POSzT – Magyar Teátrum Sátor- Rómeó és Júlia teljesen másképpen

Shakespeare, lehet forgolódott tegnap angliai sírjában, amikor a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház két ifjú művésze, Barsi Márton és Madák Zsuzsanna némileg ugyan felhasználva szövegrészeket művéből, de vadonatúj felfogásban eljátszotta drámája parafrázisát.

Beavató színházi előadás lévén természetesen a nézőket is bevonva, zenei betétekkel, és csak jelzésértékű díszletekkel mutatták be az elsősorban fiataloknak szánt verziót. A művészi szabadság manapság már megengedi, hogy bármit bármire átírhasson a dramaturg, bármilyen meghökkentő csavart belevigyen a rendező, és ez a feldolgozás messzemenően kihasználta ezeket a lehetőségeket. A lényeg azonban az, hogy a közönség hogyan fogadja az újdonságokat. A főleg diákkorú nézősereg cinkosan összenevetett az előadás létrehozóival, vevő volt a poénokra, harsányan kacagott a meghökkentőbbnél meghökkentőbb részleteken. Ha pedig a többségnek tetszik, akkor lehet, jó úton járnak az alkotók.

Jókat kacaghattunk, visszahőkölhettünk a váratlan dolgokon, elállhatott a lélegzetünk az abszolút nem szokványos mozzanatoktól, élvezhettük a szép dalokat.

Image

Az előadás után pedig a beavató-program szerint az előadás részleteinek megbeszélése következett, és itt valóban elszabadulhatott a fiatal nézők fantáziája. Jobbnál jobb ötleteket adtak, miközben harsány kacagással nyugtázták egymás észrevételeit. A befejező dörgő taps, pedig nemcsak a darabnak, a színészeknek, de saját kreativitásuknak is szólt.

Tölgyesi Tibor