Óhajfal, vagy a boldogság kék pizzafutára

Shakespeare Vízkeresztje a sepsiszentgyörgyi társulattól

Amire vágytok. A „what you will” másodcím fordításváltozatainak sokaságából Bocsárdi László és a dramaturgja ezt választotta. Aligha csak azért, mert a nyelvlélektanilag felkészült (=jó) angoltanárok erre hajlítanak: sokkal inkább a darabról alkotott rendezői elképzelés okán.

A színlapot éberen tanulmányozó néző már otthon gyanút fog: miért játssza ugyanaz a színész – Fekete Lovas Zsolt – a hajótöréskor egymástól elsodródott ikrek oltalmazóját és megmentőjét? Ha Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárába – a Gyulai Várszínház itt tartotta a bemutatót – a kellő rálazultsággal érkezünk, csöppet sem fogunk megütközni azon, hogy a Vízkeresztet a Hamlet Poloniusának ajánlása nyitja: „a legjobb játékosok a világon: mindegy nekik: tragédia, komédia, történeti, pásztori, víg-pásztori, historico-pásztori, tragico-historiai, tragico-comico-historico-pásztori mű; helyegység vagy korlátlan színváltozás. Seneca nem elég nehéz, Plautus nem elég könnyű nekik. Szereptudásra, vagy rögtönzésre páratlanok.” Nos, ezt látjuk három órán át.

A mű 1601-ben, a Hamlettel egyidőben keletkezett, a cselekményük párhuzamba állítása azonban vicces volna. Orsino, Illíria hercege szerelmes a szép-özvegy Oliviába, aki azonban a gyászába bujdokol előle. Viola férfiruhát ölt, hogy vágyottjához közel legyen: Orsino általa küldözgeti bókjait és szerelmi zálogát Oliviának. Reménytelenül szerelmes űrnőjébe Malvolio intéző is. Az epedők többsége párjára talál, halál pedig – ellentétben a Hamlettel – sehol. Talál viszont a figyelmes olvasó egy ritkán kiemelt replikát a dán királyfitól: „És úgy leve, mint eleve” – veti oda Hamlet Poloniusnak, hallgatva ajnározó tirádáját az udvarhoz érkező színtársulatról: az ember nem határozhatja meg saját aktivitásával a megigazulás feltételét. Az eleve elrendelésre utaló, a szentírásbeli Róma levél 9-ből, Pál apostoltól származó ige szinte rendezői hitvallás a Vízkereszt alkalmára, s természetesen vezérfonal lehetett korábban, Bocsárdi Hamlet-rendezése alkalmával is. Tudatos döntés-e – vagy „leve, mint eleve” –, hogy ott a címszerepet, itt Orsinót Mátray László játssza?

Simó Lakatos Barna

A gyulai várbelső szolgál játékkörnyezetként. Bartha József  tervező egyetlen díszletelemmel operál: a középre helyezett tányérforgón tömörnek tetsző deszkapalánk áll/kering, mint dagasztólapát a turmixgép tengelyén: ez a grófnői rezidencia. Mátray a tányér mellé tett színházi zsöllyéből, a muzsikus társaságában – Simó Lakatos Barna villanylantján-gitárján teszi (részben) élővé Boros Csaba zenéjét –, szerelmes önmagát mintegy kívülről követi, amint szíve választottjának méla vágytól hevülten üzenget.  A színpadforgás-megállás rendje/összevisszasága követi az úrnő – Szalma Hajnalka – mélyszőke szeszélyét: hol átkellékezve tűnik elő az addig takarásban lévő színpadrész, hol lekerülnek róla hátul a színen volt szereplők, vagy újak bukkannak elő: máskor nem történik semmi, a forgás önmagát jelenti: ez a telik-múlik az idő dramaturgiája. A palánk azonban nem a fából való, átláthatatlan/áthatolhatatlan özvegyi szív jelképe, hanem alkalmilag összezárt lamella. Mielőtt Olivia sebtében férjül venné Orsino küldöncét, élükre fordulnak a deszkalapok: az így keletkezett kerítéslécek között immár szabadon jár-kel a szerelem, s a birtoklási lázában sietve papot szerző nő, a színpadfelező fal résnyilvánossága előtt léphet frigyre.

