Mi ellen, és mi mellett lázad Szalma Dorotty
Mindannyiunkban van egy kis Don Giovanni
Szalma Dorotty üdítő jelenség. Nem lehet nem felfigyelni rá; fiatal, energiától sugárzik, operát rendez és nő. A Győri Nemzeti Színház művészbüféjében találkozunk. Dorotty a délelőtti színpadi próba után, még néhány gyors egyeztető mondatot vált a rendezőasszisztenssel, megsimogatja a tőle elválaszthatatlan labradort (Whyski néhány nap alatt színházi kedvenc lett), menüt rendel, és a lencseleves felett máris kezdhetjük a beszélgetést.
–Mi volt a legnagyobb dolog életedben?
– Emberéletet menteni nagy dolog, elmenni Afrikába és állatokat menteni nagy dolog. Persze értem, mire gondolsz, ami nekem mindezidáig fontos volt, az a Paul és Paulina ősbemutató, a Haramiák és a Bajazzo 2.0. Magyarországon nagyon szerettem csinálni a Stuart Máriát és Az Elnöknőket, mindkettő hihetetlen élmény volt, és Pasolini Orgiája.
–Ezt a Németországban alapított társulatoddal, a Theatrum non Gratummal csináltad, aminek neve lázadó gondolkodásmódot idéz. Mi ellen vagy mi mellett lázadsz?
– Társadalmi események ellen. Ami mérgesít, meghökkent. Lehet ez politika, fakadhat abból ha méltatlanul istenítenek valakit vagy valamit. Ki se mondom inkább, mert nem akarok reklámot csinálni nekik. Nem fogom soha megérteni, hogy a bulvárszereplők magánügyeiből írott könyvek hogy válhatnak bestsellerré, a produktum nélküli közszereplőket nem tudom elfogadni. Ahogy az álszent politikát sem, vagy, hogy miért ölnek emberek embereket, miért bántanak gyerekeket vagy kínoznak állatokat. Az irigységből, nagyravágyásból fakadó elnyomás és az emberi butaság is dühössé tud tenni, de akár értelmetlen törvények is. Ezek ellen bármikor tudok lázadni. De tudok lázadni egy jó pillanat mellett. Egy csodálatosan megfogalmazott mondat mellett. Egy költemény, egy festmény mellett vagy egy ember mellett, akinek vannak értékei.
–Magyarországon vidéki színházban rendezel most. Hogyan befolyásol ez téged?
– Amikor az ember kitalálja, hogy mit szeretne elmesélni, nem elég eltervezni, hogy hogyan, hanem azt is, hogy kinek. Nem vagyok én akkora lázadó, csak egy parányit anarchista. Nagyon fontos az, hogy hol dolgozom. Egész mások a metódusok. Biztos, hogy másként rendezném a Don Giovannit Berlinben mint mondjuk Grazban vagy itt Győrben.
Szalma Dorotty
–Ki a te nőirendezői felfogásod szerint Don Giovanni?
– Az a férfi, akiről a nők álmodnak. Vagy már találkoztak vele egyszer az életükben, vagy várnak egy ilyen találkozásra. Ő az, akit a férfiak irigyelnek, a nők pedig „megmenteni“ akarnak. Mítosz ő, a szabadság megtestesített alakja, a rossz lelkiismeret nélküli lét, határtalanság szimbóluma.
–Fontos az, hogy férfi?
– Nem fontos, egy pontig nem, akár lehetne egy Don Giovannina is. Viszont akkor kezd fontossá válni, mikor a nőket, ha hasonlóan viselkednek, vagyis használják a szexuális erejüket, az erotikát, esetleg törvénytelen dolgokat követnek el, hirtelen kurvának nevezik.
Vegyük példának a Lilith figurát a művészetben! Ő az első nő, történetéből rengeteg színdarab készült. Ő az, kit elsőként száműztek a paradicsomból, a romlott nő jelképe. Sajnos a női mozgalomé is, de ezt most hagyjuk. A hozzá hasonlóknak, lehet akár nő avagy férfi, mind kárhoznia kell, mindnek meg kell halnia. Hisz azt mutatják nekünk fel, amit mi el soha nem érhetünk, amiért viszont a legjobban vágyakozunk.
–Bűnös a főhősöd?
– Természetesen. Abban a pillantban bűnös ő, amint a normák szerint szemléljük. De én nem ítélem el. Azért nem, mert kedvelem őt. Azt gondolom, hogy a léte adományoz nekünk valamit. Ha ilyennel találkozunk az életben – márpedig vannak ilyen emberek – akkor persze veszítünk, de azért nyerünk is valamit. Nélkülük kevesebb, unalmasabb volna a világ.
–Rendezésedben nem is kritizálod őt?
– Inkább a normát kritizálom. Mindannyiunkban van egy kis Don Giovanni. És a vágy, amit soha nem tudunk kiélni, kiteljesíteni.
Pottyondy Nóra
Fotó: SZAMI (SPWORKS.HU)
A Magyar Teátrum márciusi számában tovább olvashatja a cikket