációja adja is a kérdést: milyen a viszonyod Shakespeare-hez?

Van jó néhány élményem vele kapcsolatban, a Hamletben például két alkalommal is játszottam Rosencrantz-ot, de egyébként már akkor is faltam a Shakespeare-könyveket, még mielőtt színész lettem volna; ha filmadaptáció készült valamelyikből, azonnal megnéztem. Számomra ő a legizgalmasabb és legösszetettebb írók egyike, és azt gondolom, hogy rendkívül nemes színészi feladat a darabjaival dolgozni. Izgatottan várom a következő kihívást.

A Primadonnák tipikus vígjátéki helyzetek sorozatán alapul. Milyen szempontokat, tanácsokat vettél figyelembe annak érdekében, hogy ne legyen túlzások halmaza az előadás?

A rendező személyén túl – aki ebben az esetben Simon Kornél – maga a színészi jó ízlés az, ami egy előadást igazán meghatároz. Az egész próbafolyamat során igyekeztünk vigyázni arra, hogy egy bizonyos határt ne lépjünk túl, de azt azért be kell látnunk, hogy a Primadonnákat teljesen realisztikusan színpadra vinni nem lenne olyan humoros. Bizonyos mértékű bohózati túlzás tehát elkél egy-egy ilyen alakításhoz, már csak azért is, mert eleve nem túl életszerű, hogy egy szőrös lábú férfi nercharisnyát húzva tipeg magas sarkú cipőben álmai nője után.

Időközben kiderült, hogy Simon Kornélnak olykor be kell ugrania a másik főszerepbe. Okozott nehézséget számotokra ez a váltás?

Természetesen voltak nehézségek, hiszen egy páros szerepről beszélünk. Nagy Balázzsal az előadás legnagyobb részében teljesen egymásra vagyunk utalva a poénok feladásában, és magában a tempóban is. Kornél persze remek színész, nem okozott neki gondot, hogy be kell állnia, az sokkal inkább, hogy kissé skizofrén helyzetbe került, hiszen egyszerre volt a darab rendezője és főszereplője is. És noha nagyszerűen megoldotta a feladatot, mi még mindig azt érezzük, hogy kötelességünk segíteni őt. Balázzsal jóval többet dolgoztam már, ebből következően a játékunk valamivel összecsiszoltabb, ezért amikor Kornél van a színpadon, sokkal jobban kell koncentrálnom. Ám a próbafolyamat nehézsége abban rejlett inkább, hogy az évad első stúdiószínházi bemutatója volt, így rengeteg próbáltunk reggeltől estig, de ezt is örömmel, hiszen tudtuk, hogy jó ügyért vagyunk együtt – a közönségnek pedig nem kellett csalódnia, sőt, ellenkezőleg. Már lassan a nyolcvanadik előadáson leszünk túl, ez pedig vidéki színháznál iszonyatosan nagy szám. A jegyértékesítés első napján mindig kígyózó sorok állnak a Győri Nemzeti Színház pénztára előtt, a közönség nagy része pedig a Primadonnákat mindenképpen látni akarja. Ez nagy büszkeség, olyannyira, hogy tavaly én magam ajánlottam az igazgatóságnak ezt a darabot, és jó látni, hogy bebizonyosodott: helye van egy ilyen típusú előadásnak is.

Eszerint az általad megformált karakterek is folyton változnak. Jackként, vagy a nőnek öltözött Jackként szeretsz jobban a színpadon lenni?

Egyértelműen nőnek öltözve, hiszen ennek a darabnak a csattanója az, amikor nőként jelennek meg a férfiak, ez adja a leghumorosabb pillanatokat is. Vannak is kifejezetten olyan jelenetek, amiket már nagyon szoktam várni, mert tudom, hogy robbanni fog a nézőtér.  Egy bohózatot játszani jó esetben olyan, mint egy hullámot meglovagolni. A hullám maga a nevetés, a visszacsatolás, és ha a közönség jön velünk, akkor ennek a hullámnak a tetejére fel lehet pattanni és egészen messzire eljuthatunk.

A közönség visszacsatolása tehát alakíthatja a játékmódot is?

Abszolút, és a Primadonnák nem is működne reakciók nélkül. Amikor már a próbaidőszak végénél tartottunk, sokszor mondtuk Kornélnak, hogy hívjunk embereket, mert vígjátékot egyszerűen lehetetlenség nézők nélkül próbálni. Ami pedig nagyon érdekes, hogy az elmúlt majdnem 80 előadás alkalmával mindig formálódott valamelyest az egész, olykor egy-egy poént másképpen mondunk, vagy felnagyítunk bizonyos helyzetet. Az ilyesfajta komédiákat elképesztően át tudja rendezni a közönség – természetesen az irányvonalat megtartva –, vannak olyan részek is, amelyek már teljesen mások, mint amilyenek annak idején a premieren voltak.

