A vihar Debrecenben

Prospero helyett Prospera

A Csokonai Színház a Gyulai Várszínházzal, a Szentendrei Teátrummal, és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal közös produkcióban a nyári gyulai premier után január 11-én Debrecenben is bemutatta William Shakespeare: A vihar című művét, Szergej Maszlobojscsikov rendezésében.

A vihar Shakespeare drámaírói pályájának legutolsó darabja, amely 1611-ben keletkezett, amikor már elhagyta Londont és visszavonult szülővárosába, Stratford-upon-Avonbe. Ennek a darabnak a végén a főhős, Prospero megbékél ellenségeivel, majd szükségtelenné vált könyveit a tengerbe veti, végül kettétöri a varázspálcáját. A mű főhősének a jellemét és viselkedését párhuzamba szokta állítani a szakirodalom Shakespeare munkásságával, úgy értékelik, mint egyfajta búcsút a költői és drámaírói pályafutástól, ugyanis e színműve után Shakespeare visszavonult, és többé nem írt már egyetlen színpadi művet sem.

Szűcs Nelli (Prospera):
„Az a hír, hogy én leszek Prospera, úgy érintett engem, mint amikor Miranda először láthatott vihart. Mert valahol úgy éreztem, hogy én túl fiatal vagyok erre a szerepre. Véleményem szerint, ez a mű Shakespeare egyik legnehezebb darabja, rengeteg olyan kérdést tesz föl, amelyekkel nagyon sokáig lehetne foglalkozni. Prospero szerepe azt kívánja meg, hogy legyen meg benne egyszerre Ariel és Caliban ellentéte, hogy dúljanak benne viharok. E felfogásban izgalmas az, hogy Prospera anyaként talán valamivel többet képes átadni a világról lányának, Mirandának.”

Szergej Moszlobojscsikov, rendező:
„E rendezés újdonsága, hogy a főhős, Prospero szerepét egy színésznő, Szűcs Nelli játssza. Azaz a sziget varázslója helyett ezúttal egy varázslónőt, Prosperát láthat a közönség. Ez az ötlet a szüzséből magából nőtt ki, abból az érzésből, hogy e történetben egy gyenge és törékeny világ akarja megvédeni a maga elsőszülött jogát egy durva és kegyetlen világgal szemben. Shakespeare darabjai roppant tágasak, mindegyikük rengeteg lehetőséget nyújt a legkülönfélébb szálak kibogozásához. Vagyis ezek a témák eleve benne vannak a darabban, s ebben az értelemben vélhetjük úgy, hogy egyáltalán nem térünk el az eredeti műtől, pusztán azt látjuk meg benne, ami megadatik számunkra.
A Vihart Shakespeare egyik utolsó műveként tartják számon, és lényegét tekintve ebből olvasható ki a művészi-filozófiai végrendelete, egész munkásságának összegzése. Ezt a darabot – véleményem szerint – önmagáról írta, ott rejlik benne a mester életművének utolsó, mindent lezáró akkordja.
A mi olvasatunkban ez a dráma egy igen mély filozófiai tartalommal bíró mű, ezért nem egy egyszerű tündérmesét szerettünk volna színpadra állítani, hanem egy komolyabb hangvételű, elgondolkodtató példázatot a pusztuló és újra feltámadó emberi kultúra mibenlétéről. Ez a gyönyörű és titokzatos szöveg, amelybe beleszőttünk több mondatot Shakespeare más műveiből is, két szembenálló világ – a zsenge, de élő, vagyis a női princípiumot képviselő, illetve az erős, férfias, ám megkövesedett, halott világ viszonyának története. Mindez magából a szüzséből nőtt ki, abból az érzésből, hogy ebben a történetben egy gyenge és törékeny világ meg akarja védeni a maga elsőszülött jogát a durva és kegyetlen világgal szemben.
A vihart már rendeztem egyszer 2010-ben, a kijevi Ivan Franko Színházban. Azonban a mostani előadás jócskán eltér majd az ukrántól, és nemcsak azzal, hogy Prosperót egy színésznő (Szűcs Nelli) játssza, hanem más szálakon is, például a jellemek értelmezésében, dramaturgiai vonalon is számos újítást hoztam az előadásba. Shakespeare darabjai egyébként is egy roppant tág világot tárnak elénk, és mindegyikük rengeteg lehetőséget nyújt a legkülönfélébb témák kibogozásához. Ezek a mélyebb, emberi és szellemi témák valóságosak, olyasmik, amik eleve benne vannak a darabban. És ilyen értelemben egyáltalán nem térünk el az eredeti mű szellemiségétől, pusztán meglátjuk benne azt, ami rejtve maradhat a felszínes olvasat előtt.”

Szereplők: PROSPERA, Milánó hercegnője: Szűcs Nelli; CALIBAN, barbár: Trill Zsolt; ANTONIO, Prospera bátyja, STEPHANO, részeg komornyik: Kristán Attila; SEBASTIAN, Alonso bátyja,TRINCULO, udvari bolond: Ivaskovics Viktor; MIRANDA, Prospera lánya: Tarpai Viktória; FERDINÁND, Alonso fia: Rácz József; GONZALO, idős tanácsadó: Varga József; ALONSO, Nápoly királya: Sőtér István; ADRIAN, úr: Kacsur András; UDVARI BOLOND: Tóth László; RÉSZEG KOMORNYIK: Szabó Imre; KORMÁNYOSOK: Ferenczi Attila, Krémer Sándor; ARIELEK, légies szellemek: Béres Ildikó, Gál Natália, Domáreczkájá Júlia, Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Vass Magdolna
Fordította: Babits Mihály; előadásunkban más Shakespeare-darabok részletei is szerepelnek Arany János, Vörösmarty Mihály, Szász Károly, Szigligeti Ede, Kosztolányi Dezső fordításaiban.
Díszlettervező: Szergej Maszlobojscsikov; Jelmeztervező: Balla Ildikó
Rendező: Szergej Maszlobojscsikov
Forrás: Csokonai Színház
Fotó: Kiss Zoltán