Boldog Születésnapot, Mikó István!

 

Az élet tele van állomásokkal, ahol vagy leszállunk, és másik vonatra ülünk más irányba, vagy tovább utazunk eredeti célunk felé.

Mikó István soha nem szállt át. Rendületlenül utazik tovább ugyanazon a vonalon, ugyanazon a vonaton, aminek neve: Művészet. Csak az utasok cserélődnek mellette.

 

 

Mikó István nemcsak nagyszerű színész, hanem ír, rendez, komponál, énekel, zenél. Az első hegedűt gyerekkorában édesapja húgától kapta. Mikó Irén tanítónő volt Kisvárdán és Pisti minden szabadidejét – amikor nem kellett „dolgoznia” a bölcsiben, az óvodában, vagy az iskolában – ott töltötte. Nagynénje ismerte fel először a kis Mikó zene iránti fogékonyságát.

„Mindig odaálltam a rádió elé, amikor hangversenyt közvetítettek. És amikor bekonferálták, hogy mondjuk, például Otto Klemperer vezényel, akkor én voltam Otto Klemperer. Elmondhatom, hogy a világ összes jelentős zenekarát vezényeltem már gyerekkoromban. Tulajdonképpen itt derült ki, hogy van valamiféle érzékem a zenéhez. Irénke ezt észrevette és keresett egy tanár bácsit, aki a kisvárdai tanítóképzőben hegedűórákat is adott. Tőle tanultam meg húzni a vonót, ráilleszteni a húrokra. Gyakorlatilag az első dallamot is ott tanultam. Sajnos, már nem emlékszem, hogy mi volt az.” (részlet a Mikó Istvánról készülő könyvből)

Mindig hajtja a vágy, a belső tűz, hogy valami jót, szépet, maradandót alkosson, valami emlékezeteset nyújtson. Nála az első helyen a Színház áll és csak utána jöhet minden egyéb. Olyan ez Neki, mint másnak a levegő. Pedig nem volt könnyű felszállnia arra a vonatra.

A Színművészeti Főiskolára (ma már Egyetem) ötödik nekifutásra vették fel. Mindig ugyanazt az anyagot vitte a felvételire, mert úgy gondolta, abban nem lehet hiba. Ezalatt az öt év alatt sem tétlenkedett. Megalapította a Kaláka együttest és a megzenésített versek interpretálásában mutatta meg tehetségét a színpadon.

Kazimir Károly látta őt az egyik Kaláka koncerten, és amikor Mikó ötödjére lépett a felvételiztető bizottság elé, Kazimir csodálkozva kérdezte: „- Mikó, magát még nem vettük fel?!” A színművészeti főiskola elvégzése után Kazimir e szavakkal bocsátotta útjára: „- Magának, fiam, egyszer még Színháza lesz!”

És lett is. Először a Thália Színházat igazgatta két évig, (aminek egyébként 17 éven át volt a tagja), Arizona Színház néven. Majd 10 éven át a soproni Petőfi Színházat. A kisvárdai Várszínház létrejötte is többekközt az ő nevéhez fűződik.

Mikó István sokszínű művész és ember. Ember, mert kollégái mindenben és mindenkor számíthatnak rá. Ugyanakkor végtelen türelemmel és bölcsességgel adja át tudását a fiatal színészgenerációnak. Segíti őket, illetve azokat, akik erre érdemesek.

Tehetsége annyira szerteágazó, hogy mint pókháló szövi át a különböző műfajokat. Így tanulni tőle megtiszteltetés.

És most, október 22-én töltötte be 60-adik életévét! Mint megtett életút, hosszú, de az alkotáshoz, a tenni akaráshoz rövid.

„ A leghatalmasabb alkotásokat olyan emberek vitték véghez, akik megőrizték képességüket nagy álmok szövögetéséhez.” (Walter Bowie)

Reméljük, hogy azon a bizonyos vonaton még nagyon sokáig nem kell meghúzni a „vészféket”. Reméljük lesz még elég időd a nagy álmok valóra váltásához. Reméljük, még nagyon sokáig élvezhetjük játékod a színpadon!

Őszinte szeretettel kívánunk erőt, egészséget a további nagy utazáshoz! És köszönjük, hogy egy darabon elkísérhetünk!

Boldog Születésnapot, Mikó István!