Orsino küldetésében, a gazdájába szerelmes nemes leány – Kovács Kati – a boldogság kék pizzafutára. Motoros bőrszerkót visel, pilótaszemüveggel a homlokán és pilótasapkában, hozza-viszi az érzelmi portékát. Pottyanhatott az égből, sodródhatott tengerpartra, mászhatott ki delfináriumból – egyre megy: az Orlando iránti közönyét a gyász fátylával leplező Olivia rágerjed, s nincs pardon, esküdni kell. Ha nem az álférfi Sebastiannal, akkor majd az ikerbátyjával, aki szintúgy kék cuccban feszít, de a tárt karokba inkább az őt rajongásával üldöző Antonio elől menekül, mintsem privát elragadtatásból a grófnő iránt. Az ikrek érkezése megszünteti a szerelmi patthelyzetet, kizökkenti idejéből a főrangú lakosságot: a szokásjogon alapuló szerelem helyébe a meghökkenés okozta gerjedelem lép. Nem jobb ez, vagy rosszabb, csak más: a megszokáson alapuló szeszélyt új szeszélyforrás váltja fel, a kék ikrek varázsa.

Új összefüggéshálózatba illesztett régi mese. Részint azért kedves, mert felismerhető, részint azért, mert meghökkent. Minden shakespeare-i motívummolekulához tartozik egy szabad vegyérték, amelyet az interpretáló kedvére kitölthet, az ihlete szerint. (E szabad vegyérték lehet magyarázat arra, miért fogékony Shakespeare életművére az egész világ.) Bocsárdi rendezése, leszámolás a társadalmi üzeneteket és a pszichoanalitikusok képleteit sulykoló színreviteli divatokkal, ami csapás egyben a trendbarát osztályozósablonnal dolgozó szakírókra is. A külső környezet bútorzatának utánzása helyett, a lelki valóság színre hozásán fáradozik a rendező, a díszlettervező és a jelmezeket megálmodó Adriana Grand. A valóság folyékony, az igazság rádöbbenés. A valóság ruhái bőrből szabottak, az „amire vágytok” pillanatában viszont valami romantikus textília jelenik meg; illetve Viola pőrén, a saját bőrébe öltözötten. Nincs eredőhöz visszavezethető oksági láncolat, a cselekedetek iránti pozitív, negatív vagy tartózkodó rendezői elköteleződés: pszichikai impresszionizmus van. Az eredmény egy hullamentes, vértócsaszegény, mélavíg dráma.

Pálffy Tibor

Az „amire vágytok” címtag, persze színészi jutalomjátékot is jelent: minden színész lehet úgy, mint eleve, alakíthat a vele született talentuma szerint, és gyakorolhat egyszersmind önmérsékletet a szabad akarata fölött: padlógáz és fékharmónia. Kovács Kati kiszabadíthatja magát a Meggyeskert Várja szerepében oly pompásan viselt, fojtóan reménytelen szerelmességből, s furmányos Opheliaként beveheti Orsino/Hamlet herceg szívét. Pálffy Tibor félrevezetett Malvoliója kacagtató mini tragédia, Gajzágó Zsuzsa, Diószegi Attila és Erdei Gábor epizódhármasa, egzotikus egyedek alakzata: visszatetsző vígjátéki/bohózati felhang nélkül jelenítik meg karakterüket. A stílus törvénye szerint, az ő játékukat az érlelődési folyamat, s a közönségantennák kapacitása tömöríti majd, és hangolja össze.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Gyulai Várszínház koprodukciója egy egészen nagy formátumú előadás ígérete. Figyelemre érdemes!

Fotó: Kiss Zoltán