Post POSzT 2013
Ez a rendezvény az, aminek évek óta szánják, a szakma nagy országos találkozója. Itt összefuthatnak régi barátok, egykori partnerek, és a presszókban, vagy a színházi büfében egy pohár jóféle bor mellett meg lehet beszélni azt, amire esetleg a rohanó hétköznapokban egyébként sosincs idő.
Az ember jártában–keltében a pécsi Király utca forgatagában, a fesztivál ideje alatt sok érdekes emberrel találkozhatott. Színészek, színházi emberek, rendezők, szerzők és persze a minden eseményen nyüzsgő sajtómunkatársak lepték el a sétáló utca díszburkolatát, a presszók teraszát és az esti előadásokon a nézőtér nagy részét. Panaszkodtak is a helyiek, hogy sokszor már hetekkel előtte elfogytak a jegyek, nehezen juthat be az, aki csak úgy „külsősként,” egyszerű mezei nézőként élvezne egy előadást. A telt házak nyilván jók a szervezőknek, másrészt a színészek is szívesebben játszanak tömött széksorok előtt, még akkor is, ha tudják, ezeken a helyeken most sokkal kritikusabban figyelik őket a pályatársak, vagy a zsűrik tagjai.
Önkényesen most négy embert, valódi értelemben vett csillagot emelünk ki az idei fesztivál látogatói közül. Mindannyian ismertek nem csak a szűkebb színésztársadalomban, de országosan is. Úgy illik, a sort a hölgyekkel kezdjük, közülük is azzal, aki régebben van a pályán.
Géczy Dorottya – bár a hölgyeknél kort nem illik emlegetni, – akár korelnöke is lehetne a megjelent művészeknek. Minden eddigi POSzT-on részt vett, hol fellépőként, hol zsűritagként. Idén vendégként van itt, mint a Színészkamara tagja. Nemrég ünnepelte, hogy már hat évtizedet töltött el a világot jelentő deszkákon. Fürge mozgásával, élénk érdeklődésével rácáfolt korára. Így nem nehéz elhinnünk, hogy még ebben a korban is a színház, a fellépések, a közönség jelenti neki az éltető erőt, ezek segítik megőrizni jókedvét, vitalitását.
Császár Angela, a Nemzeti Színház egykor méltán ünnepelt művésznője félig-meddig már hivatalos minőségben van jelen. A Teátrumi Társaság őt jelölte, hogy a jövő évi versenyprogram egyik összeállítója legyen. Amellett, hogy nagy megtiszteltetésnek tekinti a megbízatást, tisztában van a felelősséggel, és természetesen azzal is, mekkora feladatot vállalt magára. Bár szeret színházba járni nézőként is, erre most bőven lesz alkalma, hisz várhatóan 130-140 bemutatót kell majd megnéznie, értékelnie, és közülük – egyeztetve a másik válogatóval, Sándor L. Istvánnal– kijelölni azt a tucat produkciót, mely meghívást kap majd a jövő évi POSzt-ra. Szép feladat, s majd jövőre meglátjuk, az ízlésük mennyire egyezik a nagyközönségével.
Szilágyi Tibor mindig mosolygós arcát gyakran lehetett látni egy-egy presszó teraszán. Hallatlan népszerűségének, ékes bizonyítéka volt, hogy baráti beszélgetéseit kollégáival gyakran meg kellett szakítania, egy autogramkérő, vagy együtt fotózkodni akaró hódolója kedvéért. Félig viccesen meg is jegyezte, az volna szomorú, ha ennyi idő után – 47 évaddal a háta mögött – még mindig nem lenne népszerű. Harsány kacagással nyugtázta mindenki, hogy némi túlzással volt olyan ifjú rajongója, akinek már a nagymamája is a Kántor filmsorozaton nőtt fel.
Szirtes Tamás bármennyire is elismert, megkérdőjelezhetetlenül nagy tudású „tanár úr” a színházi szakmában, igazi népszerűséget, országos ismertséget számára is a televízió hozta meg. Egy tehetségkutató műsor itészeként hetek alatt többen látták, többek előtt vált ismertté, mint előtte szakmai pályája alatt. Hiába az elektronikus média nagyhatalom. A Madách Színház igazgatójának szaktudásánál, talán csak a kedvessége nagyobb. Mindenkihez van pár jó szava, amin azért sem lehet csodálkozni, mert a jelenlévő művészek többségével, vagy munkakapcsolatban volt, mint rendező, vagy tanította őket a Színművészeti Főiskolán, későbbi névváltozatában Egyetemen.
Néhány arcot villantottunk fel a színházi szakma jelenvolt képviselőiből. A választás önkényes, a jellemzés elnagyolt volt, de talán kedvcsinálónak alkalmas arra, hogy jövőre még többen jöjjenek el a magyar színházi életnek erre a legnagyobb szabású szakmai rendezvényére.
Reméljük, jövőre is ott lesznek az alkotók – szerzők, rendezők, művészeti munkatársak – akik nagyot mernek és tudnak álmodni, ott lesz a helyük a színészeknek, mert ők valósítják meg ezeket az álmokat, és ott lesznek a nézők, mert közönség nélkül nincs színház.
S persze ott leszünk mi is, – a sajtó munkatársai, – hogy mindezekről a felemelő művészi teljesítményekről híven és boldogan tudósítsunk.
Tölgyesi Tibor