A vígjátékoknál mindig fel szokták tenni azt a kérdést, hogy vajon több-e mint bohózat. Ennél a darabnál van ennek a kérdésnek létjogosultsága?

Ezzel kapcsolatosan van egy történetem. Egy nagyon jó barátom, akinek beteg az édesapja, és hosszú idő óta küzd ezzel az egész családja, megnézte ezt az előadást, és két és fél órára teljesen el tudta felejteni a problémáit. Úgy hiszem, hogy a Primadonnáknak éppen az a feladata, hogy a nézőket teljesen kizökkentse abból a kálváriából, amelybe a hétköznapokban beleragadnak. Olyan ez, mint egy fájdalomcsillapító, enged kikapcsolni. Nem kell tehát erről többet gondolni, mint ami. Egyszerűen hátra kell dőlni és nevetni. Ez pedig azért nem olyan rossz.

Az ilyen típusú bohózatokat sokan egy alacsonyabb polcra helyezik a nagy tragédiákhoz képest. Te mit gondolsz erről?

Ha minőségi színházat csinálunk, akkor a műfaj voltaképpen teljesen mindegy. Bohózatot professzionálisan színpadra vinni is éppen olyan nehéz, mint egy tragédiát. Ugyan nyilvánvalóan különböző hatást érünk el a kettővel, de mindegyik színház és mindegyiknek megvan a helye is. Ma, 2016-ban megnevettetni az embereket pedig legalább olyan nemes feladat, mint egy drámával elkápráztatni. Éppen ezért én semmiképpen sem helyezném lejjebb, de természetesen örülök neki, hogy a Győri Nemzeti Színházban rendkívül színes a paletta, így sokfélét játszatok. Valószínűleg nem is lennék boldog, ha csupán egytípusú szerepeket kapnék, a két műfaj számomra nem működne egymás nélkül.

Igaz az a mondás, hogy igényesen nevettetni a legnehezebb feladat?

Pontosan azért, mert bármilyen dolgot jó ízléssel csinálni rengeteg munkába kerül. A Humorfesztivál kezdeményezésének kifejezetten örülök, mert arra a pár napra, amíg az emberek beülnek a Thália Színházba, színvonalas komikus előadásokat láthatnak. Azt részletezni nem igazán tudnám, hogy miért is olyan nehéz a minőségi szórakoztatás, mert abban reménykedem, hogy mi a Győrön ezt természetünktől fogva így csináljuk, így kevés fogalmam van arról, milyen lehet a nem igényes színház.

Idén is megkaptad a Humorfesztivál legjobb férfi színészének járó díjat, ezt korábban A kriplivel nyerted el. Mik a legnagyobb különbségek a két szerep között?

A kripli humorát az abszurditás jelenti, kicsit féltem is, hogy ezzel megyünk a Humorfesztiválra. Noha hihetetlenül sokat lehet rajta nevetni, mégiscsak egy halálos beteg fiú története elevenedik meg a színpadon. Nem is hiszem, hogy elsősorban a humoromat díjazták, hiszen éppen az enyém volt a drámai vonal, sokkal inkább azt, hogy milyen hatást keltettem, keltettünk a nézőkre. A Primadonnák ellenben egy klasszikus bohózat, éppen az ilyen fesztiválokra való.

A kripliben megjelenő fekete humor vagy a Primadonnákra jellemző fesztelenség áll hozzád közelebb?

A kettőt szerintem nem érdemes összehasonlítani. A kriplinek rengeteget köszönhetek, a Jászai-díj mellett még számos más szakmai elismerés megtalált ezért az alakításért. Billy figurája az egész színészetemnek egy nagyon komoly esszenciája, mindent beletettem, amit a pályám kezdete óta tanultam a szakmáról. Megvallom, hogy még magamat is megleptem azzal az alakítással. Ezzel szemben a Primadonnák képlete jóval egyszerűbb. Arra pedig, hogy négy évben belül másodjára kaptam meg a legjobb színésznek járó díjat, ráadásul két ennyire különböző alakításért, azt hiszem, borzasztóan büszke lehetek.

A humoros karakterek közül van még olyan, akit nagyon szívesen eljátszanál?

Abból a szempontból szerencsém van, hogy egész életemben színésznek készültem, és rengeteg olyan szerepet megkaphattam, amit korábban kinéztem magamnak. Ilyen a Cabaret konferaniszéja, a Fekete Péter címszerepe, vagy a Dzsungel könyve Kája. Persze számtalan olyan karakter van még, akinek szívesen a bőrébe bújnék, és valószínűleg csak utólag fog kiderülni igazán, milyen nagyon vágytam arra, hogy eljátszhassam.

Portréfotók: Gerencsér Anna

Előadásképek: Fehér Alexandra