„nektek barbár az, akit nem ismertek.”

Isten ostora (Bánffy Miklós: A nagyúr című műve alapján) – Nemzeti Színház

Termetét, ápoltságát, viselkedését százféleképpen írták le. Amennyi okkal rettegték, ugyanannyival rajongtak érte a meghódolók. Aztán egy gyönge pillanatában bekerítette a szerelmes halál.

A világ pörölye, mint Európa atyja? Tény, amikor Attila Róma falai alá ért, elébe járult a paulinizmusi hitnek nevezett vallás főpapja, I. Leó pápa, s ahogy közeledtek egymáshoz, a pápa felett megjelent hirtelen a Boldogságos Szűzanya, s Atillát arra kérte, kímélje meg Rómát. Ő, a Jézus-hitű hun király odafigyelt a jelre, visszafordította lova fejét a Tisza iránt: ingyen kegyelmet gyakorolva, megkímélte Róma városát. E tettével – tudós hívei szerint – lerakta Európa alapkövét, de kárt okozott önmagának: az elvonulását a gyengeség jeleként felfogó germán-gót szövetségesei kimondták rá a halálos ítéletet, amit utóbb az egyik germán uralkodó Ildikónak elnevezett leánya, a fajtájához és nemzetéhez való hűséggel, végre is hajtott.A visszavonuló hunokat, utóvédként Ardarich gepida király fedezte, de a sali-frank király, Meroveus megtámadta. Kemény csata bontakozott ki, melynek Attila személyes vezetésével a hunok vetettek véget. A harcolók között Attila felfedezett egy gyönyörű nőt, aki apja oldalán küzdött nagyon vitézen. Parancsot adott, hogy hozzák ki a leányt a harcból sértetlenül, ő pedig egyetlen nyíllövéssel megölte a burgundok királyát. Ez a lány volt a burgund király lánya, Ildekó (Ildikó) vagy másképpen Krimhilda – a darabban Mikolt gót hercegnő –, akit aztán nőül akart venni, és akinek nászéjszakájukon – a halálmondája egyik változata szerint – az áldozata lett.

Mészáros Tibor, Olt Tamás, Horvátlh Lajos Ottó, Szatory Dávid, Farkas Dénes és Reviczky Gábor 

A Nemzeti színpadán kialakított nézőtérre érkezve, jobbra a római amfiteátrum részletfotóira látunk – ülőhelyünk mintha a Colosseum belsejében volna –, balra pedig egy korong alakú, titokzatos díszletelemet fog be a tekintetünk. Olekszandr Bilozub (díszlet- és jelmeztervező) monstruma alulhajtós járgányos malom. [Az állati erővel hajtott szárazmalmok egyik (gyakoribb) fajtája. Járgánynak hívják azt a szerkezetet, mely az állati erővel való hajtást szolgáltatja. Ez függőleges tengelyre (bálványnak hívták) erősített küllőkből áll, ehhez fognak be két vagy több igavonó állatot (szamarat, ökröt, bivalyt, Magyarországon leggyakrabban lovat). Az állatok lassan körbe hajtva forgatják a tengelyt, mely egy nagy átmérőjű, általában fából készült pálcás fogaskerékpáron és esetleg további gyorsító áttételen keresztül hajtja a malmot.] Az alulhajtós malomnál az állatok a nagykeréken kívül járnak. A baloldali, meghatározó díszletelem igazában a malomkő és a hajtójárgány kombinációja, de jelentésében időkerék, és az élet/halál porondja.
Szinte a teljes első felvonásban, csak a híre-neve van a színpadon a nagyúrnak, a testi valója helyett. A malomkereket a fő táltos, Olt Tamás forgatja mesélői, hangulatfestői, sorsbeteljesítői feladattal. A semmiből gerjedt indulata pontos visszhangja a kaotikus kornak, amelyet a vándorló népek és az otthonuk morálját oltalmazó őslakók természetellenes szimbiózisa (intrikaszövevénye) jellemez. Ellenpontja Mészáros Tibor, a Vidnyánszky Attila rendezői képzelete szülte, transzvesztita hercegnő. Ő a színpadi középsávban kecseg (fontoskodó nyüzsgést fejt ki). A középsáv a konspirációs tér. Itt akarná megkaparintani Farkas Dénes (Kurkut, az oguzok kánja) szépséges foglyát a nagyúr helytartója, Horváth Lajos Ottó (Berik, gót herceg), s itt paktál le – lelkiekben egymás szemébe köpdösve – Reviczky Gábor, a bizánci követ a püspök Szatory Dáviddal a szent cél, Attila likvidálása érdekében.

