Pénteken a Nemzeti Színház karzatán egy 3. emeleti páholyt avattak fel Somlay Artúr, a színház egykori kiváló, kétszeres Kossuth-díjas művésze tiszteletére. Az ünnepségen a néhai színész családtagjai is részt vettek.
Az ünnepségen Vidnyánszky Attila nevében asszisztense, Flament Krisztina felidézte: a vezérigazgatónak 2013-tól, a Nemzeti Színház élére történt kinevezése óta feltett szándéka volt a teátrum páholyait híres, ikonikus színészeinkről elnevezni.
Mint elhangzott, április 10-én, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében nyílik a teátrum tereiben az a kiállítás, amely bemutatja azoknak a művészeknek az életét, akiket a kommunista rezsim üldözött, meghurcolt, ellehetetlenített.
“Somlay Artúr idén 75 éve hunyt el. 1951-ben szembesült azzal, hogy nem tud tovább segíteni azoknak a színésztársainak, akiket kitelepítettek, és egy rendőrtiszt is kizavarta az irodájából. Aznap este még eljátszotta a Bánk bánban Petúr bán szerepét, majd végső tiltakozásként öngyilkosságot követett el”
– mondta Flament Krisztina.

Budapest, 2026. március 27. Somlay Artúr a Bánk bán előadáson viselt jelmeze a kétszeres Kossuth-díjas színészről elnevezett páholy avatásán a Nemzeti Színházban 2026. március 27-én. MTI/Bruzák Noémi
Somlay Artúr egyike volt a modern kori magyar színjátszás legnagyobbjainak. Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé, egyénisége betöltötte a színpadot. Két időszakon át, először 1908-tól 1921-ig, majd 1946-tól 1951-ig volt a Nemzeti Színház tagja.
A Somlay Artúr páholy a Nemzeti Színház 3. emeletén, a Básti Lajos páholy mellett található.

Budapest, 2026. március 27. Flament Krisztina vezérigazgatói asszisztens beszédet mond a kétszeres Kossuth-díjas Somlay Artúr színészről elnevezett páholy avatásán a Nemzeti Színházban 2026. március 27-én. MTI/Bruzák Noémi
A darab Karl Marx életét és 1867-es művét dolgozza fel; a társadalmi-politikai koncepciók mellett a 20. századi ideológiák tragikus félreértéseit, a család-, egyház- és hagyományellenes gondolkodást boncolgatja. Karl Marx szerepében Rátóti Zoltán, Friedrich Engels-ként Vecsei H. Miklós, Leninként Rácz József látható a darabban.

