Óriásplakát kiállítás a Városháza parkban
A Budapest Anno – Margitsziget óriásplakát kiállítást ünnepélyesen megnyitotta Dr. Szentes Tamás, főpolgármester-helyettes, Dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója június 1-én a Városháza parkban. A kiállítás augusztus 31.-ig lesz látható.
Az 1900-as évekbeli Margitsziget tér vissza a régi képeken, korabeli képeslapokon, sok más mellett például a Tejcsarnok nyári vendéglőjével, vagy a legendás és ma már sejtelmes hangzású lóvasúttal.
A budapestiek szeretik városukat, és természetesen a város gyöngyszemét a Margit-szigetet is. A főpolgármester helyettes beszédében hangsúlyozta: „a szépség ez esetben nem kizárólag az
építészeti, vagy a természeti szépségeket jelenti, hanem valójában a mindannyiunk életében megjelenő emlékeket is. Hiszen az itt látható korabeli dokumentumok felvillantják annak a kornak a hétköznapjait és ünnepnapjait, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpad épült és elkezdte működését, majd szerves részévé vált Budapest kulturális életének.”
A képeslapokat Budapest Főváros Levéltárának Nagy Zsolt-gyűjteményéből válogatták ki,
a régi fotók a Fortepan archívumából kerültek ki.
A tárlat a Szabad Tér Színház meglepetése abból az alkalomból, hogy a Margitsziget központi részén elhelyezkedő szabadtéri játszóhely most ünnepli a 75. születésnapját. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad kormány- és önkormányzati forrásokból idéntő megújul, de a rekonstrukció 2014-ben is folytatódik.
A Városháza parkban a tárlattal egyidejűleg felavatták a Budapesti Nyári Fesztivál Infopontot is, ahol a belvárosban járó érdeklődők egyszerűen hozzájuthatnak a legfrissebb információkhoz, ajánlatokhoz és a legjobb jegyekhez.
Tölgyesi Tibor
Fotó: Geberle Berci

