Ádámok és Évák Ünnepe 2012

A fiatalság, az irodalom és a színház harmadik ünnepét tartották a középiskolások Szolnokon, ezúttal a Magyar regék és mondák bűvkörében. A színház ismét megtelt ünneplő diákkal. A zsűri tagjai közt Jókai Anna mellett ott láthattuk Jankovics Marcellt, a téma legkiválóbb ismerőjét, annyi klasszikus rajzfilm megalkotóját is.

A csapatok a következő sorrendben léptek a közönség elé: 1. Hunor és Magor (A csodaszarvas) – SZOLGSZI Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye;2. Attila (Buda, Isten kardja) – Magiszter Alapítványi Gimnázium és Szakiskola; 3. Álmos (Emese álma, vérszerződés) – Városi Kollégium; 4. A fehér ló (Szvatopluk) – Verseghy Ferenc Gimnázium; 5. Lehel kürtje – Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola ; 6. BotondPálfy Tagintézmény; 7. A szentgalleni kalandSZOLGSZI Ruhaipari Tagintézménye; 8. A Szent KoronaSZOLGSZI Egészségügyi, Szociális Tagintézmény; 9. Szent István tettei (A veszprémi Gizella kápolna) – Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézménye; 10. Korona és kardSZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény; 11. Szent László tetteiLiget Otthon; 12. Szent ErzsébetSzéchenyi István Gimnázium; 13. JankulaVarga Katalin Gimnázium; 14. Mátyás király tetteiHumán Intézet Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Humagi).

A legügyesebb fiú epizódalakítás Karkecz Konrádé lett, Novák Zsófia kapta a legügyesebb lány epizódalakítás díját. A legügyesebb fiú főszereplőnek Kovács Olivért, a legügyesebb lány főszereplőnek Lapis Dorottyát találta a zsűri.

A legötletesebb megvalósítás a Tiszaparti Gimnázium csapatát, illetve Csengeri Gábort dicsérte, a legügyesebb csapat címét, Szolnok különdíját a Széchenyi Gimnázium csapata nyerte el. A legszebb kiejtésű szereplők, így Szolnok városának másik különdíját Hám Réka Ágnes és Papp Zoltán érdemelték ki. A Magyar Teátrumi Társaság Különdíját a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény diákjainak nyújtotta át Szabó László, a társaság titkára.

A Szigligeti Színház vezetőségének nagy öröm és büszkeség, hogy kezdeményezéséhez egyre több színház és város csatlakozik, mint eddig Sopron, Debrecen, Zalaegerszeg, Keszthely, Békéscsaba és Veszprém. A szolnokiak reményei szerint az Ádámok és Évák Ünnepe hamarosan országos, majd a határokon is átívelő nemzeti mozgalommá válik, s követheti a táncházmozgalom sikereit. Ha ez így lesz, megpályázzák, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága az úgynevezett „Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” felvegye a módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének harmadik magyar modelljévé válhat, a busójárás és a táncház után.

K. J.