Hihetetlen dumák és falrengető kacagás

A szerencsi vár ódon lovagterme hangos kacagásoktól visszhangzott, amikor május 31-én egymást váltva három stand-up-os szórakoztatta a nagyérdeműt.

A borsodi kisváros elsősorban fiatalokból álló közönsége, kacagással töltötte ezt az estét. A fiatal parodisták közel másfél órában „nyomták a sódert,” poént poénra halmozva. A több mint száz néző számára repült az idő, a Dumagála Ráadás produkciója alatt. Lorán Barnabás, Rekop György, és Somogyi András egymást váltva a színpadon – mert hisz akkor van a nézőnek olyan érzése, hogy személyes az élmény, ha egyedül áll a dobogón a sztorikat mesélő – nem adtak időt a rekeszizmoknak pihenésre. Jó hangulat, vidámság, telt ház, elégedetten távozó nézősereg, – mi más is lett volna a vágya, az estet megszervező művelődési központnak. S bízunk benne, hogy akik megszerették a színház jellegű élményt, azokat viszontláthatjuk, a hamarosan sorra kerülő, már „színtiszta” színházi előadás jegyeiért sorban állók között.
Nem lenne azonban teljes a kép, őszinte ez az írás, ha nem hívnánk fel az előadók figyelmét, néhány jelentéktelennek tűnő, ám mégis szenbetűnő dologra. Megjegyzésem jobbító szándékból íródott, s szeretném, ha mint kritikai vélemény megértő fülekre találna.
– Lehet poénosnak tűnt, de én nem érzem igazán elegánsnak annak többszöri elismétlését, hogy mi a Dumaszínház tagjai, elsősorban két dologért lépünk fel: a felcsattanó tapsért és a műsor után járó gázsiért. Ha így van az szomorú, és az utóbbit jobb lenne titkolni, ha nem, akkor pedig feleslegesen ostoba poénkodás, amit még képes valaki elhinni.
– A színházba járó ember számára teljességgel szokatlan, ha erősebben akarnék fogalmazni, egyenesen sértő, ha a színpadon álló, parodista alig feltűnően, többször az órájára néz. Egy profiban legyen annyi tapasztalat, hogy fejből érzi, hány percnél jár, ha pedig ez még hiányzik, találjon valami más módot arra, hogy érzékeltessék vele az eltelt időt.
– Egy-egy történet elmesélése túl hosszúnak tűnt, kicsit olyan érzést keltve, mintha egy poénon többször is megkacagtatná a hallgatóságot, többször is lehúzva a bőrt ugyanarról a rókáról. A rövidebb, velősebbtörténetmesélés ütősebb, mint visszatérni egy vicchez újra és újra.
– Tudom, a mai kor már nem lehet meg vulgáris kifejezések tömkelege nélkül, a magára valamit is adó XXI. századi alkotás, sokszor nincs meg olyan kifejezések nélkül, melyeknél a képernyőn látnánk a tizennyolcas karikát. Mégis gondoljunk a nagy nevettetők közül Salamon Bélára, Kabos Gyulára, vagy Kazal Lászlóra, az ő előadásaikon, nem hangzott el egy olyan félmondat sem, amit nem ismételhettek volna el akár egy óvodában is. Nem vagyok a prüdéria élharcosa, de némi önmérséklet ezen a területen is színvonalasabbá tette volna a produkciót.
Mindezek ellenére, jól választott a szerencsi művelődési intézmény, hogy elhívta őket, felpezsdítetve a kisváros kulturális életét, és jól választottak a nézők, akik jegyet vettek és könnyesre kacagták magukat. A nézők nevében is mondhatom, várjuk a folytatást!

Tölgyesi Tibor

Dumagála Ráadás

Fellépők:
Lorán Barnabás
Rekop Péter
Somogyi András