Topolcsányi Laura mesél

Rém szeretem a rímeket!

A Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház egyre több olyan mesejátékot tűz műsorára, amit Topolcsányi Laura írt. A vajdasági születésű színésznő felnőtteknek szóló műveit is előszeretettel játssza a Turay Ida Színház, mert jók, mert élvezetesek, mert mondanivalóval bírnak, akárcsak a meséi.

Komoly felkészülések, kutató munkák előzik meg műveit, mint például A holló árnyékában című történelmi drámáját, ami Mátyás király életét meghatározó három nő konfliktusát tárja elénk  izgalmasan, színesen és érzékletesen. A szellem a spájzban című komédiája bizonyítja, hogy Tolpolcsányi Laurának milyen egyedi, utánozhatatlan humora van. A Csillagok között pedig három halhatatlan színésznőről, Gobbi Hildáról, Karády Katalinról és Szeleczky Zitáról szól. Bár íróként még ismeretlenül cseng a neve a nézők számára, lassan megtanulnak bízni benne, mert ez a név garancia a minőségre, igényességre és a sikerre. A színház vezetősége már felismerte a benne rejlő tehetséget és lehetőséget, ezért egyre gyakrabban kap felkéréseket darabírásra. Színészi munkája mellett hajnalig ír, ugyanakkor feleség és anya.

–Hogyan lettél színésznőből író is?

-2010-ben volt egy „kiállásom” a színházi munkámból egy betegség miatt…a szívem miatt. Lekényszerültem a deszkákról. Utólag, ezért az „élettől kapott pofonért”, nagyon hálás vagyok. Még soha nem mondtam el magamról, de úgy éltem, hogy volt egy hátsó érzetem… most van valami, de mindjárt kezdődik a… A lényeg. De hogy az micsoda, arról elképzelésem se volt. Utána ez a „hang” elhallgatott és csak most tudatosodott bennem, hogy azóta, amióta írok. Az írás mára már fontosabb önkifejezési eszközömmé vált, mint a színészet.

–A Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színházbanmelyik volt az első munkád?

-Az első aHófehérke volt, amit színpadra alkalmaztam, ezt követte A dzsungel könyve, A rátóti csikótojás és A didergő király. Az első önálló, gyerekeknek szóló művem pedig A szeméthegyen túl című mesejáték. Nagyon sokan írnak jól ebben az országban, de ahhoz kell egy nagy adag szerencse, hogy érvényesülni is tudjanak. Én mindkét színháztól megkaptam a lehetőséget, amit egy szóval jellemeznék: bizalom.

–Te egy színészközpontú író vagy, a színészek jól érzik magukat a darabjaidban.

-Biztos, hogy szerencsés dolog színészként írni, ezért nem véletlen, hogy a színházi műfajon belül maradtam. Engem soha nem csak a színészet érdekelt, hanem a színház egységes egésze. A gyerekekkel színházat „csinálni” például mindig is izgatott, úgyhogy egy dráma-játék keretében megrendeztük nekik a Koldusoperát. Vagy a Prah című komédia, amit magunknak rendeztünk meg Bregyán Péterrel, a férjemmel. Ha kellett rendezőasszisztens voltam, vagy súgó, vagy elég ügyetlen ügyelő. Én egyébként minden színésszel kipróbáltatnám ezeket a helyzeteket, igen hasznos lenne a számukra. Csak így lehet igazán meglátni a színház lényegét és megérteni a működését.

–Most pedig egy vadonatúj tündérmesével lepitek meg a gyerekeket március 25-én a Ferencvárosi Művelődési Központban. Saját ötleted alapján született történet.

-Igen. Ezt a mesét sehol nem lehet látni és olvasni. A Tündéria színészbarát darab. Ennél a munkámnál már tudatosan törekedtem arra, hogy a színészek jól érezzék magukat benne. Ezt pedig úgy tudom felmérni, hogy mielőtt elkezdjük próbálni, többször átolvasom a darabot, külön mindegyik szereplő szemszögéből, mintha én játszanám. Fontos szempont, hogy a színész jól érezze magát a logikusan felépített történetben. Ezt igazolja például A rátóti csikótojás, ahol előadás után még az öltözőben is kacagnak a színészek…

–Akárcsak a gyerekek és a felnőttek a nézőtéren.

-Valóban sikerült egy igazi családi előadást létrehozni, ahol minden generáció jól érzi magát. A Tündériának is ez lesz az egyik célja. A rátóti csikótojásban például azt szeretem, hogy felváltva kacagnak a nézők. Hol a gyerekek, hol a felnőttek vagy éppen együtt. Ha ezt sikerül a Tündériával is elérni, akkor elmondhatom, hogy jó úton járunk a családi színház megteremtéséhez. Ami különlegessé teszi a Tündériát, és amiben eltér a korábbi munkáimhoz képest az, hogy rímben írtam. Van egy dalnok, aki szabályos rímben beszél, a többiek pedig, akárcsak az Asterix és Obelixben, mondaton belüli bájos vagy éppen kicsavart rímekben. Romhányi a példaképem ezen a téren, aki igen magas szinten művelte ezt a műfajt. Ugyanakkor rém szeretem a rímeket! Többet nem árulhatok el a Tündériáról. Legyen meglepetés a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt!

Szabó Anikó