Ki a hold és ki a nap?

A debreceni Csokonai Színház február 26-án mutatta be William Shakespeare: A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című vígjátékát Szergej Maszlobojsikov érzékeny, a finom iróniától a vaskos komikumig ívelő rendezésében.

 

Shakespeare remekbeszabott, sokszor provokatív, és ezzel együtt elgondolkodtató vígjátéka, amely a korábbi fordítások nyomán magyarul „A makrancos hölgy”-ként vált ismertté, eredetileg „A hárpia megzabolázása” (The Taming of the Shrew) címet viseli. Számos feldolgozása született már színpadon és filmen egyaránt, mivel kiváló lehetőséget ad mind a színészeknek, mind a rendezőknek, hogy a nő és a férfi természetének szélsőségeit ütköztesse egymással, és komédiába rejtve újra és újra feltegye az örök kérdést: kibékíthető-e a két véglet, és ha igen, mi az ára, hogy helyreálljon a harmónia nő és férfi megbomlott egyensúlyában.

Szergej Maszlobojsikov: Én elsősorban nem szüzsében, történetben, hanem inkább témában gondolkodok, és úgy gondolom, hogy ehhez a keretjáték egyfajta prológusként szolgál, amelynek során a színészek lefektetik az előadás „játékszabályait”, és ezt következetesen végigviszik az egész darabon. Ezek a játékszabályok lehetővé teszik, hogy a színész felébressze magában a szerepek, a szereplők által adott, önmagában rejlő alvó lehetőségeket. Ennek az előadásnak a legfőbb témája a nő-férfi viszony egyedülállósága, különlegessége. A nőiség férfiakban élő mítosza, ami gyakran kerül szembe a valódi emberi tapasztalatokkal. Egyébként Shakespeare idejében, a reneszánsz szellemiségéből kiindulva ennek a darabnak lehetett egy másfajta szimbolikája is, például a nézők a természet ember által történő megzabolázását is beleláthatták az előadásba. Stílusában egyébként, olyan, mintha két darab lenne összeforrasztva: egy nyersebb commedia dell’arte, és a reneszánsz komédia. Igyekszünk ezt a két színházi esztétikai irányt egyensúlyban tartani, együtt és szimultán megjeleníteni, hol egymással kontrasztban, hol pedig keveredve.

Szűcs Nelli játssza (makrancos) Katát és Trill Zsolt Petrucchiot. Ők nemcsak a színpadon, de a valós életben is egy párt alkotnak. Ez előnyt vagy hátrányt jelent egy olyan történet eljátszásában, ahol a férfinak és a nőnek meg kell küzdenie egymásért, a szerelem beteljesüléséért? Szétválasztható-e ilyenkor a színpad és a magánélet?

Trill Zsolt:Sokan azt gondolják, hogy a szerelem csak a fiatalok dolga, de én úgy gondolom, hogy ez nem függ sem az életkortól, sem a családi állapottól. Az az ember, aki egyszer is megtapasztalta a szerelem érzését, soha nem felejti el, és a színház lehetőséget ad újra átélni, újra megérezni, milyen állapot is ez. Nem először vagyunk így a színpadon együtt, nem mondanám, hogy szokatlan helyzet.

Szűcs Nelli: Bennem nem választódik szét teljesen a színpad és az élet, sok mindent átviszünk a színpadról a családba és fordítva. De a csodálatos ebben az, hogy így nagyon sokféleképpen élhetjük meg az egymáshoz való viszonyunkat. És bár nekünk is vannak vitáink, mint Petrucchiónak és Katának, ezek a konfliktusok mégis mindig a helyükre tudnak kerülni. Egy hasonlattal élve: amikor Petrucchio és Katalin arról vitatkoznak, hogy a nap vagy a hold süt, az nekem olyan, mintha köztük napfogyatkozás lenne, de valójában arról beszélnek, hogy melyikük a hold és melyikük a nap. A legfontosabb mégis az, hogy visszatérjen közéjük a fény.

Kozma András

Fotó: Máthé András