Mohaç savaşı (a mohácsi vész)

Urbán András Bánk bán–fantáziája Újvidéken

A Bánk bán gimnáziumi tantárgy. Ha szigorú a magyartanár, elolvastatja a megérthetetlen szöveget. Ha a szigorú tanár lelkiismeretes pedagógus, elmagyarázza diákjainak az életkorukban megérthetőt, és a pillanatnyi társadalmi környezetben érdekeset. A színházi rendezőt többnyire az hozza lázba, ami az iskolai elemzésből kimaradt. A színikritikus többnyire azt hiszi, a darabot a gimnáziumból jól ismeri.

A Bánk bán keletkezésekor német nyelven játszó társulatok birtokolják a közönséget. „Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” – kérdezi 1821-ben megjelent tanulmányában Katona József, nem szikár esztétaként búsongva, hanem olyan színpadi szerzőként, aki éppen minden fortélyt bevet annak érdekében, hogy művéhez édesgesse a nagyérdeműt. (Ifjúkori színművei a német lovagdrámák hatása alatt készültek, egy részük fordítás, átdolgozás, utánzás, ill. német lovagregények dramatizálása.) Bánk bánja, amikor a szerző halálát követő negyedik évben Egressy Gábor (1834) jutalomjátékul választja magának a címszerepét; még fordulatos szomorújátékként kelti fel a figyelmét. Csak az 1848-as szabadságharc leverését követően, tíz esztendő elmúltán ismerszik meg, és tárulkozik fel fokozatosan az elemzők-rendezők előtt a szöveg nemzeti sorsdráma-rétege (legkiválóbb méltatói Gyulai Pálon kívül (1860): Arany János, Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő, Alexander Bernát, Péterfy Jenő, Hevesi Sándor, Horváth János, Németh Antal, Pintér Jenő, Waldapfel József). A felismeréstől fogva, az ország kulturális elitjének időszerű politikai és ízlésállapota határozza meg a színrevitelek karakterét.

Krizsán Szilvia és Sirmer Zoltán

Most már látható, tévedett I. Szulejmán, amikor 1526 októberében hazavonulót fújatott seregének, s a mohácsi vész lendületével nem tisztította meg a magyarságtól a Kárpát-medencét. Ha helyesen mérte volna fel történelmi küldetését, ma nem kellene itt kivándorlásra buzdítani a turulkóros bennszülöttek színe-maradékát, hogy jusson élettér a XXI. század vándor népeinek, sőt a koszovói albánok beözönlését is iszlám belügyként kezelhetné a művelt Nyugat. A szórvány-maradvány magyarok Nemzeti Színházának állapotáról pedig feljegyezné az Élet és Birodalom hasábjain Tamás bég, az örök bölcs polikritikus, hogy végzetesen kevés a repertoárban a kortárs török darab, s ráadásul azt a szinte semennyit sem élvonalbeli konstantinápolyi rendezők viszik színre, hanem iraki, szír, afgán fél-gyaur vendégek, akiknek a formanyelve idegen a szittyaságból éppen igaz hitre kupálódott közönség számára. A Tamás béggel azonos bölcsességű Zsolt efendi megjegyezné ugyanakkor, hogy korániszony bűze terjeng az egész színházi szórványvilágban, és felfoghatatlan: ha már kiengedik, miért nem pórázon engedik ki a szellemet a palackból?
Palack, szellem és póráz. Nemzeti drámánk nyeldekelése nehéz kenyér, s kenőideológia nélkül le sem csúszik a torkokon. Néhány ígéretes kísérletre azért visszaemlékezhetünk, Bagó Bertalanéra például, aki a drámaköltő szülővárosában, Kecskeméten merészelte egyfelvonásossá redukálni a tekervényes tragédiát.