Szatory Dávid

A felvonás végén a nagyúr színre lép: a római származású udvari bolondot karcos bölcsességgel adó Bodrogi Gyulától az összeesküvésről pontos tudomása van, Mikolt hercegnő pedig nem lehet másé, csak az övé. Mátray László nagyon a helyén van. Mondhatom úgy is, hogy jó hangirányból érkezik: Kanalas Éva (m.v.) éneklése lélekrajz. Az énekművész hangjával, dalaival egy különleges hangi világot, az ún. sztyeppei kultúra hangi világát, egy a hazánkban is egyedülálló szakrális énekművészetet szólaltat meg a darabban. Szibériai dallamokra saját szerzeményű dallamokat improvizál, magyar altató énekekkel, inuit tarnsz-légzéssel hívja Attilát, a hunok fejedelmét!

Kanalas Éva és Mátray László

„Flagellum Dei” (Isten ostora), az V. századi európai népvándorlás győztes hadvezére, aki ingyen kegyelmet gyakorolt, vagyis úgy adott, hogy nem kért! Ez az ingyen kegyelem van jelen a személyes életben is: volna még ereje megölni az őt mérgezett hajtűjével megsebző asszonyát, de nem teszi.
Így van jól. Mikolt hajtűje nem először öl. Azzal döfte nyakon korábban Attila kedvenc sólymát is, amikor az, egyensúlyát vesztve elterült az udvarukon. Trokán Anna hercegnőjét igazi amazonvirtus hajtotta a nagyúr közelébe – a szerelmes bosszúszomj –, és azt kapja tőle büntetésül, hogy a tette örökre megtorlatlan marad. „Nektek barbár az, akit nem ismertek.” – mondja a kegyes hadvezér a gyűlölködő papnak, s erre kell ráeszmélnie a megbánó özvegynek is: lehet intelligens a barbárhalál. Nászukat megelőzően, az életkorban inkább a hatvanhoz közeledő, mint jó ötvenes férfi képében, Mátray felpattan falovára, s hajtani kezdi a malom-időkereket. Kipörgeti magát a jelenből: a gyorsulásban összeér az idő, egyszerre teremti, és látja az üdvösségét: az élete a vágtában emlékké emelkedik. Az átváltozás következtében, az ártatlansága elrablására felkészült hercegnőt nem a zsarnok, hanem egy anyagmúltú tünemény igézi meg, s ez által az egymásba fonódásuk olyan, amilyennek Csongor és Tünde találkozását Vörösmarty képzelhette el.

Trokán Anna és Mátray László

Vidnyánszky mesét mond – másként. A legenda szerint a nagyvezér halálát megelőzően, egy üstökös huszonegy napig ragyogott az égen. Most Attila a felkelő Napba kapaszkodva hal meg. Változtat a rendező egyebekben is. Az eredeti darabhoz képest, elmaradnak a statiszták sokaságát igénylő tömegjelenetek, epizódok, ugyanakkor a fő epikai vonal csomópontjain megállapodik, kiterjeszti térben-hatásokban a fontos pillanatokat. Burjánzó költői látomás, olyan azonban, amelynek az indái a mese végére összehajlanak.

