Vérszövetségben az érzéseivel

Rögtön a legelső, az olvasópróba után találkoztunk Papadimitriu Athinával, aki most következő szerepében, Turay Ida Színház Vértestvérek című musicaljének anyájaként választás elé kerül: ikerfiai közül az egyik más családban, jólétben nőhet fel, a másik viszont vele marad, szegénységben. A színésznő farmerban, vagány bőrkabátban, a tőle megszokott sok kiegészítővel, valamint a próbára elkísért kutyája társaságában mesélt a készülő előadásról, saját lányairól, vértestvérségről és a manapság ki nem élt érzelmekről.

– Szinte sportriporterként állok a „pálya” szélén most: milyen volt az első találkozás a darabbal, a kollégákkal?

– Korábban nem ismertem a Vértestvéreket, nem láttam a darabból készült korábbi előadásokat, de a próbára már felkészülten érkeztem: megnéztem a DVD-t, meghallgattam az angol zenei anyagot, elolvastam többször a szövegkönyvet. Nagyon vártam, hiszen tetszik a darab, a rendezőhöz, Böhm Györgyhöz hasonlóan, én is görög sorstragédiaként értelmezem. Erősen hiszek a sorsok eleve elrendeltségben. A kollegák közül sokakat ismertem, évekkel ezelőtt játszottam már Sopronban, a Mirandolinában, jó velük újra találkozni, teljesen biztos vagyok benne, megint jól fogjuk magunkat érezni együtt. Október 9-én mutatjuk be az előadást az Óbudai Kulturális Központban, utána pedig járjuk vele az országot.

.

– Úgy tűnik, most lesz bőven énekelni- és játszanivalója, hiszen mostanában főleg kisebb szerepeken látható az Operettszínházban.

– A két terület nekem egyaránt fontos: a musicalt nem csak elénekelni, hanem el is kell játszani. Nagyon örülök, hogy most megtalált egy olyan méretű szerep, amivel lehet dolgozni, alaposan belemélyülni. Természetesen fontosak az epizódszerepek is, hiszen ismert a mondás: nincs kis szerep, csakis rossz színész, és én törekszem arra, hogy ezekből is emlékezeteset formáljak. Ez magam miatt is fontos, hiszen amihez kedvem van, ahhoz nagy-nagy lendülettel tudok hozzáállni.

– Három lány gyakorló édesanyjaként milyennek látja a darabbeli anya döntését?

– Fontos leszögezni, hogy ez az asszony nagyon szereti a gyerekeit. Ám be kell látnia, a már meglévő sok gyereke mellett nem tudja vállalni, hogy etetni, ruháztatni tudja az újszülött ikreket is, ráadásul apa nélkül. Az úriasszonynak, akinél takarít, nem lehet gyereke, és felajánlja, örökbe fogadja az egyiket. A választás végül úgy történik, az anya elfordul, és azt mondja: vigye, amelyiket szeretné, legalább az egyik jó anyagi körülmények között nőjön fel. Ez biztos kulcsfontosságú jelenet lesz majd az előadásban. A két fiú évekkel később találkozik, vérszövetséget kötnek, ám kiderül, egyenlőtlenek az esélyeik az életben – e körül bonyolódik a darab.

– A két saját, nagyobb lányát, Trokán Annát és Nórát, akik nemrég ugyancsak hivatásos színésszé váltak, hogyan tudja segíteni?

– Most már nagyon örülök, hogy ezt a pályát választották, bár amikor kitalálták, hogy jelentkeznek a főiskolára, egy hónapig nagyon rosszkedvű voltam, pedig ez nem jellemző rám, hiszen mindig előre, fölfelé hajtom magamat. Féltettem őket – maguk miatt. Mert nagyon kemény és kiszolgáltatott a színészi pálya, ráadásul ma még nehezebbek a körülmények, mint amikor én kezdtem. Még jobban kell könyökölni, a másik lábára lépni a lehetőségekért, az előre jutásért, a lányaim pedig nem ilyenek. Ám akik dolgoznak velük, pont ezt szeretik bennük: tisztelik az őszinteségüket, nyíltságukat. Mostanra megbékéltem a helyzettel, mert látom, sok szép szerepet játszanak mindketten. Felhívnak mindig, akár épp jó, akár rossz történik velük a színházban. Torkilag, alkatilag nagyon hasonlítanak rám, így szakmai tanácsokkal is tudom segíteni őket.

 

Csicsely Zoltán

Az interjú folytatását a Magyar Teátrum szeptemberi számában keresse!