Koldusoperával kezdődik az évad Veszprémben

Tovább növekedett a nézőszám – Eperjes Károly is rendez

Meghirdette a 2011/2012-es évadát a Veszprémi Petőfi Színház nemrég az intézményben tartott sajtótájékoztatón, ennek keretében többek között az is elhangzott, hogy tovább emelkedett a teátrum nézőszáma.

 

Oberfrank Pál igazgató elmondta, hogy a nagyszínházban a következő évadban felnőtt bérletes előadásként Szinetár Miklós rendezésében a Koldusopera című zenés színmű látható nyitóelőadásként. Az Értelem és érzelem című színművet Valló Péter, a Chioggiai csetepaté című komédiát pedig Kéri Kitty állítja színpadra. A Marica grófnő című nagyoperettet Méhes László rendezi és csereelőadásként a Kabaré című musical érkezik a székesfehérvári Vörösmarty Színházból.

Előbemutatóként 2012-ben Eperjes Károly művészeti tanácsadó állítja színpadra az Éjjeli menedékhely című drámát.

– Szerettem volna íratni egy színdarabot a kolontári iszaptragédiáról, több íróval is tárgyaltam, de különböző okok miatt egyikük sem tudta ezt vállalni. Ezért is esett a választásom az Éjjeli menedékhelyre. Ez egy minőségi, klasszikus darab, s úgy gondolom, hogy érvényes a mondanivalója a kolontári helyzetre is. Ennek tükrében szeretném majd megrendezni – mondta Eperjes Károly, aki hozzátette: szakmai szempontból a minőségi létrán megint lépett egyet előre a színház és úgy tűnik, a közönség is követi ezeket a lépéseket. – Bár, még nincs teljesen vége a szezonnak, de az bátran kijelenthető, hogy idén a két legkiemelkedőbb előadásunk a Szentivánéji álom és a Jeanne’ d Arc volt, ám a többi bemutatónk is nagyon jó minőségben készült el. A társulat szépen fejlődik, erősödik – hangsúlyozta a művészeti tanácsadó, aki reméli, hogy a fiatalok is egyre nagyobb számban látogatják majd az előadásokat.

A következő évadban ifjúsági előadásként az Iskola a határon című darabot láthatja a közönség Vidovszky György rendezésében. Gyermekelőadásként a Forrás Színház Lúdas Matyi című előadása mellett a Szerenád című mesejátékot mutatja be a teátrum. Ennek a produkciónak az érdekessége, hogy a darabot a társulat színművésze, Máté P. Gábor írta, a zenéjét Szili Péter szerezte, a rendező pedig Palásthy Bea, aki szintén a színház tagja. A társulatból Tóth Loon is bemutatkozik rendezőként, ő a Latinovits-Bujtor Játékszínben állítja színpadra a Tábori piknik és a Homokláda című komédiákat. Ezen a játszóhelyen meghívott vendégelőadások mellett a Pilinszky János meséiből készült Ég és föld gyermeke című produkció is megtekinthető (rendező: Dóczy Péter) a Veszprémi Casino munkacímet viselő vidám előadás mellett, melyet Szerednyey Béla állít színpadra.

– Minden előadásunkat elfogadott a közönség ebben az évadban, s a legörömtelibb, hogy a színház bérleteseinek a száma az idei évad alatt tovább emelkedett kétezerrel, így jelenleg már 15 600 bérletes nézője van a Veszprémi Petőfi Színháznak. Az össznézőszám is emelkedett hatezerrel, évad végére megközelítőleg kilencvenhatezer nézője lesz a színháznak, a nyári játékokkal együtt, pedig ez eléri, sőt meghaladja majd a százezres nézőszámot. Érdekesség: a színház össznézőszáma az elmúlt három évad alatt hetvenötezerről mintegy százezerre nőtt – mondta Oberfrank Pál igazgató, aki beszámolt arról is: az idei évad több újdonságot is tartogatott a nézőknek és ezeknek a fogadtatása is pozitív volt. Az egyik újdonság, hogy a zenés műfajokban igényes, a társulat erejét megmérettető, komoly kihívásokat jelentő előadások készültek el. Óriási siker volt az Anna Karenina című musical-opera és az első veszprémi operabemutató, a Pomádé király új ruhája. Ez a produkció meghívást kapott a nemzetközi sztárokat felvonultató VeszprémFestre.

Hosszú idő után operettel is megörvendeztette a közönséget a színház, a Csókos asszony töretlenül népszerű a műfaj kedvelői körében. A Latinovits-Bujtor Játékszínben saját kiállítású produkció is készült, a Jeanne d’ Arc katartikus sikert hozott Kéri Kitty rendezésében.

Az igazgató bejelentette azt is, hogy az Utazás az éjszakába című darab idei áprilisi bemutatója technikai okok miatt a következő évadra csúszik, helyette a közönség a Kiss Manyi Társulat vendégjátékát, a Macskajátékot láthatja.

– Egyre több helyre hívják az előadásainkat és a következő évadban újból cserélünk is darabokat. Az Anna Karenina és a Csókos asszony produkcióink vendégeskednek a székesfehérvári színházban összesen huszonkétszer, tőlük pedig ugyanilyen előadásszámban érkezik hozzánk a Kabaré című musical – tette hozzá a direktor, majd hozzáfűzte: az idén lesz ötven éves a veszprémi színház társulata, ünnepi évadra készül mindenki, remélhetőleg a nézők is így érzik majd, ha megtekintik az előadásokat.

Oberfrank Pál a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a következő évadban szeretnének diákokkal színpadra állítani egy Shakespeare művet, – mint idén Az ember tragédiáját – s mindemellett az Iskola a határon című ifjúsági előadás előtt és után drámapedagógia foglalkozást tartanának majd a fiatal nézőknek a rendező, valamint a színészek bevonásával. Mindezek mellett idén is lesz a színházban május végén gyermeknap, amelynek keretében a legjobban mesélő nagymama cím is gazdára találhat.

Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház értékesítési vezetője belejelentette: a következő évadban nem emelik a bérletek árát, csak a zenés és prózai előadások jegyárai között lesznek különbségek. A sajtótájékoztató végén Kéri Kitty, Dóczy Péter és Tóth Loon beszéltek az általuk színpadra állítandó darabokról.