Az 54. Tokaji Írótábor második estéjén a Harag György Társulat – Szatmárnémeti Északi Színház előadásában a résztvevők keresztmetszetet láthattak Németh László Iszony című regényének színpadi adaptációjából.
Az előadást Szabó K. István rendezte, ő is alkalmazta színpadra az író egyik leghíresebb alkotását. Szabó K. István a délelőtti kerekasztal-beszélgetésen – amelyet Németh László születésének 125.évfordulója alkalmából rendeztek – már kifejtette, hogy azért szereti a regényeket színpadra vinni, mivel így nagyobb mozgástere van a szereplők és párbeszédek tekintetében, mintha kész drámához nyúlna. Az Iszonyból készült már monodráma és játékfilm is, de teljes színpadi adaptáció 11 szereplővel még sohasem. Szabó K. István szerint a regényekből készült színpadi változatok azért izgalmasak, mert kinyitják a történetet, és elgondolkodásra késztetik a nézőt. A rendező arról is beszélt, hogy tapasztalata szerint bár Németh László Iszony című regényéről mindenki hallott, sajnos nagyon kevesen olvasták el. A Tokajban bemutatott színházi est alapja az a teljes előadás, amelyet a gyulai közönség már láthatott augusztus 8-án, de a szatmárnémetiek majd csak októberben nézhetik meg a bemutatóját. Kárász Nellit Sosovicza Anna, Kárásznét Kovács Éva, Takaró Sanyit Rappert-Vencz Gábor alakította. A szatmárnémeti színészek a történet drámaisága, tragikuma és egyetemessége mellett Németh László nyelvezetének plasztikusságát, gazdagságát, elevenségét és sajátos humorát is kiemelték, lenyűgözve az írótábor közönségét.

