POSzT – Versenyprogram – Nordost

Tragédia egy musicalből

A budapesti Katona József Színház Nordost című előadását versenyprogramként mutatták be az idei POSzT-on. A darab témája a 2002-es moszkvai túszdráma, amikor csecsenföldi terroristák elfoglalták a Dubrovka Színházat, melyben épp a Nordost című előadást mutatták be. A 850 néző háromnapos túszdráma áldozatai lett, kik közül 130-an nem élték túl a tragédiát. A történetet mindössze három színésznő meséli el. A díszlet igen egyszerű: sok szék – akár szemben, a nézőtéren – ebből foglalnak el hármat az előadók.

Háború – valami távoli, régmúlt, elmúlt korok vagy messzi tájak borzalmas eseménye. Sajnálkozva emlegetjük nagyapáink nehéz sorsát, miközben eszünkbe sem jut, hogy lemészárolhatják családunkat, vagy épp egy színházi előadás közepette terrortámadás áldozatai lehetünk. Ilyen itt és most nem történhet. A 2002-ben játszódó moszkvai támadás áldozatai is távolinak hitték a csecsenföldi csatákat.

Mindig szeretem, mikor különböző nézőpontok találkoznak. A három nő három oldalról meséli el a tragédiát. Csak ülnek és beszélnek hozzánk, nézőkhöz, felváltva, olykor egymás szavába vágva, máskor párbeszédeket idézve. A három élet ugyanis találkozik egy ponton. Miközben mesélik, átélik; őrjöngnek, sírnak vagy nevetnek, ha kell, így borzongatva idegeinket. Nem lehet nem borzongani, lehetetlen heves érzések nélkül, közömbösen hallgatni végig a történetet. A díszlet egyszerű, mozgás nincs, csupán a fények játéka és a szereplők arca, valamint hangja éri el azt a hatást, mely maga alá kerít. Sokkol.

Image

Az első nő, Zura (Pálmai Anna), egy fiatal csecsenföldi özvegy, akinek férjét orosz katonák ölték meg. Nem találja értelmét a további életnek, ráadásul a bosszú is hajtja, így jut el egy terrorszervezethez, kik öngyilkos merénylőket, úgynevezett feketeözvegyeket képeznek ki.

Image

A második, Tamara (Fullajtár Andrea), egy orosz orvosnő, kinek férje megjárta a háborút, és annak traumái elől az öngyilkosságba menekült. A doktornő lánya és anyja bent ül a teremben, ő pedig orvosként vesz részt az eseményeken.

Image

A harmadik szereplő, Olga (Bodnár Erika), egy kétgyermekes anya. Családja félévig spórolt három jegyre a Nordostra. Férjével és kisebbik lányával megy el a nagy eseményre, mindezt pedig a kislány kedvéért teszik, kinek táncosnői álmai vannak, és régóta áhítozik a musicalre. A három különböző testközeli élményből válik kerekké a történet. Találkozási pontjaik a legmeghatóbbak. Együtt érzünk mindkét féllel, a csecsenekkel és az oroszokkal is. Abszurd, de mégis valahol megértjük a terrorcselekményben résztvevő nőt, hiszen nem ő az igazi bűnös. A hatalom lelkén szárad az értelmetlen vérontás, de az ostor mindig a népen csattan. Bosszú bosszút szül, és az értelmetlen halálok száma egyre gyarapszik, az áldozatok zöme pedig nem a célszemély, csupán rossz helyen voltak rossz időben. A lehengerlő előadás kizökkenti a nézőket a mindennapokból; hatását magunkkal hordozzuk tovább, beleszövődik gondolatainkba, átértelmezi korunk „békés” világát.

Ernyei Bea

(Kárpátalja)

Fotó: Tóth László