Kovács Zsuzsa Veszprémben
A Turay Ida Színház vendégjátéka
Eddig csak nézőként láthatta a veszprémi közönség Kovács Zsuzsa színművésznőt a Veszprémi Petőfi Színházban, hiszen az elmúlt évad szinte minden előadását megtekintette a teátrumban, most azonban egy vendégelőadásban, a Mágnás Miskában játszani is fog a színpadon december 28-án.
A Turay Ida Színház produkciójában Marcsa szerepét formálja meg Kovács Zsuzsa, – aki egyben az előadás rendezője – Miska pedig Nemcsák Károly lesz.
A kedvelt színművésznő nagyra értékeli azt a magas színvonalú munkát, melyet a Bujtor-Eperjes páros végzett az elmúlt másfél évben. Veszprémben, és amikor csak tehette megnézte a Petőfi Színház előadásait, s azokról, illetve a társulat erejéről mindig elismerő szavakkal szólt. Nagy élményt jelentettek számára a Kakukkfészek és a Hyppolit, a lakáj című előadások. A Magyar Teátrumnak azt is elárulta, idén is igyekszik rendszeresen ott lenni majd a nézőtéren, decemberben a Régimódi történet című előadást szeretné megtekinteni.

