Száz éve született Matyibácsi

 

Varga Mátyás (1910. 12. 01. – 2002. 11. 28.)

Varga Mátyás a díszlettervezést alkalmazott művészetnek, a színpadi látvány művészetének tekintette, amely az irodalmi alapanyag, az építészet, a képző és iparművészet szintézisével hat, nem nélkülözve a technikát és illúziót. Díszlettervezői munkásságával kitörölhetetlenül beírta nevét a XX. századi magyar színháztörténetbe.

 

Matyibácsi – mindenki így hívta. Ötven éves korában, korán őszülő, robusztus alkatú, mindenkivel végtelenül udvarias embert ismertem meg. A Nemzeti Színház óriási, hodály – Blaha Lujza téri – színpadán, a Bánk bán felújítás díszletét állították fel a műszakiak. Lelkes ifjúkén, messziről odakiáltottam neki, hogy az egyik plasztikus díszletelemről lepattogott a festék. „Mindjárt lefestjük!” – mondta jó hangosan. Majd pár perc múlva félrehívott és azt mondta: „Nem akartalak a többiek előtt hangosan leinteni. Neked igazad van, de ha ezt az apró hibát valaki észreveszi – a legközelebbi néző tizenegy méterre ült -, akkor a színészeknek föl kell mondani, mert nem kötötték le eléggé a publikum figyelmét!” Majd fogta az ecsetet, és sajátkezűen lefestette, a körömnyi hibát, közben fennhangon kérdezte, hogy jó-e ahogy megcsinálta.  

A hatalmas színpadra, az alkatának megfelelően nagyméretű díszleteket tervezett. Nem véletlenül szerette annyira a szegedi Dóm tér óriási méreteit, ahol 1936-ban tervezte először Az ember tragédiája kulisszáit, amelyet később még tizenkétszer megismételt.

 

Varga Mátyás már tíz éves korában az iskolai önképzőkör előadásaira készített díszletet. Már akkor nemcsak festette, hanem „fúrta-faragta” a látványt. A Gyáli úti polgáriban tanulta a rajzolást, festést és a grafikai eljárásokat. 1926-ban beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, ahol többek között Michel Gyarmathy és Amerigo Tot (Tóth Imre) voltak az osztálytársai. A tanárai; Sándor Béla, Stein János, Weininger Károly, Bacsa András, Kürthy György nem művészeket, hanem jó mesterembereket neveltek. Az elméletet mindig összekapcsolták a gyakorlattal. Matyi bácsi rajzolt ceruzával, tollal, szénnel, festett, kerámiázott, készített rézkarcot készített érméket és plasztikával.

Sok felvonásos, gyors-változásos díszletei, amikor fölkerültek a színpadra, elvétve volt szükség utólagos javításra. Mindig minden pontosan illeszkedett, és amikor a raktárba került ott is a lehető legkisebb helyet foglalta el.

 

Színpadi munkássága nagyrészt a Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok között oszlott meg, de alig van színház, ahol ne tervezett volna. Filmek, TV-játékok sora őrzi munkáit.

A haláláig aktív tervező minden stílusban és műfajban otthonosan mozgott, és a rendezők minden korosztályával megtalálta a hangot. Kedvenc városában Szegeden, megvásárolt egy házat, és még életében berendezte a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóházat, ahol összegyűjtötte gazdag pályája színe javát.

  

Munkásságát szakmai és társadalmi elismerés övezte: Kossuth-díj, Kiváló- és Érdemes művész, Magyar Köztársasági Érdemkereszt, Magyar- és Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára kedves városa temetőjében nyugszik 2002. november 11-óta. 

Ka-Lász