Színes programkínálattal ünnepli 10. születésnapját a Magyar Színházfesztivál Brassóban. A dél-erdélyi szórványban kiemelkedő jelentőségű rendezvénysorozat október 16-tól 25-ig kerül megrendezésre.
A tájékoztatás szerint a fesztivál célja a magyar színházi kultúra népszerűsítése, a magyar nyelv eljuttatása, valamint a közösségi élmény megteremtése a brassói és barcasági közönség számára. A rendezvénysorozat keretében színházi előadások, zenés és irodalmi estek, bábelőadások, könyvbemutatók, kiállítások, közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, koncertek, valamint gyermek- és ifjúsági programok is várják az érdeklődőket.
Az első eseményt október 16-án tartják, amikor “Föld, kő és arany kering benned…” – SZÉKELYEK címmel az Anima Sound System zenekar vezetője, Prieger Zsolt zenés-irodalmi estjét láthatja a közönség Magyar Bori népdalénekes közreműködésével.
A programsorozat október 21-étől folytatódik, amikor Andrási Attila író, rendező és színházi vezető mutatja be a színműveiről készült könyvét. Az est folyamán a brassói közönség a Dzsungel könyve román nyelvű előadást is megtekintheti.
Október 22-én az Áprily Lajos Főgimnáziumban a Létra Kulturális Egyesület programjain vehetnek részt a középiskolások. A Főtéren egész hétvégén nyitva tartó termelői és kézműves vásár nyílik.
Janikovszky Éva Kamasz számadás című művéből készült GRIMASZ című előadásra, valamint Orbán Bori és Makk András zenés estjére is várják a közönséget, továbbá a fesztivál elmúlt tíz évét bemutató fotókiállítás is megnyílik. A Zenthe Ferenc Színház a Szabó P. Szilveszter rendezte A bolond lány című előadást mutatja be.
Október 23-án több ingyenes bábelőadás várja a gyermekeket, az idei fesztivál ugyanis kiemelt figyelmet szentel a fiatalabb generációknak. Az ünnepnapon a Brassói Magyar Színház Zárás előtt című zenés monodrámája lesz látható, míg este az 1956-os forradalom 70. évfordulójára tekintettel megemlékezés lesz a Zenthe Ferenc Színház művészeinek közreműködésével. Utána a Magyar Banda koncertezik.
Másnap a színházi életről, a színházak lehetőségeiről és nehézségeiről zajlik stúdióbeszélgetés, majd Székely János Dózsa című művét Sebestyén Aba előadásában láthatja a közönség. Este Szarvas József önálló estjére hívják az érdeklődőket.
A fesztivál utolsó napján közönségtalálkozót tartanak színészek részvételével, majd Bíró Zsombor Aurél forgatókönyvíró, próza- és drámaíró könyvbemutatója lesz. A fesztivál a Zenthe Ferenc Színház Caligula helytartója című előadásával zárul.

