A tervezőasztal után a fehér vászon mellé vágyik Mira János

Az ország csaknem minden vidéki színházában, a főváros legismertebb teátrumaiban és külföldön – Németországban, Lengyelországban, valamint több határon túli magyar színházban – is dolgozott már Mira János díszlettervező. Debrecenhez, Szegedhez hosszabb társulati tagság is fűzte pályafutása során, de sehol sem töltött annyi időt, közel két évtizedet, mint a hírös városban, Kecskeméten. Mira János az idei évadban három előadáshoz készített díszletet a kecskeméti Katona József Színházban, ahol hamarosan kiállítás is nyílik díszletterveiből.

 

– Mikor kezdődött a kapcsolata a kecskeméti színházzal?

– Pontos évszámot nem tudok mondani, de arra emlékszem, hogy Nagy Attila volt az igazgató, amikor először idejöttem. Később Lendvai Ferenc, Illés István, majd Bodolay Géza vezetése alatt a társulat tagjaként készítettem terveket a kecskeméti színháznak. Cseke Péter direktor meghívására az utóbbi három évadban is folytatódott a közös munka. Ha összeszámolom, ez már közel húsz évet jelent, szinte már én is kecskeméti vagyok.

– Milyenek a kecskemétiszínház adottságai?

– Az épület gyönyörű. Fellner és Helmer nemcsak szép, hanem funkcionálisan is jó színházat tudott tervezni. Kiválóak a színpad adottságai. Fontos, hogy remek a műszaki személlyzet Szabó Csaba vezetésével.

– Van az elmúlt húsz évből olyan kecskeméti díszlete, ami különösen a szívéhez nőtt?

– Nehéz egyet kiemelni. A díszlet akkor jó, ha az előadást szolgálja. Érzésem szerint ilyen volt például a Bodolay Géza rendezte Az ember tragédiája, de nagyon izgalmasnak ígérkezik a most készülő Harmadik Richárd is, Cseke Péter rendezésében. Én tereket szeretek tervezni. Olyan játéktereket, amelyekben igaznak tűnnek a mondatok. Nem kedvelem a dekorációs, funkciótlanul túldíszített, színes, szélesvásznú színházat, jobban szeretem, ha mindennek helye van.

– A díszlettervezésben is vannak divatok, irányzatok?

– Abszolút! Most az előbb már említett musicales, színes, díszes világ többek között az egyik erős irányzat, egy másik – hozzám sokkal közelebb álló – vonal pedig a német orientáció: azaz a funkcionalitásra és lényeges térkonstrukciókra hagyatkozó, nagyon erős, expresszív tervezés. Véleményem szerint egy jó konstrukció, ami nem a valóság másolata, meghatározza a teret, a terek pedig helyzeteket teremtenek. Ezt nagyon fontosnak tartom.

– Önnél hogyan kezdődik a tervezés folyamata?

– Elolvasom a művet, konzultálok a rendezővel, azután jó hosszú ideig szinte együtt élek a darabbal, amíg meg nem születik bennem a gondolat. Ez mindig nehéz folyamat, és ez akkor is így van, ha olyan darabhoz készítek díszletet, amellyel már korábban is dolgoztam. Ilyen a mostani munkáim egyike, a Mágnás Miska is, melyet már harmadik alkalommal tervezek. A tervezést sosem lehet rutinból megoldani. Ha megvan az ötlet, akkor jön a rendezővel való egyeztetés, végül kialakul a végleges terv.

Mira János

 

– Az idei évben három előadás díszletét álmodta színpadra a hírös városban, melyiknél mi volt a vezérelve?

– A Popeye című mesedarabban arra törekedtem, hogy a látvány egyfajta illúziót keltsen a néző számára, megadva színpadi mozgások, a játékosság és a gyors változások lehetőségét. A Harmadik Richárd díszlete egy szimbolikus tér. Itt voltaképpen nincs más díszlet, csak egy hatalmas lépcső, ami a zenekari ároktól egészen a színpad végéig vezet. Ez a lépcső a bukás lehetőségét is magában rejtő felemelkedést sugallja. Emellett jó játékteret is biztosít, mert a különböző szintekkel kitűnően lehet ábrázolni az alá-, és fölérendeltséget. A teret helyenként falak bontják meg, amelyek különböző helyszíneket jelölnek. A lépcső egy döntött tükörben végződik, ami egyrészt végtelenné teszi a teret, másrészt ebben szembesülhet önmagával Richárd. S akár a néző is. A Hebehurgya hölgyekben a lazúros, foltos falak sugallják, hogy Velencében vagyunk, ezen kívül egy gondola is felsejlik a háttérben. Ebben az előadásban egy szobában, illetve egy kávéházban zajlanak az események. A díszletben lévő sok ajtó, a szekrény, valamint egy nagy ablak mind szerepet kap az előadás menetében. Ennek ellenére itt sem realisztikus, csak jelzett a tér.

– Van még olyan terve, ami eddig nem valósult meg?

– Festőművész vágyaimat szeretném kiélni egyszer, ha lesz rá időm. Korábban festettem, de aztán elmaradt, és ezt nem lehet csak úgy egyszerűen újrakezdeni, ha nem foglalkozik vele az ember folyamatosan, akkor sokáig tart, amíg újra rátalál festői énjére. Remélem, egyszer valóra váltom ezt az álmot is.

Bera Linda