Bor Zoltán: „A közpénz sokkal fontosabb, mint a saját pénzed.”

A Szigligeti Színműhely, a színészház, valamint a szabadtéri színház megépülésének fő mozgatója Bor Zoltán, a Szigligeti Színház produkciós igazgatója. Vele beszélgettünk azokról a dolgokról, melyek mostanában a leginkább foglalkoztatják.

 

Bor Zoltán: A szobaszínház foglalkoztat leginkább. Mostanában sok tényező nehezítette az építkezést: a gazdasági válság begyűrűzött, aztán mire a válság csökkent, akkor meg hideg lett. Szegény embert az ág is húzza. Március 27-ére, a színházi világnapra átadható állapotban lesz, a belső munkálatok egy hónapot vesznek még igénybe, és akkor veheti birtokba a nagyközönség is. Ma is több mint két órát kujtorogtam az építkezésen. A purhab plusz öt fok fölött köt. Ezzel nem tudok mit csinálni.

Kiss József: Egy sikeres, „Fidesz közeli”, budapesti vállalkozónak miért fontos, hogy ebben a színházban minden oly nagy rendben folyjék?

Bor Zoltán: Idézzük pontosan az általad idecitált sajtóorgánumot: „Fideszes körökben jól ismert vállalkozó”, ami ugye, semmit nem jelent, viszont ügyesen megbélyegez. A bélyeget büszkén viselem egyébként. Visszatérve a kérdésedre, a neveltetésem, a temperamentumom, az erkölcsi értékrendem azt mondatja velem, hogy ha valamire egyszer igent mondtam, akkor azt a legjobb tudásom szerint megpróbálom végigcsinálni. A kihívás egyszerű volt: Balázs Péter kérdezte, jössz-e velem Szolnokra? Kérdeztem, ki jön még? Mondta: a Kiss Józsi. Mondom, menjünk hárman, mindenki a saját helyén. A triumvirátus mindig veszélyes, de ez a hármas kibírt három évet, nagy baj már nem lehet. Ez az első olyan triumvirátus a világtörténelemben, amely működik. Az az én feladatom, hogy azt a fajta szemléletet, amit én a maszek világban tanultam, azt át lehet ültetni egy színház vezetésébe. Ez azt jelenti, hogy olyan elvárásokat fogalmaznak meg az emberek a beosztottjaiknak, hogy tiszta helyzetek teremtődjenek. Itt minden a helyén van. Nem a közpénzek gondolkodás nélkül való elherdálása a cél, hanem az, hogy a közpénz sokkal fontosabb, mint a saját pénzed, azzal sokkal nagyobb felelősséggel kell bánni. Az a közösségé. Ha körülnézek, nem ezt látom. Én ezt elfogadni nem tudom. Azért jöttem ide, és azért érzem jól magam, mert itt olyan jogosítványokat kaptam, hogy az én álláspontomat képviselni tudom.

Kiss József: Aki figyelemmel követi a szolnoki fejlődést, látja, hogy ez nem csak szóbeszéd.

Bor Zoltán: Én is színész voltam valamikor. Bizonyos dolgokkal nem tudtam egyetérteni, a színészi létemet feladtam. A Jóisten úgy akarta, hogy én azt csináljam, amit talán kevesen tudnak rajtam kívül. Szerintem ez mindenkinek célja lehetne. Itt most van egy ember, a Péter, akinek világos és tiszta elképzelései vannak, hogyan lehetne egy színházat vezetni, és milyen tematikai, erkölcsi és művészi értékek mentén építse fel. Maga köré gyűjtött két embert, az egyik én vagyok, a másik te, és mi azonosultunk ezekkel az elképzelésekkel. Ezek megvalósultak, eszméletlen sikereket értünk el. Ebben az évadban százezer fő fölé fog kerülni a fizető nézők száma. Mi hárman azt csináltuk, amire ennek a városnak szüksége van. Felismertük az igényt, az igényhez megfelelő műsortervet, nem hagymázaskodtunk, hozzátettünk egy nagyon feszített költségvetési, fiskális részt. Ez a siker egyik titka. A másik: hogy ezt nem „szeszélyes évszakok” szinten tettük, hogy idézzünk a fent említett kedves sajtóorgánum kategóriái közül megint. Ez a „jó” színház mentes a devianciától, nem foglalkozik emberek szexusával, politikai nézeteivel, vallási hovatartozásával, csak a színházzal. A Szakmával. A „szakma” mondta ránk annak idején, hogy „szakmailag” alkalmatlanok vagyunk. Mi azóta csak szakmai szempontokat vettünk figyelembe. Ellentétben velük, akik előítéleteik rabjai. Nem deviáns, nevelő célzatú, ám az igényeket kiszolgáló színházat csinálunk. Az elmúlt három év alatt a Szigligeti Színház rengeteget szerepelt a médiában, ez egy nagy eredmény, hogy annyit szerepeltünk például a Duna Tv-ben. A Szilveszteri Gálák, Rotary Gála, „Az angyalok nem sírnak” közvetítése, „Bánk bán az interneten”, „Ádámok és Évák”. Csak tanácsolni tudom, hogy ha valaki sikeres színházat akar csinálni, bátran elindulhat ezen az úton. Induljanak el a közönségből, és gyúrják össze a szakmai igényességgel.

Az interjú folytatását megtalálja a Magyar Teátrum márciusi számában