A plazmavilág vagány tévészpíkere
A média pimasz műsorvezetőinek sokszor semmi sem drága. Április elsejei tréfát űznek boldog-boldogtalannal, nincsenek tekintettel senkire és semmire, csak a nézettség számít. A Katona József Színház Garaczi László Plazma című darabjával állít tükröt az eltorzult, értékektől mentes, műanyag világ elé, melynek mi is nap mint nap részesei vagyunk. A Vazze Tv egyik nagyszájú, vagány műsorvezetőjét Szakács Tibor alakítja.
Lehet, hogy a televízió távirányítóját kapcsolgatva vagy a rádióállomások között kalandozva egy-egy műsoron jót nevetünk, de csupán addig, amíg nem mi magunk vagyunk szenvedő alanyai. A Vazze TV sztárjai minden aggály nélkül beleszólnak mások magánéletébe, és kínos helyzetbe hoznak bárkit a nézettség emelése érdekében.
– Jó ötlet Garaczi Lászlótól, hogy ezt a plazmás, műanyag világot nem lehúzza a földre, hanem kicsit fölemeli, és a költészet által mutatja meg – mondja Szakács Tibor. – Ebben a plasztikus világban kell nekünk, színészeknek rendet tenni, elhelyezni a karakterünket úgy, hogy a közönség számára is érthető legyen. Ebben a darabban a néző is partner, hiszen az ő fantáziájára és asszociációs érzékére is szükségünk van. A színészeknek választaniuk kell, hogy a földön tartják az előadást vagy mernek egy picit lebegni. A próbák során különféle ösvényekre lépünk rá, amik közül némelyik a sűrű, sötét erdőbe vezet. Miközben játszunk, megérezzük, mennyi az, amit az értelem elbír, mennyi az, amit a költészet diktál, és próbáljuk a helyes arányt megtalálni.
Szakács Tibor korábban már játszott hasonló figurát. Egy rádiószpíkert alakított az És te szépségem, igen, igen, te… című darabban a soproni színházban.
– Minden bizonnyal az előadás végére ellenszenvessé fogunk válni. Sokszor a közönség azonosítja a színészt az általa alakított karakterrel, pláne, ha először lát valakit, de ez engem sosem zavart. Szeretni fogom ezt a karaktert is, ha a nézők is megszeretik az előadást. Nagyon jó dalok vannak az előadásban, ezt különösen kedvelem és remélem, hogy ezért fogják a fiatalok is megkedvelni.
A darab szereplői több karaktert alakítanak, és miközben folyton átalakulnak egyik szerepből a másikba, egy – a színházi előadásokban szokatlan – furcsa, roncsolt nyelven beszélnek.
– Nem okozott gondot számomra ez a nyelvezet, hiszen nap mint nap ezt halljuk. Töltelékszavakat, ismétléseket, szlenget használunk. A saját gyermekemtől is ezt hallom. Ritka már az olyan előadás, ahol veretes magyar nyelvet használhatunk. A Shakespeare darabokat sem Arany János fordításában játszuk már. Garaczi Plazmájának nyelvezete nagyon is közel áll korunkhoz. A szerző pedig az által, hogy nem használ írásjeleket, egyfajta szabadságot ad a színészeknek. A darab a próbák során folyamatosan alakult és változott. Egy ideig komplexen figyeltem az előadást, most már arra törekszem, hogy minél jobban elhelyezzem a karakterem a kialakult világban.
A Plazma egy tükröt tart korunk, a média, a plázacicák, és plasztik világunk jól ismert karakterei elé. Vajon ez egy torz kép, vagy hűen tükrözi a valóságot?
– Nem hiszek abban, hogy van egy érvényes igazság, ez csupán egy emberi találmány. Valakinek ez a valós, a másnak más. A Garaczi által felvillantott kép egyféle tükör: ilyenek vagyunk, elviseljük a plazma világot, benne élünk, sőt magunk is szerves részei vagyunk.
Gál Orsolya
Forrás: Katona József Színház