Tömeges diszkóbaleset

Az előadás végén, Gertrudis kiszenvedése után Simándy József előadásában halljuk az operaváltozat Hazám, hazám áriáját. Közben díszletmunkások érkeznek, és a színpadmérettel arányos nagyságú fekete deszkákkal elfedik előlünk a négyes osztású játékteret. Megjelenítik szinte az ária egyik kulcsmondatát: „hazám borítja szemfödél”. Nem lehet kétségünk, az ország koporsójára szögezik itt a fedelet. S mert mindenki mai gúnyát visel, nyilvánvaló az is, hogy a jelenünkre vetül a vízió.
Az elfeketedő színpaddal visszautal Bagó a flashback indításra, amely a dramaturgiailag szervezetlen ötödik felvonás stilizált sűrítménye: komplett a gyász, a szükségszerű halálok megtörténte után vagyunk, s éppen eluralkodik a túlélők lelkében a megtisztító bánat. Bánat történelmi kosztümökben, recsegő/sercegő és elakadó gramofonos hangulatzenével, irtóztatóan dagályos színészbeszéddel. A historizáló stílussal riogató rendező azonban hamar megnyugtat: a darab szerinti első jelenet (Prológus) már kortársi. Mindjárt a látvány. A két szinten berendezett négy sufni lehetne panellakások keresztmetszete is. Panel-vékony falak az áthallásokhoz, át-hallgatózásokhoz. Provizórikus a térelválasztás: ha elviselhetetlen a szomszéd zaja, felkopogunk vagy felszaladunk; ha megkívánjuk a szomszéd asszonyát, lemegyünk, mikor az ember éppen odavan. Valamint belelátunk a másik hasába. Emeletenként egy-egy cella a magán- és a közszféráé. Mert vannak ágyügyeink és közügyeink. Ágyügy Bánk felszarvazása, közügy, hogy dögrováson a haza, hogy a királyné a trónnál jobban csak Ottót, a hébe-korba gyilkoló és paráználkodó kisöccsét imádja. Közügy továbbá Bánk ifjú felesége, Melinda neve, amelyet jelszóként használnak a Gertrudis ellen felgerjedt békétlenek.

Szemenyei János és Orth Tamás – Kecskemét

Az állhatatos, megközelíthetetlen Melinda vétkezik: gyöngeséget árul el, amikor pilláit lesütve könnyet ejt a bájaira törő Ottó honvágy-blöffje hallatán. A meráni herceg fia ezt biztatásként fogja fel, hiába inti Biberach, a lézengő ritter: „Hát nem tudom, hercegem. Mikor annak idején az én Lucim kerülte a tekintetemet, akkor tudtam, hogy sumákol. Úgyhogy csak vigyázz: lehet, hogy szeszélyből sírdogált neked egy kicsit, de közben mégis férjes asszony! És mint ilyen, páros lábbal fog kirúgni.” Nyelvben vagyunk. Szabó Borbála – Katona „fordítójaként” – a valóságshow-k világába ereszkedik. Követi a rendezői igényt, hogy korunk közönségének szellemi nívójához transzponált legyen az értelmezés. A szülötte örökségét féltve őrző kecskeméti környezetben hajmeresztően vakmerő vállalkozás az alkotópár redukciós kísérlete, azonban megjegyzendő, hogy a színháztörténetünkben csöppet sem újszerű eljáráshoz folyamodtak. 1948 után, az államosított és tömegesített színjátszás hőskorában a dramaturgia alapkövetelménye volt az aktualizálás és az egyszerűsítés. Visszatérő tehát a felismerés: a nézők nagyobbik részének értelmi ingerküszöbét nem lépik át a cizellált szellemi tartalmakat hordozó üzenetek; azokat agyban emészthetővé kell számukra lebontani.

Zeck Julianna és Danyi Judit – Kecskemét

Melinda könnye-hullatása az egyszerűsítés jellegzetes példája. Az ellágyulás elsődleges oka alighanem az együttérzés. Bánk ifjú asszonya grófi sarj, a bojóthi nemzetségből való, mely Spanyolországból az arab hódítás elől menekült magyar földre. Sorsközösségük Ottóval az igazi hazájától való elszakítottság lehet. A második kapocs a pillanatnyi bulimagány: egyik a férje távolléte miatt, a másik a zsigeri kéjvágytól szenved: jöhet a drog. A bűnbe/transzba esés diszkós folyamatábrája szerint, Biberach hallucinogén pora jól időzítetten járatja csúcsra az áldozatot, aztán a szer hatása múltán bekövetkezik az ernyedtség, a letargia, a bűntudat és a bűnhődésvágy, végül a téboly, a maga fokozataival. A neveltetése során kifejlődött bűniszonyt legyőzi a kíváncsiság, így válhat a békétlenek jelszavává – Melinda. Bagó Melinda-választása a mű egy másik érzékeny pontja, az Ottó-definíció megsegítése irányába hat. Zeck Juli temperamentuma hozzáigazodik Hajdú Melinda (Bendeleiben Izidóra, türingiai leány) eszeveszett szerelmi vágtájához, és oda tud emelkedni Danyi Judit (Gertrudis, királyné) trónról sugárzó tekintélyéhez is. Az egyenlően magnetikus csúcsok alkotta nőháromszög erőterében Orth Péter (Ottó, Berchtoldnak, a merániai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse) könnyedén válik hitelessé a kifejletlen (vagy képlékeny) szexuális személyiségű gyermekfelnőtt szerepében: közönyt mutat, sőt szinte menekül az iránta megnyilatkozó szerelem elől, de a felnőttsége és férfiassága igazolására hivatott kalandot következményösztön és következménytudat nélkül keresi. Közben azonban vágyát/szándékát úgy titkolja nővére előtt, minta a tettével őt csalná meg. Ezen a ponton megjelenik a Melinda-jelenség két ritkán elemzett mélyárama. 1. A delíriumos légyottban Melinda elragadja Ottó szívét Gertrudistól. 2. Az ölelkezés önkívületében Melinda szabad akarata érvényesül. Melinda gyermeknő, Ottó gyermekférfi: keletkezhetett közöttük vonzalom.
Melinda Bánknál sokkal fiatalabb. Amikor a bán egy ország gondjainak súlyával a vállán hajol hitvesére, nem érezheti bizonyosnak magát, hogy maradéktalanul beteljesíti nője vágyait. A féltékenység forrása a férfi bensőjében van. Elegendő a legcsekélyebb külső jel, hogy buzogni kezdjen, s fokozatosan elárassza a teljes tudatot. Fazakas Géza (Bánk bán, Magyarország nagyura) a népe sorsával együtt érző, dinamikusan csüggedő hátországi főhonvéd mundérját és arcvonásait viselve lép színre. Ikonszerű. A hazája és személye becsületén ejtett foltot szublimáltan közvetíti tekintete: folyamatos rezzenéstelenségében ott a múlt, a jelen s a jövendő. Tényleges mozgásterét ugyanakkor beszűkíti a rendező–író–dramaturg alkotóhármas azon megoldása, hogy Tiborc panaszát eltüntetik a titkon hazaérkezett bán első élményei közül. A hangsúly így a csábítási-megcsalási cselekményvonulatra helyeződik.
Ám amit az alkotók elvesznek a réven, azt visszaadják a vámon. Tiborc szüntelen felbukkanó-megszólaló szereplő. Panaszfoszlányai ugyanúgy beterítik a darabot, mint Biberach cselszövögetései. Kettős mozgatórendszer hat az előadásban. Kiss Jenő – nem mellesleg jegyzem meg – az 1982-es kecskeméti előadásban Biberach szerepét játszotta. Piknikus alkata (Apáti Miklóstól kölcsönzött jelző) most is az akkori karakterre emlékeztet. Láttán az akkoriban éppen traktoros demonstrációkra bujtogató gazdaképviselők valamelyike, a megtollasodott agrárproletár képződik meg a nézőben. Szinte közös az élethitvallásuk is a lézengő ritterrel (ott a haza, ahol a haszon), csak míg az előbbi pragmatikus túlélő, az utóbbi – Szemenyei János szerepformálásában – fatalista bajkeverő művész. Kőkemény társadalomkritikát fogalmaznak meg mindketten.

Fazakas Géza – Kecskemét

Nagyon rendjén van ez ott, ahol a történelmi és jelenkori állapotok miatt támadt keserűség a nemzeti önirónia kimunkálásának irányába hat. E pillanataiban/jeleneteiben megrendítő az előadás; amint azonban az önirónia karikatúrává keskenyedik, bizony bicskanyitogatónak érződik. Biberach drogtasakos, diszkó-fílinges jeleneténél például karikatúrává süllyed a tartalomfordítás.
Ugyanilyen ambivalencia érzékelhető a békétlenek táborának megjelenítésében. Ahogyan a Melinda-szál a droghatás lélektanára van felfűzve, a zendülők sorstörténete a lerészegedés. Olykor szívbe markoló, olykor a jó ízlés határain túli gesztusokkal. Feljegyzésre érdemes alakítást nyújt vezérük (Petur bán, bihari főispán) szerepében Körtvélyessy Zsolt. Hangtompítós forradalmársága azt sugallja, mintha egészen igaza lenne. Nem a színész, hanem az egyfelvonásossá tömörítés óhaja kárhoztatható azért, hogy nem derül ki, a félrehúzódó békétlenek kirekesztettség-érzete generációs különállás: a merániakkal együtt bálozók nem szimplán kollaboránsok, hanem a soron következő, hatalomesélyes nemzedék tagjai. Petúr oldalán/ellenében a többi békétlen olyan, amilyennek a rendező az iszákosság dramaturgiáját képzeli. Vereckei Rita (díszlet, jelmez) és Hárs Anna (dramaturg) társalkotóként vett részt Szabó Borbála és Bagó Bertalan mellett a munkafolyamatban. Közös érdemük ez a merész és különleges, a nemzethalál sejtelmét hordozó, tömeges diszkóbaleset.