*

Adalék

Bánffy Miklós olyan körülmények közt nőtt és nevelkedett, hogy az lehetett belőle, amit akart. Őt pedig kora ifjúságától kezdve az irodalom, a képzőművészet és a zene érdekelte. Nagy nyelvtudása mellé mind a három művészeti ágban tudományos színvonalú műveltséget szerzett. Gazdag nyelvezetű, jó stílust csiszolt ki a maga számára, több hangszeren is játszott, a kottát ugyanolyan jól olvasta, mint a regényeket. És ha nem lett volna gróf, ha nem lett volna író és nem lett volna kultúrpolitikus, nyilván úgy tartanók számon, mint századunk egyik igen jelentékeny grafikusát, könyvillusztrátorát. Ő csinálta például Tamási Áron Ábel-regényeinek kitűnő humorú, a remekműhöz méltó színvonalú illusztrációit, és maga tarkította mulatságos képekkel kitűnő emlékirat-paródiájának, a Fortélyos Deák Boldizsár memoriáléjának ironikus-szatirikus történeteit. Amellett lelkesedett a színházművészetért is, és hamarosan igen jó szervezőnek bizonyult. Nem is találhattak alkalmasabb embert, amikor rendbe akarták hozni az állami színházak zilált pénzügyeit és kapkodó műsorpolitikáját, mint a mindenhez értő Bánffyt, aki a Nemzeti Színház és az Opera intendánsa, azaz közös főigazgatója lett. Nagyon jól végezte a dolgát, de közben még beletanult a rendezésbe és a díszlettervezésbe is. Szerették a színészek is, az írók is, és a két állami színház hamarosan pénzügyileg is helyrebillent, vagyis a közönség is szerette, amit csinált. És amikor ezt a feladatát elvégezte, udvarmester lett belőle. Az udvarmester az udvari szertartások főrendezője. És mint ilyen lett kegyvesztett. Bánffy ugyanis, szinte az egész közhangulatnak szembeszegülve, eleve pacifista volt, értelmetlen és bűnös vérontásnak tudta a háborút. És 1916-ban — amikor Ferenc József meghalt — IV. Károly koronázását háborúellenes tüntetéssé változtatta. Ő rendezte a magyar koronázási ünnepséget és díszfelvonulást — és a díszmagyarba öltözött urak után – évtizedekkel megelőzve Brecht Koldusoperája kolduskirályának ötletét, hogy a királynő koronázásának megzavarására nem a beöltöztetett kéregetőket küldi ki, hanem összegyűjti az igaziakat – a menetbe sorozta és felvonultatta a háború rokkant katonáit: mankóval járó sántákat, karjukat vesztett bénákat, kézen fogva vezetett vakokat. Koronázási díszmenet ilyen meghökkenést, ilyen szorongató hangulatot még nem keltett soha a világtörténelemben! Bánffyt azonnali hatállyal felmentették az udvarmesterségtől, rossz hírbe került az egész úri világ szemében. Nem bánta, hazament az ősi kastélyba, Bonchidára, amelynek családi könyvtára vetekedett a legnagyobb közgyűjteményekkel.

Kanalas Éva, Olt Tamás, Mátray László, Bodrogi Gyula és Bakos-Kiss Gábor

Politikai pályafutásával párhuzamosan bontakozott ki irodalmi munkássága, 1906-ban megjelent első színműve, a Naplegenda jelképes történet, az új eszmék és az életrevaló fiatalok elkerülhetetlen győzelmét példázza. Ady Endre is elismeréssel szólt róla: „ nemes legenda. Szimbolikus költemény (…) Nagy gondolat. Buja, költői, szép nyelv, Elegancia a fölfogásban. Mitikus és illatos homály. (…) modern írás. Szeretettel dicsérjük Kisbán Miklós könyvét.” Ezt követte 1913-ban az Attila hun király végzetes történetét színpadra állító Nagyúr.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt