A Nemzetiben A fény éjszakája
Az egri Gárdonyi Géza Színház előadását a novemberi fővárosi bemutatkozás után visszavárták Budapestre: április 23-án a Nemzeti Színház színpadán is vendégszerepelt Kocsis István darabja.
– A meghívást összekötöttük egy történeti tárlattal, hiszen 110 éve, hogy közadakozásból Egerben felépült a színház – mondta Blaskó Balázs, igazgató. – A fény éjszakája az idei évad programadó bemutatója volt. – A színházművészet feladatai közé tartozik adott korok társadalmi, politikai történéseit értelmezni és bemutatni is. Kocsis István műve a 20. századi irodalmat meghatározó íróról, Németh Lászlóról ad alapvető információkat, s bontja ki emberi-írói problémáit eddig föl nem dolgozott módon. Az író szembesül színművei hőseivel, akik számon kérik rajta egyéni drámájukat. Nagy az áthallás az ő koruk emberi, társadalmi konfliktusai és Németh László élete között. Szembesítik családi problémáival, egyháztörténeti kérdésekkel, történelmi periódusok megítélésével, magyarságtudatunk újraértelmezésével.
p. cs.