Színpadi tanulmány

Színpadi tanulmány Katona József drámájára – olvassuk a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház plakátján. Gondolom, akkor járunk el korrekten, ha komolyan vesszük az alkotók szellemi önkorlátozását, s nem kérjük számon tőlük sem a korhű jelmezeket, sem a szerzőhű jellemeket, de legfőképpen nem az indázó cselekményt. Bocsárdi és alkotótársai adaptációja az eddig született legérthetőbb változat. Fordításuk etimológiai beavatkozás. Szófejtő, és egyben szövegmetsző: lenyesik az egyes szekvenciákról azokat a mondatindákat, amelyek a tartalom megértését gátolják. Az akadálymentessé tett, ám nem tankönyv ízű szöveget aztán lényegre törően alakító színészek szólaltatják meg.

Mátray László – Sepsiszentgyörgy

A lényegre törő megszólaltatás segédlete a mikrofon. Könnyű általa a tudatot két tartományra bontani. Nem kimódoltság: az életünk legmeghittebb dialógusai is ilyenek: a mondataink egyik része kiszakad belőlünk (önkéntelen), míg a másik szerepjáték: olyan a mondatunk, amilyennek látszani szeretnénk általa (erre szolgál itt a mikrofon). A gondolatcikázást cimbalomszó kíséri. A redukció következtében, persze elvesznek bizonyos jellemárnyalatok. Petúrként Szakács László békétlensége kezdetben szeszalapú hőbörgés, és később sem halljuk meg az elszenvedett vagyoni hátrányon, az idegengyűlöleten, a nőuralom megvetésén túl, a háttérbe szorított nemzedéke panaszát (hogy a fiatal magyarok már együtt buliznak Gertrudis külföldi udvarnépével, a merániakkal). Tetszik Nemes Levente belépője, ahogyan fotómasinájával megörökíti az udvari étkeket, majd nem értem, miért hozza később a lehető legrealistább ábrázolásban Tiborcot. Mátray László délceg Bánk – a Katonáé nem ilyen. Az övénél felsejlik a kétség a férfiereje felől, a primer hímféltékenysége többleteként. Kolcsár József papi reverendába van bújtatva, egyik lába rövidebb, mint a másik, ilyenként potenciális megrontóként esélytelen. Iránta Melinda csak vegytiszta részvétet érezhet, amibe nem keveredhet egy szemernyi eleme sem a megkísértettségnek. Rebbenő, törékeny lény Pál-Ferenczi Gyöngyi Melindája. Elméje épségének elillanása számomra az előadás legkedvesebb pillanata, együtt a jelenet tükörképével, Kicsid Gizella (Izidóra) racionális számvetésével a Gertrudis-udvarban. Cizellálatlan marad Ottó és Gertrudis kapcsolata is. Ez a vonulat nagyon hiányzik a végkövetkeztetéshez. Gajzágó Zsuzsa úrhatnám újgazdag polgármester-feleség, aki számára a világ legtermészetesebb dolga a hatalmi pozíció. Amikor ez kétségbe vonódik, a fejére kapja a gardróbszekrényből a szent koronát, hogy uralkodónak tessék. Bocsárdi változtatása az, hogy Ottó végignézi Gertrudis megölését, a király helyett pedig az árkosi fúvószenekar érkezik, valamint – a filmvásznon – haza Doberdóból a szétzilált magyar hadsereg.

Pál Ferenczi Gyöngyi és Mátray László – Sepsiszentgyörgy

Ha készpénznek vennék minden képzettársítást, azt hinném, Bocsárdi szerint Bánk idegengyűlöletből döfi le Gertrudist, és az idegengyűlölet egyenes következménye Trianon. Látom azonban, hogy a rendező „mikrofonba beszél”, színleli a történelmi cinizmust. Bánk dilemmájára koncentrál, ezért az előadást a bán országlásból való visszatérésével indítja, s ami a darabban ezt megelőzi, azt szintén elhagyja, de a kettő közötti szövegtestből is kivág passzusokat: a nemzet létének és fennmaradásának, mint központi kérdésnek a dráma nyomán történő végiggondolása az igazi cél.

Szöveg és Ottó – csupaszon

Mikrofonokban nincs hiány az újvidéki előadásban sem, Urbán András rendező azonban nem tart akkora távolságot a történelmi cinizmustól, mint sepsiszentgyörgyi kollégája, Bocsárdi László. Ilyennek született. Akarata szerint, a szöveget lecsupaszították, ám nem átírás készült, csak nyelvi modernizáció. A legközérthetőbb gimnazista nyelven, beavató-színházi módra leadják a teljes történetet, de jut az elejére és a végére (valamint közbe) újdonság is: megtudja a néző, hogy Endre király nem holmi tutyimutyi, pipogya király, amilyennek tanultuk, hanem azzal a II. Andrással azonos, aki világverő keresztes hadjáratot vezetett, majd hazatérve kiadta az Aranybullát, ami demokratikusabb rendelkezés az összes mai, elénk példaként állított Nyugat-európai alkotmánynál. Az Aranybullát felolvassák, mintegy keretbe foglalva az előjátékkal indított történelmi panorámát, amely a hazaválasztás eredetmondáját feldolgozó burleszk: a posztramatikus interpretáció nyitánya.

Gombos Dániel, Elor Emina és Krizsán Szilvia

A posztdramatikus viszonyulás magva a próbák során keletkezett: foglalkoztak a hazával és a hazaszeretettel, valamint ezeknek a fogalmaknak a határon túliság körülményeire alkalmazásával, történelmi dimenzióba helyezésével és köznapiasításával. Az előadás lényege éppen ez utóbbi művelet terménye: a közjátékban előkerül Krizsán Szilvia (szerepe szerint Gertrudisz) varázsasztalkája.  Rajta a dédi öröksége, az apró dolgainkban való összetartozás jelképeivel. A lekvárfőzés, a kenőcsrecept, a gyümölcspárlatok, a kenyérszegés módja a hazafiság. Minden egyéb – tiráda.

Mészáros Árpád

A közjáték-technika egyébként a Neoplanta c. előadáson alapszik, a társulat tagjai közötti, önelemző civil kommunikáció folytatása. Pislákoló dicsfényű belföldi-nemzetközi fesztiválokon babérözönt arató társulat az újvidéki. Sikereiket a színre szánt darabok poszt-dramatikus megközelítésével érik el. A kollázs, a mikrofonos narrátor, a jelenkorhű öltözék, a történelmi és mai társadalmi pozíciók egymásnak megfeleltetése, a tudatmélyből eredő tett-indítékok felszínre forgatása, az érzelmek/gerjedelmek kinagyítva ábrázolása. Helyenként kánonkövető formalizmus (a poszt-dramatika akadémizmusa), alapvetően azonban helyénvaló tálalása ennek a csapongó stílusképzelettel íródott darabnak. Helyénvalóságát a beavató-színházi kapcsolatteremtési formákkal mutatkozó egyezése adja. Gyakorlatban mindazt megtudja a Bánk bánról az újvidéki néző, amit a fentiekben a másik két, XXI. századi szellemiségben fogant előadással összefüggésben leírtam. Való igaz, Urbán András nyegle patrióta. Ám bandzsa néző az, aki az ő világpalettáján a kiegyenesedő embert nem, csak a ficamodót látja.

Pongó Gábor, Magyar Attila és Krizsán Szilvia

 

Bánk bán
(Katona József)
Rendező: Urbán András
Premier: 2014.11.25.
Nemzeti dráma
Társadalmilag hasznos színházi előadás

II. Endre, magyar király. – Huszta Dániel
Gertrudisz, Endre felesége, merániai. Német. – Krizsán Szilvia, Sterija-díjas
Ottó, merániai herceg, Gertrudisz öccse. Német. – Sirmer Zoltán
Izidóra, udvarhölgy a királyi udvarban, türingiai. Német. – Crnkovity Gabriella
Bánk bán, Magyarország nagyura. Magyar. – Mészáros Árpád, Sterija-díjas
Bojóthi Melinda, a felesége. Spanyol. – Elor Emina, Sterija- és Pataki Gyűrű-díjas
Mikhál bán, Melinda bátyja. Spanyol. – Magyar Attila, Erzsébet-díjas
Simon bán, Melinda bátyja. Spanyol. – Német Attila
Petur bán, bihari főispán. Békétlenkedő magyar. – Figura Terézia
Myska bán, a királyok nevelője. Gertrudiszhoz hű magyar. – Pongó Gábor
Solom mester, a királyok nevelője. Gertrudiszhoz hű magyar. – Gombos Dániel
Biberach, lézengő ritter. Német. – Balázs Áron, Sterija-, Jászai- és Pataki Gyűrű-díjas
Tiborc, paraszt. Magyar. – Ferenc Ágota

Díszletterv: Urbán András, m.v.
Jelmeztervező: Tijana Porobić, m.v.
Zeneszerző: Mezei Szilárd, m.v.
Dramaturg: Gyarmati Kata
A rendező munkatársa: Lénárd Róbert

 

Fotó: Srđan Doroški